Nőni fog az Apple-részvények ára

8 ok, hogy miért érdemes most Apple-részvényt venni

#HÍREK
2014. 08. 21.
A Morgan Stanley egyik elemzője, Katy Huberty összeállított egy nyolcpontos listát, amiben kifejti, miért érdemes most Apple-részvényekbe fektetni a pénzünket. A részvények ára ugyanis szerinte tovább fog nőni, ami nem teljesen elképzelhetetlen, hiszen pont pár napja döntött rekordot az AAPL.

A Business Insideren megjelent okfejtésben Huberty elmondja, hogy a most várható termékpaletta (két új iPhone és az iWatch) miatt ki fog lőni a részvények árfolyama. Úgyhogy attól függetlenül, hogy sosem volt még ilyen drága az Apple-részvény, mégis megéri bevásárolni belőle. Ez az új termékes dolog nekem kicsit sántít, például egy iWatch-ban én egyáltalán nem lennék biztos, de hát én nem vagyok tőzsdei elemző. Persze ezen kívül is vannak érvei Hubertynek, nézzük:

1. A nagy befektetők tulajdonrésze kisebb, mint 2012-ben volt.

Ez az arány 4,5% volt 2012-ben, tavaly év elején 1,9%-ra csökkent, most pedig a 2009-es 2,3%-on áll. Huberty szerint valószínű, hogy a nagy, hosszú távú befektetésekben gondolkodó befektetőcégek elkezdenek bevásárolni az Apple-részvényekből, így növelve az árfolyamot.

2. Jelentősen nőttek az Apple kifizetései a részvényesek irányában.

Amikor kijött az iPhone 5, az Apple 2 milliárd dollárt fizetett ki mint osztalék a részvényeseknek. Azóta folyamatosan növelték az osztalék mértékét, Huberty becslései szerint ez erre a pénzügyi évre 11 milliárd dollár lesz. Ráadásul az Apple elkezdte visszavásárolni a saját részvényeit, eddig 31 milliárd dollár értékben, ezáltal 9%-kal csökkentve a forgalomban lévő részvények mennyiségét.

3. Növelik az elemzők a várakozásaikat.

Az elemzők és befektetőcégek folyamatosan egyre magasabb árfolyamra várják az Apple részvényeket. Katy Huberty szerint ráadásul ezekben a becslésekben nem számolnak az iWatch-csal (vajon miért…?), amiből márpedig az első évben szerinte 60 millió darabot fog eladni az Apple. Amikor pedig megjelenik az iWatch, ismét csak nőni fog a részvények ára. Hozzátenném: ha – és ez egy nagyon nagy HA – lesz iWatch.

4. Az új alkalmazottak.

Az új emberek a felső vezetésben és a cégnél Huberty szerint jót tesznek az Apple-nek, rég várt vérfrissítést hoznak. Olyan nagy neveket sikerült megszerezni az utóbbi időben, mint például a Burberry korábbi CEO-ja, Angela Ahrendts, Luca Maestri, vagy Kevin Lynch az Adobe-tól, aki állítólag az iWatch szoftverén dolgozik. És persze ne feledkezzünk meg Dr. Dre-ről és Jimmy Iovine-ról sem.

5. Növekszik a kutatás-fejlesztésre fordított összeg.

A K&F költés nem feltétlenül jelent túl sok mindent, a Microsoft például többet költ ezen a téren mint az Apple. Azonban az Apple-nél a növekvő költségvetés általában új termékre utal, legalábbis a korábbi tapasztalatok alapján.

6. Egyre nagyobb ütemben vásárolnak fel más cégeket.

Persze mindenkinek egyből a 3 milliárd dolláros Beats-üzlet jut eszébe, de ezen kívül is rengeteg apró céget és velük együtt technológiát vett meg az utóbbi pár hónapban az Apple. Az iPhone 5 megjelenése óta összesen 29-et. 2014 első három pénzügyi negyedévében 898 millió dollárt költöttek erre, míg 2010 és 2012 között összesen is csak 820 milliót. Huberty ebből arra következtet, hogy rengeteg új termék és funkció jöhet a közeljövőben.

7. Stabilizálódott a haszon.

Az Apple bruttó árrése folyamatosan csökkent az iPhone megjelenése óta, a korábbi hihetetlen 47,4%-ról 37%-ra. A befektetők megijedtek, azt gondolták, hogy a tendencia nem fog megállni. De az iPhone 5c és a Retina kijelzős iPad mini magasabb ára miatt a folyamat megtorpant, és az árrés stabilizálódni látszik. Huberty szerint az iWatch megjelenésével még nőhet is. Ezt én kevéssé hiszem, de megint csak, nem én vagyok a tőzsdei elemző.

8. Felnőttek az online szolgáltatások és szoftverek.

A robbanásszerűen növekvő App Store-bevételek kompenzálják az iTunes csökkenő bevételeit. Az Apple többek között azért szerezte meg a Beats csapatát, hogy segítsenek az iTunes-probléma megoldásában. Huberty szerint a jövőben az alkalmazás-biznisz tovább növekedhet, ezzel egy további biztos bevételi forrást nyújt az Apple számára.

A Morgan Stanley elemzője tehát bizakodó, ami az Apple-részvények jövőbeni árfolyamát illeti, és mindenkit vásárlásra buzdít. Kérdés az, hogy a szeptember 9-i esemény után mi történik az árfolyammal, termékbejelentések után ugyanis hagyományosan csökkenni, néha zuhanni szokott.

Forrás: Business Insider. Borítókép: The Wall Street Journal.