Apple Supplier Report 2015

Így dolgoztattak az Apple beszállítói 2014-ben

#HÍREK
2015. 02. 13.
Az Apple minden évben kiad egy jelentést, melyben összefoglalják, milyen lépéseket tettek annak érdekében, hogy a beszállítóik megfeleljenek a cég által támasztott szigorú környezetvédelemmel, munkakörülményekkel és biztonsággal kapcsolatos elvárásoknak.

Noha mostanában is érik támadások az Apple-t a kínai beszállítóik üzemeiben fellelhető nem megfelelő munkakörülmények, illetve környezetkárosítás vádjai miatt, az utóbbi években jelentősen megcsappant ezen kritikák száma – elsősorban azért, mert a cég sokkal nagyobb figyelmet fordít a kérdésre mint néhány évvel ezelőtt.

Apple-beszállítók
Az a pötty Magyarországon a Vishay Intertechnology Inc. itthoni telephelye.

A 2014-es beszállítói jelentésből is számos érdekes információt és intézkedést tudhatunk meg. Az elmúlt évben összesen 633 vizsgálatot és ellenőrzést folytatott le az Apple, ami 40%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Ez azt is jelenti, hogy a világ mintegy 19 országában összesen 1,5 millió munkavállaló munkakörülményeit helyezték nagyító alá. Minden ilyen auditot egy Apple-alkalmazott vezet, a folyamatba pedig helyi cégeket is bevonnak. Az auditálás során összesen több mint 100 szempont alapján pontozzák az adott beszállítót.

Apple-audit egy tajvani üzemben.
Apple-audit egy tajvani üzemben.

A munkakörülmények javítása mellett az Apple figyelmet fordít a munkaerő továbbképzésére is. A jelentésből kiderül, hogy 2014-ben összesen 2,3 millió munkás részesült felvilágosító képzésben, melyben a jogaikra hívták fel a figyelmüket, 2007, a program indulása óta pedig összesen 6,2 millióan vettek részt ilyen oktatásban. A cég ött további helyszínre terjesztette ki a Supplier Employee Education and Development (SEED) nevű programot, melyben továbbképzést biztosítanak a beszállítóik alkalmazottainak. Jelnleg összesen 23 helyszínen 48 tanteremben folyik a képzés, melyben 2008 óta összesen 861 ezer ember vett részt.

A SEED-program keretében dizájnt tanuló gyári munkások Kínában.
A SEED-program keretében dizájnt tanuló gyári munkások Kínában.

Az itthon azért – papíron – meglehetősen durván hangzó, az Apple által megszabott maximum 60 órás munkahetet 92%-ban tartották be a beszállítók. Megduplázták az ellenőrzött nyersanyag-feldolgozók számát is, már 135 ilyen üzem van. Kínában bevett gyakorlat, hogy „munkaközvetítők” károsítják meg a munkavállalókat azzal, hogy az állásért cserébe egyszeri összeget, vagy a fizetésük egy bizonyos hányadát követelik a dolgozóktól. Az Apple összesen 3,96 millió dollárt (több mint egymilliárd forintot) segített visszaszerezni az így átvert embereknek.

Egy indonéz munkás ónt szitál egy helyi öntödében.
Egy indonéz munkás ónt szitál egy helyi öntödében.

Az Apple kiterjesztette a munkavédelemmel kapcsolatos programját is, melyben a beszállítóknak tartanak képzéseket a gyárak biztonságosabbá tételéről. Tavaly 156 új szereplő vett részt a programban, így 216-ra bővült ezen helyszínek száma. Ezen kívül 150 olyan vizsgálatot folytattak le, ahol munkavállalói panasz alapján kerestek biztonsági hiányosságokat a beszállítóknál. Idén először az Apple nyilvánosságra hozta azoknak a vegyi anyagoknak a listáját is, melyeket bármilyen formában tilos felhasználni a gyártási folyamatok során.

Munkások gyakorolják a teendőket egy esetleges vegyianyag-szivárgás esetén Kínában.
Munkások gyakorolják a teendőket egy esetleges vegyianyag-szivárgás esetén Kínában.

Ami a környezetvédelmet illeti, kiemelt figyelmet fordítottak például a Kínában egyre súlyosabb méreteket öltő vízszennyezés csökkentésére. Különböző független szervezetek bevonásával közel 50 helyszínen találtak szabálysértéseket, melyeket sikerült felszámolni. Az Apple tovább folytatta a Tiszta Víz Programot is, melynek segítségével a kísérleti programban résztvevő 13 beszállító összesen közel 2 milliárd liter tiszta ivóvizet spórolt meg.

Külső auditorok vizsgálják a vízminőséget egy kínai gyárban.
Külső auditorok vizsgálják a vízminőséget egy kínai gyárban.

Az Apple operatív alelnöke, Jeff Willams nyílt levele is a jelentés részét képzi. Williams ebben leírja, hogy 2014 rendkívül sikeres év volt az Apple évek óta folytatott munkáját tekintve, ugyanakkor még mindig nem érték el a végső céljukat:

Noha jelentős eredményeket értünk el, továbbra is vannak hiányosságok, ezért folytatnunk kell a munkát. Tudjuk, hogy a munkások számítanak ránk. Nem állunk meg addig, amíg nem kezelnek tisztelettel és méltósággal minden egyes személyt a beszállítói láncunkban.

Az Apple teljes 2015-ös, 42 oldalas beszállítói jelentése innen tölthető le. Ezen kívül az Apple egy weboldalt is létrehozott a beszállítóival kapcsolatos felelősségvállalás jegyében.

Forrás és képek: Apple.