Adonit Jot Script

Adonit Jot Script Evernote Edition bemutató

#TESZTEK
2014. 04. 28.

Amióta megjelent az első iPad, azóta vannak sokan – köztük én is – úgy vele, hogy tökéletes eszköz lehetne jegyzetelésre és gyors vázlatok felskiccelésére. Egyetlen probléma van csak vele: az ember tollal ír vagy ceruzával rajzol, nem az ujjával. Erre a helyzetre viszonylag korán rájöttek a különböző kiegészítőket gyártó cégek is, és egyre-másra jelentek meg az iPaddel használható stylusok (érintőceruzák), viszont sajnos játszadozáson kívül vajmi kevéssé voltak használhatóak.

Jot-3Mi ebben a nagy dolog, kérdezhetnénk, hiszen már sok évvel ezelőtt is voltak stylussal működő érintőkijelzős mobileszközök. Valóban, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Hogy megtudjuk miért, kicsit érdemes megérteni az érintőkijelzők működési elvét. Alapvetően két csoportra oszthatjuk az ilyen kijelzőket: rezisztív és kapacitív. A régi érintőkijelzők rezisztív elven működtek, ami azt jelenti, hogy a kijelző azt érezte, hogy fizikailag megnyomjuk. Technikailag ez úgy néz ki, hogy két vezető fólia helyezkedik el a kijelző felett, amikor megnyomjuk az eszközt, akkor ezek összeérnek, és innen tudja a készülék, hogy hol is akarjuk birizgálni. A hátránya ennek a technológiának, hogy sokkal rosszabb képminőséget biztosít (kicsi a fólia fényáteresztő képessége), és nem vagy nagyon korlátozottan ad lehetőséget a multi-touch technológia használatára. A kapacitív technológia merőben eltér ettől: a kijelzőn egy rácsos vezető réteg található, még az üveglap alatt. Ennek a rétegnek nyúlik túl az elektromos mezője az üvegen, és amikor hozzáérünk a kijelzőhöz, ettől vezetünk el töltést, így képes érzékelni hol érintjük meg. Ez a technológia tehát a bőr vezetőképességét használja az érintés érzékelésére, így érthetővé válik, miért nem működnek vele a hagyományos stylusok.

Az iPad által használt fejlettebb technológia tehát egy szempontból kevésbé bizonyult praktikusnak: a hagyományos módon működő stylusok nem használhatók a készülékkel. A gyártók ezért találták ki, hogy az iPadhez (és iPhone-hoz) készített érintőceruzák “hegye” legyen elektromosságot vezetni képes gumiból kialakítva. Ezzel az érzékelés problémáját megoldották, a másik gondot – amivel valószínűleg már mindenki találkozott aki próbált ilyen stylusokat –viszont nem: viszonylag nagy felületen kell érintkeznünk a kijelzővel az érzékeléshez. Ebből adódik, hogy ezeknek a stylusoknak egy golyóstollhoz vagy ceruzához egyáltalán nem hasonlítható nagyméretű hegyük van. Ezzel a heggyel pedig rajzolgatni még csak-csak lehet, viszont kézíráshoz kevésbé használható.

Adonit Jot ScriptAz Adonit évek óta gyárt kiemelkedő minőségű stylusokat, és ők jutottak a legközelebb a hagyományos toll által nyújtott kényelemhez és érzethez is az egyedi “precision disc” megoldásukkal, melyet minden eddigi stylusukban alkalmaztak. Ez egy átlátszó műanyag korongot jelent, ami egy pici gömbcsuklón keresztül csatlakozik a stylus hegyéhez. Így gyakorlatilag úgy tűnik, hogy egy tollat használunk, a szükséges nagyobb érintőfelület pedig a korong alján-közepén található kisebb fémkorong biztosítja. Sokkal finomabb megoldás, mint amit a nagy gumihegyű stylusoknál tapasztaltunk, de még mindig nem az igazi, nem adja vissza 100%-ban a hagyományos toll adta érzést és szabadságot. Ráadásul aki használt már precision discet tartalmazó Adonit stylust az tudja, hogy ezek a korongok a lehető legrosszabb időpontban képesek elveszni, és hiába kapható viszonylag olcsón pótkorong, nem életszerű, hogy mindig magunknál hordjunk egy szettet belőlük. Úgyhogy az Adonit mérnökei tovább gondolkodtak a tökéletes megoldáson.

pp-feature2Így jutottak el a Pixelpoint™ technológia kifejlesztéséhez, mely lehetővé tette az Adonit Jot Script Evernote Edition, az eddigi legbonyolultabb stylus megalkotását, mely mindössze egy 1,9 mm-es átmérőjű kemény heggyel rendelkezik a gumifejes megoldások legalább 6 mm-es átmérőjével szemben. Hogyan lehetséges ez? Minden iOS eszköz érintőfelülete egyedi ellenállással rendelkezik. A Pixelpoint érzékeli ezt az ellenállást, megfordítja a jelet és visszasugározza a kijelző érintőfelületére, így minden eddigénél precízebb megoldást nyújt.

