Tim Cook

Az Apple-alkalmazottak 96%-a elégedett Tim Cookkal

#HÍREK
2016. 06. 09.
A Glassdoor, mely saját jellemzése szerint a munkaerőpiac „leginkább transzparens” szolgáltatója minden évben készít egy listát a legnépszerűbb cégvezetőkről. Az eredményeket az adott cég alkalmazottainak véleménye alapján összesítik.

Idén Tim Cook 96%-os eredményt ért el, vagyis 100-ból 96 Apple-alkalmazott azt mondja, hogy jó vezető, és jól végzi a munkáját. A vezetőkre anonim módon szavazhatnak az adott cégnél dolgozók. Robert Hohman, a Glassdoor alapítója és vezérigazgatója ezt mondta a megmérettetésről, melyet az Egyesült Államokon kívül Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Hollandiában bonyolítottak le:

A Glassdoor Employees’ Choice Awards azokat a kiemelkedő vezérigazgatókat díjazza, akik elnyerték az alkalmazottaik támogatását és megbecsülését – ez egy vezető számára sem könnyű feladat. Büszkén terjesztjük ki új piacokra ezt a díjat, hiszen a nagyszerű vezetők a világ minden táján megtalálhatók, nem korlátozzák őket az országhatárok. Szeretnék gratulálni minden győztesnek ehhez a rendkívüli teljesítményhez.

Apple Diversity

A 96%-os eredmény egyébként nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államokban Tim Cook lenne a legnépszerűbb vezető, sőt. Ugyan a tavalyi eredményéhez képest két helyet javított (2014-ben és 2013-ban ráadásul a 18. volt), ez csak a nyolcadik helyre volt elég. Olyan nevek előzik meg, mint Mark Zuckerberg a Facebooktól (4. helyezés, 97%), vagy Sundar Pichai a Google-től, aki közvetlenül előtte, a hetedik helyen található szintén 96%-os eredménnyel. Az azonos eredmény ne tévesszen meg senkit, az egyszerűség kedvéért egész számra kerekített a Glassdoor, de a rangsor kialakítása során négy tizedesjegyig számoltak.

A Glassdoor.com-on például ilyen pozitív véleményt olvashatunk az Apple-ről:

Az Apple-nál dolgozni azt jelenti, hogy a munkád gyümölcse szó szerint több száz millió emberhez jut el. Nagy a nyomás, hogy minden jól sikerüljön, és emiatt életed legjobb teljesítményét nyújtod. Több mint két éve vagyok itt, de még mindig lenyűgöz a kollégáim tehetsége és kreativitása.

Tim Cook Apple Store

Nézzünk azért egy negatív véleményt is (amely írója ennek ellenére egyébként támogatja a CEO-t, pozitívan tekint a jövőbe, és 4/5-ös értékelést adott az Apple-nek):

ZÉRÓ, ZÉRÓ, ZÉRÓ egyensúly a munka és a magánélet között. A vezetőség ÉVEK óta azt mondja, hogy értik a problémát és javítani fognak a helyzeten. De a valóságban minden évben rosszabb lesz. Ez egyértelműen a topmenedzsment KAMUZÁSA, mivel ha tényleg akarnák, akár holnapra meg tudnák oldani. Több száz MILLIÁRDJUK van a bankban. Ha TÉNYLEG érdekelné őket a dolgozóik munka és magánélet közti egyensúlya, akkor elég embert vennének fel, hogy ez megoldódjon. Elegem van a hazugságok hallgatásából. Ne hazudják azt, hogy meg akarják oldani, ha tisztán látszik, hogy NEM érdekli őket.

A Glassdoor 2016-os listájának első 10 helyezettje az amerikai nagyvállalatok kategóriában:

1. Bob Bechek, Bain & Company (99%)
2. Scott Scherr, Ultimate Software (99%)
3. Dominic Barton, McKinsey & Company (99%)
4. Mark Zuckerberg, Facebook (97%)
5. Jeff Weiner, LinkedIn (97%)
6. Marc Benioff, Salesforce (97%)
7. Sundar Pichai, Google (96%)
8. Tim Cook, Apple (96%)
9. Joseph R. Sivewright, Nestlé Purina PetCare (96%)
10. Jim Whitehurst, Red Hat (96%)

Forrás: Glassdoor via AppleInsider.