cover_gold

Az Apple és az aranyszínű termékek

#HÍREK
2015. 04. 26.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook gyakran említi a nyilvános eseményeken az Apple környezettudatosságra való törekvéseit, illetve a korral haladó gondolkodásmódját. Az utóbbi időben viszont a termékek korántsem azt sugallják magukról, hogy mennyire zöldek, sem pedig azt, hogy mennyire feketék. Ugyanis az új termékek egységesen három színben jönnek ki (arany, asztroszürke, ezüst), az eddigi kettő helyett (fekete, fehér). Az iPhone 5 óta már iPad és MacBook is jött ki ezekben a színekben. Sőt, a manapság tényleg naponta szóba kerülő Apple Watch-ot is meg lehet vásárolni aranyszínben. Az új színnek pedig jelentése és üzenete is van.

Ez az üzenet pedig nem más, mint a luxus. Az aranyszínű termékekkel jelképezett luxust viszont nem úgy kell elképzelni, mint amit néhány embernél a nagy, vastag aranylánc szimbolizál, hogy minél több réteg van a nyakban, annál gazdagabbnak tartanak majd az emberek. Az viszont igaz, hogy amikor elkezdődött az iPhone 5S árusítása, akkor az ember sokkal inkább találta az arany változatot egy feltűnési viszketegséggel rendelkező újgazdag fiatal kezében, mint egy divatérzékkel megáldott stílusos vásárló kezében.

gold

Az aranyszínű termékek nem a legdivatosabbak jelenleg az USA-ban. Az biztos, hogy sok rozsdamentes acél kiegészítőt lát az ember az utcán, de bizonyosan nem lát annyi aranyat.

Ezt a nyilatkozatot Jeff Carvalho tette még az Apple Watch Editionnel kapcsolatban, aki a New York-i Highsnobiety nevezetű internetes oldal egyik felelős szerkesztője. A Highsnobiety tulajdonképpen egy olyan weboldal és internetes magazin, amely követi a divatot és a fogyasztók közötti trendeket is. Ha viszont tényleg így gondolják a szakértők, akkor mégis miért evez az arany dizájnok vizére az Apple? 

Ahhoz, hogy ennek utánajárjunk, nézzük meg, eddig milyen színeket alkalmazott az Apple. A termékeket alapvetően két színkategóriába lehetett helyezni. Az egyik, ahol a fekete-fehér színek közül választhattunk csak, például az iPhone vagy az iPad esetében. A másik kategóriákba tartoznak az olyan termékek, amelyek sok színben voltak kaphatóak, mint például az iPhone 5C, iMac, illetve különféle iPodok. Az új MacBook pedig felrúgta  az eddig megszokott kivitelsémát azzal, hogy már több színben is lehet rendelni.

A MacBook aranyszínben idén jelent meg először.
A MacBook aranyszínben idén jelent meg először.

Az Apple még soha nem nyilatkozott arról, hogy milyen filozófiát követ a színek terén, de egy olyan felhasználó, aki tényleg teljesen odavan a cég termékeiért az sejtheti. Hiszen szerintem bárki, akit megkérdeznek, hogy milyen „almás terméket” vegyenek, csak olyan terméket fog mondani, ami ebben a három új elegáns színkivitelben készül, hiszen csak a turisták és az idősek játszanak a színes műanyagdarabokkal. Na jó, hogy őszinte legyek én anno még egy hatodik generációs iPod nano-n hallgattam a zenét, amiből nem tudom milyen megfontolásból, de zöldet vettem, és ennek ellenére nagyon szerettem és nekem mindig is az marad az igazi iPod nano. Ennek ellenére egy Apple termék színe szerintem mindig is a fehér, mivel én azt tartom az egyik legelegánsabb színnek. 

Hans Neubert – egy Amerikában híres tervezőcsapat kreatív vezetője, melyet a Frog Design névre kereszteltek és egyébként a legkorábbi Apple gépek dizájnjáért voltak felelősek – már sokszor kifejtette a véleményét arról, hogy szerinte az aranyszínű termékek már nagyon nem divatosak. Szerinte John Ive túlságosan is luxus termékekké akarja színezni az arannyal a termékeket. Ugyanakkor, habár nem ért egyet az Apple mostanában hozott döntéseivel, elismeri, hogy valószínűleg a cég jó irányba halad ezekkel a döntésekkel. 

