cover

A Super Mario készítője az Apple-ös munkáról mesélt

#HÍREK
2016. 12. 13.

Már nem kell sokat aludni, hogy 15-én végre hivatalosan is megérkezzen a Super Mario Run iOS-re. Addig is Shigeru Miyamoto, a legendás játék atyja kicsit bepillantást enged abba, milyen is az Apple-lel dolgozni.

Aki figyelemmel kísérte a szeptember 7-ei keynote-ot az biztosan jókat mosolygott a Shigeru Miyamoto, a Nintendo EAD vezetőjének tört angolján és mindig mosolygós figuráján. Az úriember nagy legendának számít, hiszen az ő vezetésével készült még anno 1981-ben az első Mario játék. 35 évvel később pedig végre iOS-en is felbukkan a világ leghíresebb vízvezeték-szerelője, hogy csövekben mászkáljon, varázsgombát egyen és teknősökkel harcoljon. Ennek alkalmával a Glixelnek sikerült pár kérdést feltennie a nagyöregnek.

super-mario-run

Az Apple Store-os prezentációjában említette, hogy a csapának magja már 30 éve együtt dolgozik. Hogyan tartott ki ilyen sokáig a kapcsolat?

Érdekes kérdés, mivel az emberek gyakran kérdeznek arról, mi az, amire a leginkább büszke vagyok. Erre nagyon sokáig nehezen tudtam felelni. Aztán pár évvel ezelőtt rájöttem: amire igazán büszke vagyok, hogy ugyanazokkal az emberekkel dolgozom már 30 éve. Ez tényleg olyan dolog, amit keveset látni a világban.

Ez a csapat Takeshi Tezukaból, Toshihiko Nakagoból, Koji Kondo-ból és belőlem áll. Általában mi négyen dolgozunk a dolgokon közösen, aminek megvannak a maga okai. Azt gondolom valamilyen módon speciálisak vagyunk, mivel a Nintendónak dolgozunk. A 30 év alatt mindenkinek kialakult a maga szerepe, így nagyon hatékonyan tudunk együttműködni.

Mi az Ön szerepe a csapatban, mire fókuszál elsősorban? Maga a kreatív ember?

Ha használhatok egy építkezéses példát, akkor én vagyok az, aki a szerkezeti kereteket alakítja egy játékban. Emiatt lényegesen egyszerűbb számomra eldönteni, hogy egy változtatás az egész játékot befolyásolna-e, vagy egy kisebb részt.

maxresdefault

30 éve folyamatosan végigkíséri életét Mario alakja. Hogyan jellemezné a kapcsolatát vele, torkig van már?

Kicsit úgy tekintek rá, mint egy tehetséggondozóra. Van egy csomó karakterem, de amikor egy új technológia érkezik, vagy valami újba fogunk, először mindig Marión akarom kipróbálni. Aztán ha nem passzol hozzá teljesen, akkor megnézzük más karakteren is, de általában felőle közelítem meg a dolgokat. Közben egyébként folyamatosan fejlesztettük Mario kinézetét, szóval igyekszünk frissen tartani.

Hogyan jött a közös munka ötlete az Apple-lel? Milyen módon működtek közre a Super Mario Run létrehozásában?

Az időzítés nagyon szerencsésen jött ki mindkettőnk számára. A Nintendo részéről sokat gondolkodtunk rajta, hogy ki kéne jönni a mobilplatformokra is, de nem döntöttük még el, hogy a Supermario legyen-e az első játék. Ahogy ezen gondolkodtunk feltettük magunknak a kérdést: hogyan kéne kinézzen egy Mario játék? Tehát kísérleteztünk dolgokkal, majd az alapötletet megmutattuk az Apple-nek.

A másik ok, amiért az Apple-t választottuk, hogy szükségünk volt némi fejlesztői támogatásra ahhoz, hogy a játék pont úgy működjön majd, ahogy azt mi szeretnénk. Mivel a Nintendo mindig szeret valami újat, egyedit kipróbálni azt gondoltunk, miért ne csinálnánk valami mást biznisz oldalról is. Nem akartunk az ingyenes piacra lépni, viszont annak érdekében, hogy azt csinálhassuk, amit szeretnénk (ingyenes ízelítőt, és 9,99 dolláros árat a teljes funkciókhoz) beszélnünk kellett az emberekkel, akik a boltot viszik.

Tim Cook playing Super Mario Run with Miyamoto in the room - Imgur

Mindig is úgy tűnt, hogy Apple és a Nintendo nagyon hasonlóan gondolkodik a termékeiről és a felhasználóiról. Mit gondol, mi a közös pont?

Talán az, hogy mindkét cégnek hasonló elképzelései van arról, hogyan fogják használni az emberek a termékeiket. Mi olyan dolgokat tervezünk, amik egy nagyon széles célközönség számára használhatóak. Ők pedig rengeteg energiát fektetnek a megfelelő interfészek kialakításába, hogy a termékeik egyszerűen használhatóak legyenek. Azt gondolom ez nagyon hasonló ahhoz, ahogy a Nintendo látja a dolgokat.

Az Apple szeret mást csinálni, új megközelítéseket alkalmazni. Amikor a számítógépek még nagyon bonyolultak voltak, a legtöbb cég pont úgy mutatta be őket, hogy annak is tűntek. Aztán jött az Apple a nagyon egyszerű, színes logójával és máris sokkal szórakoztatóbbnak tűnt a használat, mint előtte.

Az ő fókuszukban mindig is az egyszerűség állt, az, hogy könnyen használható dolgokat csináljanak, és olyan biztonságos környezet alakítsanak ki, amiben az emberek dolgozhatnak és játszhatnak is egyaránt. Ez egy olyan filozófia, ami azt gondolom közös az Apple-ben és a Nintendóban is.

Részünkről figyelnünk kell arra, hogy sok gyerek használja a termékeinket. Fontos volt számunkra, hogy a Super Mario Runt úgy készítsük el, hogy azt a szülők nyugodtan a gyermekeik kezébe adhassák. A kezdetektől fogva azt éreztem, hogy az Apple kiváló partner lehet ebben.

Hihetetlenül be van táblázva. Hogyan kezeli a munkán kívüli dolgait, miket szeret csinálni?

Hajlamos vagyok hét közben nagyon sokáig dolgozni, de arra mindig figyelek, hogy a hétvégét a családommal töltsem. A hétvégéim általában nagyon el vannak választva a munkától. Nem golfozom és hasonlók, mivel ezek rengeteg időt elvesznek, így lemondtam az eféle dolgokról.

Régebben sokat kempingeztünk a gyerekeimmel, vagy egyszerűen csak otthon maradtunk. Persze az emberek sokszor megnehezítik a dolgomat, hogy ne csináljak semmit. Most, hogy a gyerekek felnőttek és elköltöztek otthonól, általában kertészkedek a feleségemmel. A másik dolog, amit különösen szeretek az a kárpitozás. Jó dolog bútorokat építeni.

Forrás: Glixel