imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Kedvezményes akkumulátor csere!

Hozdd be készüléked bármely iSTYLE szervizbe

Beszéljünk kicsit az akkumulátorokról


Ott vannak minden telefonban, tabletben, laptopban, de még az autókban is. Néha észrevétlenül működnek, néha meghalnak a hidegben, néha felrobbannak. Mit is tudnak pontosan ezek az akkumulátorok, hogyan működnek és mi okozza a gubancokat – ezeknek a kérdéseknek járunk utána.

Már jó pár éve aktívan követem a legújabb technológiai fejleményeket. Ez alatt az idő alatt pedig ígértek már mindent a brit tudósok, titkos kutatólaborok, végfelhasználókig leszivárgó űrtechnológiák, forradalmasított eljárások. Szó se róla, tényleg rengeteg minden változott és az emberiség valóban egyre fejlettebb eszközöket képes gyártani, használni. Van viszont egy vissza-visszatérő állandó téma, ami rendszerint letarolja a techsajtót.

Ha tíz kezem lenne, akkor sem lenne elég ujjam, hogy meg tudjam számolni, hányszor hallottam már akkumulátorforradalomról. Nátrium-ion, nanocsövek, szilárdtest akku, szén nanogömbok – tényleg volt itt minden. Visszakerestem pár cikket, ilyen címszavakat olvashattunk évekkel ezelőtt: “Dacol a fizikával az új csodaakkumulátor”, “300 százalékkal növelhető az akkumulátor üzemideje”, “Feltalálták az akkumulátorok Szent Grálját”, “Mindent megváltoztathat az új szuper-akkumulátor” és még sorolhatnám. Sőt, mi is felpattantunk már a vonatra: “Felfedezték az akkumulátorokat, amik háromszor tovább bírják?”.

Most pedig itt vagyunk 2018-ban, és ehelyett, hogy a fentebbi csodatechnológiák közül bármelyik is megvalósult volna, épp azon morfondírozunk, hogy most akkor az Apple szemét-e, amiért a használhatóság érdekében lassítja az iPhone-okat vagy sem. Mindezt úgy, hogy másfél évvel ezelőtt felrobbanó Note 7-ről, utána meg hidegben leálló iPhone-okról kellett írnunk. És még ezek előtt is voltak akkumulátor-csereprogramok bőven. A helyzetre tényleg nem tudok találóbb reakciót adni, mint az elhíresült Confused Travolta mémet.

Kérdem én: mi a franc történt?

De lehet, hogy könnyebb lenne, ha úgy tenném fel a kérdést, hogy mi a franc nem történt? Mert hogy forradalom nem, az egészen biztos. A ma is használatos Li-ion akkuk fejlesztését valamikor az 1970-es években kezdték meg, az első kereskedelmi forgalomban megjelenő aksikat a Sony hozta el 1991-ben. Majdnem 30 éve! A kisebb-nagyobb fejlesztésektől eltekintve tehát, akármilyen modern telefonod is van, egy három évtizedes technológián múlik, hogy tudod-e használni vagy sem.

Na, ne vicceljünk már, komolyan. A telefonom az arcomról készült 3D-s modell alapján ismer fel; a kamerájával olyan minőségű felvételeket készítek, ami nem is olyan rég még mozivászonra is bőven elég lett volna; a számítási kapacitása sokszorosa annak, amivel az első Holdra-szállást levezényelte a NASA; a kijelzőjének nagyobb a pixelsűrűsége, mint a retinám felbontóképessége; de basszus, ha a külső hőmérséklet megközelíti a 0 fokot, leáll az egész. Kiábrándító, tényleg.

És nem, ez nem az Apple hibája, nem is a Samsungé vagy bármilyen más gyártóé. Igazából nehéz is megmondani, hogy kié. Azt nem akarom elhinni, hogy nem lehet kidolgozni jobb megoldást a mostaninál. Marad tehát az, hogy ez a technológiai lehetőségekkel és hatalmas tőkével megáldott vállalatóriások közös restanciája felénk, felhasználók felé. Egészen biztos vagyok benne, ha mondjuk az ipar 5 legnagyobb képviselője összefogna, két éven belül valódi áttörést tudnának elérni. De nem fognak össze, nekünk meg maradnak a Messiást-kiáltó hírek, amikből eddig soha nem lett semmi.