Forrás: mashable.com
Forrás: mashable.com

Habár a stratégia jól látható az Apple új szín palettájában, arra is lehet emlékezni, amikor a színes Macek jelentek meg. Pont ezekből a gyümölcsszínű gépekből nyerhetünk bizonyságot arra, hogy az Apple minden piacréteget célzott már meg a termékeivel és ezek az eredmények által döntötték el, hogy melyik is az, ahova a céget ténylegesen képzelik. Egyszóval szerencsére nem láthattunk több gyümölcsszínű Macintosht. 2001-ben ugyanis megjelent az iMac G3 hó és grafit színben és ezzel meg is határozták azt a két színt, a fehéret és a feketét, amelyek a piacon a legjobban fogynak. Kíváncsiságból egyébként utána jártam, és beigazolódott az állításom, ugyanis a legkeresettebb szín pedig Amerikában a fehér.

Az évek folyamán az Apple a mobilpiacon is elkezdett teret hódítani. A színeket továbbra is a piac igényeihez igazították, tehát maradt a fekete és a fehér változat az iPhone esetében is. Viszont ahogy nőtt a cég, úgy a fő vásárlói bázis is úgy változott. Ázsiában nyilván óriási piacot talált a cég. A probléma viszont, hogy az ázsiai emberek teljesen más színeket preferálnak, főleg, ha luxustermékekről van szó. Kínában például a fehér a halál színe, ezért egy kínai alapból nem fog venni fehér színű terméket. Akkor viszont elérkeztünk a nap kérdéséhez, hogy melyik színű készülékek fogynának gyorsan a Távol-Keleten. Meglepő módon ez a három szín az arany, a fekete és az ezüst. Tehát nem véletlen, hogy az új termékek szín palettája ebből a három színből áll, hiszen így minden igényt ki tud elégíteni a cég, legyen szó Ázsiáról vagy a világ bármely más pontjáról.

Én az Apple-t mindig is a fejemben a játékossággal ötvözött feszültséggel teli gyerekkel kötöttem össze, minthogyha maga a cég egy kicsit nem tudná, hogyan is illik viselkedni, mert legbelülről valaki olyan hepciás alak irányítja, akinek mindenre van rálátása, még olyan dolgokra is, amit én nem értek. Most viszont a cég olyasmivel próbálkozik, amivel mindenki más is, például a Samsung, de mint fogyasztó engem ez nem tud vonzani, mert már nem lep meg.

Habár Neubert nyilatkozata kicsit kusza, azt ki lehet belőle szűrni, hogy sok ember ténylegesen azért szereti az Apple termékeit, mert mindig valami olyat hoznak létre, ami előtte még nem volt, vagy nem működött jól. Ezáltal az egyszerű vásárlókat meglepte, mert valami rendkívül újat alkotott. Neubert szerint pedig már nem biztos, hogy lehet olyan nagyot újítani technológia terén, éppen ezért kéne az Apple-nek arra odafigyelnie, hogy ne egy befásult dizájn modellel dobják piacra az új termékeiket. 

iphone6-select-2014

Hiába, ahogy azt Kínában és Japánban is gondolják az emberek az igaz. Ez a három szín, nincs rá más szó, egyszerűen menő. Jól néz ki, nem kell különösebben hozzá öltözni, hiszen nagyjából mindenhez megy. A készülék már a színével is teremt egy olyan érzetet, hogy ez valami prémium termék, és akkor arról még nem esettet szó, hogy mennyire jól ki van találva az Apple rendszere. Személy szerint, mondjuk nem értem miért pont az aranyszínű kivitel a sztár mindenhol. Szerintem egy szürke készülék eleganciájával nem versenyez semmi. Sőt valamiért én az aranyszínű készüléket csak és kizárólag egy nő kezében tudom elképzelni.

Forrás: SixColors
Forrás: SixColors

Annak ellenére, hogy Ive szerint is a legegyedibb termék az Apple Watch lesz, engem nagyon elgondolkodtatott, hogy az előzetes felmérések szerint a vásárlók nagyjából ugyanolyan órákat fognak venni, és még ha testre is szabják, vagy egyedi szíjat vesznek hozzá, akkor is szerintem az elkövetkezendő pár generációban az Apple Watch esetében is kialakul egyfajta dresscode. Azt is elképzelhetőnek látom viszont, hogy később még több szíj és még több kombinációs lehetőség lát napvilágot, és ezáltal az órát tényleg mindenki egyedien fogja hordani, nem pedig az éppen előírt trend szerint.

Forrás: mashable