imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

A Lightning csatlakozó olyan mint a köldököd

Így tisztíthatod meg

Az Apple durván megvágta Tim Cook fizetését


Úgy látszik, az Apple CEO-ja 2016-ban nem érdemelte meg az egyébként igen busás illetményét. Ha valaki nem jól kormányozza a hajót, ne számítson semmi jóra. Közben pedig arra is fény derült, mennyit visznek haza a legnagyobb vezetők.

Még a legnagyobb cégek vezetőinek is le kell tenniük az asztalra egy elvárt minimumot. Ez nem jött most össze Tim Cooknak, meg is lettek a következményei. Az egész sztorit a Wall Street Journal szúrta ki, az Apple egyik „adóbevallásában” (regulatory filing), amit az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottságának nyújtott be a cég.

Eszerint a csökkentés oka, hogy az elvárt 223,6 milliárd dolláros éves értékesítésből befolyó jövedelem helyett tavaly 3,7%-kal kevesebbet, mindössze 215,6 milliárd dollárt sikerült összekuporgatnia az Apple-nek. Amit viszont még kellemetlenebb lehetett a befektetők elé tárni, hogy a profit is csökkent. Igaz ez csak aránylag keveset, 0,5 százalékot. Mondjuk ez a 0,5%-is 300 millió dollárt jelent, hiszen 60,3 milliárd dollárral számoltak, de csak 60 milliárd lett belőle.

Apple

Úgy látszik, most ezt a kis aprót kalapozzák össze a vezetőség fizetéscsökkentéseiből az Apple-nél. Motiváció gyanánt, a tervezett fizetésüknek csak a 89,5%-át kapják majd meg a fejesek. Az ostor persze a fővezéren csattant, aki tavalyi, 10,28 millió dolláros fizetéséhez képest idén 15%-kal kevesebbet, 8,75 millió dollárt varrhat a párnájába. Annyira azért nem kell félteni Cookot az éhhaláltól, hiszen éppen 2016-ban töltötte be ötödik éve a vezérigazgatói posztot, amiért cserébe felvehette összegyűlt bónuszait. Ez a kis Erzsébet utalvány csomag cirka 100 milliót jelentett számára.

Ettől függetlenül nem nyugodhat még meg a vezérigazgató. A tegnapi, az iPhone megjelenésének 10. évfordulójára írt cikkünkben is említettük, hogy 2016 volt az első olyan év, amiben csökkent az iPhone eladásainak száma. Ezen kívül az új MacBook Prók sem arattak akkora sikert, mint amekkorára számíthatott a cég. Márpedig az Apple fizetési bizottsága (compensation committee) fel van ruházva a hatalommal, hogy ha nincs megelégedve a cég teljesítményével, vagy az egyes vezetők munkájával, akkor megvágja a fizetéseket. Igaz, a bizottság azt is bejelentette, hogy egyelőre nem tervez ilyen lépéseket tenni.

Az iPhone-ok éves eladásai tavaly csökkentek először.
Az iPhone-ok éves eladásai tavaly csökkentek először.

Egyelőre. Mindenesetre Tim Cook jobb ha belehúz, mert ha a romló mutatók nem kezdenek el hamarosan felfelé görbülni, akkor idővel tényleg meghúzhatja majd a nadrágszíját. A mostani esetet még aránylag olcsón úszta meg, hiszen a csökkentés lényegében csak annyit jelent, hogy nem kapja majd meg azt a 100%-os év végi bónuszt, amit egyébként rendszerint meg szokott.

Érdekes még, hogy a dokumentumokból az is kiderült, mennyit keres a többi sztár Apple-ös. Bár azt gondolhatnánk, hogy Cookot illetni a legnagyobb jövedelem, mégis tulajdonképpen ő viszi haza a legkevesebbet, a többiekhez képest – már ha nem számoljuk az említett száz milliós extrát. Luca Maestri, a gazdasági ágazatvezető (Chief Financial Officer, CFO) például évente több mint 22 millió 800 ezer dollárral számolhat. A legjobban úgy tűnik, a lovaggá is ütött Angela Ahrendts, a cég online és utcai Apple Store-okért felelős vezetője (Senior Vice President, Retail and Online Stores) keres, a maga szerény 22 millió 900 ezer dollárkájával. Innen nézve nem is annyira meglepő, hogy ő az USA legjobban fizetett női vezetője is egyben. Utánuk következik Eddy Cue (az Apple internetes szolgáltatásaiért és szoftvereiért felelős alelnöke), Dan Riccio (a cég hardverfejlesztésért felelős alelnöke), és Bruce Sewell (fő jogtanácsos). Ők centre pontosan ugyanannyit, 22 807 544 dollárt kapnak munkájukért évente. Nem csoda tehát, hogy Tim Cook nem fért fel a 200 legjobban kereső CEO listájára sem. Jony Ive dizájnpápa fizetéséről sajnos nem találtunk adatot. Ő ugyanis hiába chief executive, mégsem nyilvános a jövedelme. Megnyugodhatunk, valószínűleg elképesztő összeg, csak azt nem akarja az Apple, hogy a részvényesek megtudják.

Tim Cook

A kérdés már csak az: sajnáljuk vagy ne Tim Cookot? S(z)avazzatok!

Forrás: 9to5mac és Macrumors

Akár 20% kedvezménnyel
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!