ABBYY TextGrabber

A hét ingyenes alkalmazása: ABBYY TextGrabber

#HÍREK
2016. 06. 17.
Június 17-e van, ami Izland nemzeti ünnepe (reméljük ezt durva lerészegedéssel szokás ünnepelni), illetve péntek is, tehát itt a hét ingyenes alkalmazása. Ezúttal ez az ABBYY TextGrabber nevű szkennerapp lett.

Meg mertem volna esküdni rá, hogy volt már szkenneralkalmazás a kiválasztott appok között azóta, hogy majdnem egy éve elkezdtük ezt a sorozatot, de meglepetten tapasztaltam, hogy ez nem így van. Most viszont egy igen komoly versenyzőt sikerült kiválasztani ebből a kategóriából: ha valaki keresett már szövegfelismerő (OCR) szoftvert, akkor biztos, hogy találkozott az eredetileg orosz ABBYY nevével.

ABBYY TextGrabber

A TextGrabber tehát annak a cégnek az alkalmazása, amely a témában rendkívül népszerű FineReadert is fejleszti már sok-sok éve. Az app a jól megszokott módon működik, vagyis az iPhone-unk vagy iPadünk kamerájával befotózunk egy papírlapot (vagy könyvet, magazint, blokkot, névjegyet, kézikönyvet, stb.) miután kiválasztottuk, hogy milyen nyelven van a szöveg, kijelöljük rajta azt a területet, amit szeretnénk beolvasni, majd várjuk a csodát. A csoda pedig a legtöbb esetben nem marad el, hiszen hosszú évek fejlesztése áll a technológia mögött – persze azért közel sem 100%-os.

A TegtGrabber több mint 60 nyelven tudja felismerni a szöveget, ezek között szerencsére a magyar is megtalálható. Ha ez nem lenne elég, van benne egy külön megvásárolható (3,99 €) fordítómodul is, ami aktív internetkapcsolat esetén nem csak beolvassa és szerkeszthető formába hozza a szöveget, de le is fordítja a kiválasztott nyelvre (melyek között szintén megtalálható a magyar). A lényeg tehát itt nem az, hogy képfájlokat vagy PDF-eket készítünk a teljes szkennelt oldalakról, hanem OCR-alkalmazás lévén a szövegfelismerésen van a hangsúly.

ABBYY TextGrabber

A felismert szövegeket természetesen számtalan módon megoszthatjuk, akár közösségi csatornákon (Twitter, Facebook), átküldhetjük az Evernote-ba, rákereshetünk az interneten, kitehetjük vágólapra, vagy e-mailben és iMessage-ben is elküldhetjük. A VoiceOver technológia használatának köszönhetően gyengénlátóknak is nagyon hasznos lehet, hiszen képes felolvasni a felismert szövegeket. Minden felismert szöveget elment az alkalmazás, így ezeket később is bármikor könnyedén visszakereshetjük.

Az ABBYY-féle TextGrabber most egy hétig ingyenesen tölthető le a korábbi 4,99 eurós ár helyett az App Store-ból. Érdemes lecsapni rá, ki tudja mikor jöhet még jól.

• TextGrabber letöltése az App Store-ból (univerzális, akciós, ingyenes, IAP)