Szemfülesebb olvasók ebből rájöhettek, hogy ez gyakorlatilag egy aktív stylus, tehát szüksége van valamiféle tápellátásra. Ráadásul erre nem csak a Pixelpoint miatt van szüksége, hanem mert Bluetooth 4.0 LE vezeték nélküli technológiával kapcsolódik a készülékünkhöz, ezzel lehetővé téve a másik fontos funkciót, a “Palm Rejection”-t, amire mindjárt kitérek. Szóval, a tápellátást egy teljesen szabvány AAA elem biztosítja, ami azért praktikus, mert ilyen elemet vagy akkumulátort gyakorlatilag bárhonnan vásárolhatunk, illetve nagy eséllyel megtalálható mindenkinek az otthonában egy pár darab belőle. A Bluetooth 4.0 LE rendkívül alacsony energiafogyasztást tesz lehetővé. Hogy pontosan mennyi idő alatt merül le az AAA elem, azt nem adja meg az Adonit, de nekünk a pár napos teszt alatt nem sikerült lemerítenünk, sőt még csak nem is szólt, hogy fogyna belőle a szufla.

Térjünk hát vissza a Palm Rejection technológiára. Az iPades jegyzetelés másik problémáját az adja, amire nem is gondolnánk, mikor egy papírlapra firkálgatunk: a tenyerünk széle hozzáér a felülethez amire írunk. Mivel ez ebben az esetben egy multi-touch érintőkijelző, ez problémát jelent, hiszen a tenyerünkkel is képesek vagyunk “írni” rá. Erre a problémára eddig is több szoftver kínált megoldást, például az Evernote nevével fémjelzett Penultimate is (kifejezetten ehhez fejlesztették a Jot Scriptet is), azonban a Pixelpoint technológia az eddigieknél sokkal pontosabb megoldást nyújt, hiszen pontosan tudja hol érintjük meg a toll hegyével a kijelzőt, tehát azt is továbbítani tudja a szoftver felé, hogy hol nem a tollal matatunk rajta. Ez a gyakorlatban egész jól működik, arra azért figyelni kell, hogy ha felemeljük a stylus hegyét a kijelzőről, akkor a Palm Rejection automatikusan kikapcsol pár másodperc után (hátha az ujjunkkal akarunk rajzolni), és csak akkor kapcsol vissza, ha ismét hozzáérintjük a toll hegyét az iPadhez.

Adonit Jot ScriptÉrzésre teljesen tollszerű a Script: a tömege olyan, mint egy minőségi fém tollnak, amin érezzük, hogy van benne anyag, és a kiegyensúlyozása is tökéletes, egyáltalán nem észrevehető, hogy a végén van a AAA-s elem. A hegye is kemény, rendes golyóstoll érzést nyújt. Kicsit furcsa lehet a kopogó hang amit írás közben tapasztalunk, olyan, mintha a kemény asztallapon egy szál A4-es papírra írnánk: van hangja rendesen, de hozzá lehet szokni, sőt, fokozza a papír-toll érzést. A szerkesztőségben az ajánlott Penultimate és ZoomNotes alkalmazással próbáltuk, nekem ezek közül a Penultimate tetszett jobban, igaz, korábban is ezzel próbálkoztam már. A Drift funkcióval egészen használhatóvá válik, ilyenkor belenagyít az oldalba és a “papírlapot” mozgatja a kezünk alatt az alkalmazás. Ráadásul ez a hozzér-a-tenyér-a-kijelzőhoz dolgot is hatásosan orvosolja, hiszen írhatunk úgy, hogy a kezünk az iPad mellett van, és csak a toll ér a kijelzőhöz. Ami furcsa lehet íráskor, hogy a szoftver ugyan leköveti minden mozdulatunkat, de nem azonnal, viszonylag hosszú válaszideje van, így a toll mindig kicsit előrébb jár mint a vonal amit húzunk vele. Sajnos ez minden alkalmazásra igaz, hol észrevehetőbb, hol kevésbé, de teljesen sosem tűnik el. Nekem például nem sikerült végérvényesen hozzászoknom, bár nem használtam a stylust heteken át.

Most kéne valami végkövetkeztetést levonni, ami nem egyszerű. Az árról eddig nem beszéltem, a Jot Script bruttó 24 900 Ft-ért vásárolható meg, ami valljuk be, nem kevés egy stylusért. Az Adonit mérnökei igazán kitettek magukért, látszik hogy minden korábbi tapasztalatukat és tudásukat, illetve apait-anyait beleadtak a Script megtervezésekor. Fogásra tényleg kiemelkedő minőségérzetet biztosít, minden részletében kidolgozott, és a Pixelpoint a mai csúcstechnológiát képviseli. Ez lenne a tökéletes stylus? Ezt nem mondanám, de hogy ez az eddigi legjobb stylus amit valaha piacra dobtak, abban biztos vagyok. Ha egy videós bemutatóra is kíváncsiak vagytok, hamarosan elkészül a kapcsolódó iSTYLE TV epizód, ahol Anna és Bence mutatják be az Adonit Jot Script Evernote Editiont.