Apple napelemek

Apple videó a környezetvédelemről: Better

#HÍREK
2014. 04. 21.

A Föld Napja alkalmából az Apple megújította a környezetvédelemmel foglalkozó microsite-ját, és két új videót is kiadott. Az első a “Better” címet viseli, ebben Tim Cook narrációjában hallhatjuk a megszokott rendkívül igényes fényképezés alatt, hogy miért is fontos a környezetvédelem az Apple számára, mik a cég céljai és törekvései.

A másik videó pedig az Anyahajóról, vagyis az új Apple székházról szól, amiben a tervező, a legendás építész Norman Foster beszél egy kicsit az épületről, hogy miért is lesz egyedülálló az Apple Campus 2.

Apple Campus 2

Az új Environment aloldal, amellett, hogy szokás szerint gyönyörűen néz ki, rengeteg érdekes információt tartalmaz az Apple eredményeiről ezen a téren. Megtudhatjuk például, hogy az Apple birtokolja az USA-ban a legnagyobb magánkézben lévő napelemfarmot, Maidenben, Észak-Karolinában, 2013-ra pedig világszerte az Apple létesítmények összességének energiaszükségleteit 94%-ban megújuló forrásokból fedezték. Köztük például 120 amerikai Apple Store működik tisztán megújuló energiával, és az összes adatközpont is csak ilyen forrásból táplálkozik. Minden alkalommal tehát amikor megnézzük a térképeket, küldünk egy iMessage-et, letöltünk egy appot az App Store-ból vagy megvásárolunk egy könyvet, a szerverek amik kiszolgálnak zöld energiaforrásokat használnak. A szervereket például egy ügyes megoldással az éjszaka folyamáén hatalmas tartályokban lehűlő vízzel hűtik, így az idő 75%-ban nincs szükség elektromos árammal működő hűtési megoldásokra.

A létesítmények mellett a termékek is egyre kevesebb fölösleges energiát pazarolnak. Egy bedugott, de éppen nem használt MacBook töltő például alig eszik valamit. Egy 60W-os hagyományos izzó kétezer ilyen töltőnek felel meg! A csomagolások méreteinek folyamatos csökkentésével pedig ma már 60%-al több iPhone 5s-t lehet ugyanakkora helyen szállítani, mint az első generációs iPhone esetében. Így kevesebb fuvarral, kevesebb üzemanyaggal, és kevesebb károsanyag-kibocsátással lehet ugyanazt a mennyiséget az üzletekbe szállítani.

Apple napelemek

Az Apple termékek nagy része könnyen újrahasznosítható anyagokból készül, gondoljunk csak az üvegre és alumíniumra, ami minden számítógépben megtalálható. A legújabb generációs iMac lába például 30%-ban újrafelhasznált anyagokból készül, és összességében 40%-kal kisebb a térfogata, mint az előző modellnek. Az új Mac Pro kis mérete pedig környezetvédelmi szempontból is fontos: 74%-kal kevesebb alumíniumot és acélt tartalmaz mint a korábbi modellek.

Pár év alatt tehát rengeteget fejlődött az Apple a környezetvédelem terén. Néhányan talán még emlékeztek, hogy a Greenpeace hogy ekézte őket pár éve azért, amiért nem elég környezettudatosak. Azóta nagyot fordult a világ, és az Apple lett a legkörnyezetbarátabb tech cég a világon.

Forrás: 9to5Mac, képek: Apple