Apple Product RED

20 millió dollárt szedett össze az Apple RED kampánya

#HÍREK
2014. 12. 18.
Az Apple idén is elindította a (PRODUCT) RED kampányát, melynek keretében egy külön szekciót hozott létre az App Store-ban, illetve az online eladásból származó bevétel egy részét is adományokra szánták november 28. és december 1. között.

Tim Cook ki is küldött egy levelet az Apple dolgozóknak, melyben kifejezi örömét az idei RED kampány hatalmas sikere miatt. Tim Cook öröme nem alaptalan, ugyanis 20 millió dollár jött össze idén, amit az afrikai AIDS elleni harcra fordíthatnak. Tim Cook az alábbiakat írta kollégáinak:

Nagy örömmel jelenthetem be, hogy az összes beérkező adomány ebben a negyedévben meghaladta a 20 millió dollárt. Ez az eddigi legnagyobb összeg a RED kampány indulása óta. Ezzel a (PRODUCT) RED kampány már több mint 100 milliót gyűjtött. A pénz amit összegyűjtöttünk, életeket ment majd, és reményt hoz az embereknek akiknek szükségük van a segítségre. Erre mindannyian büszkék lehetünk.

A kampány során az Apple 25 fejlesztővel kötött partneri szerződést, hogy létrehozzanak egy számos alkalmazásból álló RED aloldalt az App Store-ban. Az alkalmazások mellett az Apple (RED) termékeket is árult az online boltjában és persze az Apple Store-okban, ezek mind olyan termékek amiknek az árából 10 százalékot a (PRODUCT) RED kampány támogatására különítenek el. Ilyenek a piros iPod nano, iPad Smart Coverek, iPhone bumperek, és a piros iPhone tokok. Ha ilyen (PRODUCT) RED terméket vásároltatok, azzal ti is hozzájárultatok az AIDS elleni harchoz.

RED_Apple