Mert mi is a baj a Li-ion aksikkal? Leginkább az, hogy mindenképpen pusztulásra vannak ítélve. Az, ami most előjött az Apple-nél egy általános probléma a technológiával, nem egy egyedi mulasztás egy vállalattól. Az Apple egyedül ott hibázott, hogy nem ismertette a felhasználóival, hogy milyen módon kezeli a helyzetet, hanem a tudtuk nélkül meghozott egy döntést. Egy olyan döntést, ami véleményem szerint egyébként a helyes döntés, csak ugye nem ártana kommunikálni.

Merthogy ezek az akkumulátorok bizony záros határidőn belül használhatatlanná válnak még a legóvatosabb felhasználók kezében is. A működésükből fakadóan. A jelenleg használt akkumulátorok mindegyike kémiai energiát alakít elektromossá. A működési elv szinte teljesen ugyanaz, mint ami a középiskolák kémiaóráiról a galvánelem kapcsán megtanultunk.

Van egy anód és egy katód, köztük pedig elektrolit. Az elektrolit tulajdonképpen közvetítőszerepet szolgál, “benne találhatóak” az ionok. Az anód és a katód felületén az ionok redukálódnak és oxidálódnak. A folyamat során tehát elektronok áramolnak, amiket – ha megfelelően alakítottuk ki a rendszert -, fel tudunk használni elektromos áram képében.

Tuti ti is csináltatok ilyet kémiaórán.

A folyamat visszafordítható, ez a töltés. Ilyenkor az elektródba és a katódba áramot vezetünk, aminek hatására az ionok nagyjából visszarendeződnek a kiindulási állapotukba. Azért csak nagyjából, mert ezek a folyamatok nem tökéletesek. Minden egyes ciklus során visszafordíthatatlan kémiai elváltozások mennék végbe, amelyek egy idő után azt eredményezik, hogy az egyensúly felborul, az akkumulátor használhatatlan lesz.

Az, hogy ez mikor következik be, elég soktényezős dolog. Függ az aksi kapacitásától, a már említett ciklusok számától, a reagensek mennyiségétől, a hőmérséklettől, a vezérlőáramkörtől, a szoftveres trükköktől és még sok minden mástól. Ezek azok, amiken a gyártók mérnökei folyamatosan próbálnak buherálni, hogy a lehető legjobb eredményt kapják. Minél ügyesebben és jobban szabályzott, optimalizáltabb a folyamat, annál tovább fognak élni az aksik. De sosem örökké.

Ezzel nagyjából érthetővé vált, miért purcannak ki egy idő után az aksik. Ez viszont még csak a képlet egyik oldala. A teljes élettartam mellett ott van ugyebár még a mindennapos feltöltés-lemerülés ciklus is. Minden készüléknek van egy kritikus feszültsége, ha ez alá süllyed az akkumulátor, akkor a készülék leáll. Ez szükségszerűen sosem egyik egybe a 0 voltos feszültséggel, hiszen a Li-ion aksiknak nagyon rosszat tesz, ha csutkára lemerülnek (ezért is ajánlott a sokáig nem használt eszközöket 1-2 havonta feltölteni 60% köré).

A gyártók tehát kis túlzással szinte önkényesen kijelölnek egy pontot a kimeneti feszültséggörbén ami alatt a készülék leáll, védve ezzel az áramkört és az adatokat is. Ha nem jól lövik be az értéket, akkor jönnek a látszólagos random leállások. De az Apple-nél nem ez okozta a gondod, hanem a kettő ötvözete. A recept:

  • Adott egy kritikus feszültség, ami alatt jön a leállás.
  • Az akkumulát öregedésének következtében a régebbi aksik eleve kevesebb energiából gazdálkodhatnak.
  • A modern mobilprocesszorok energiaigénye nem konstans, előre meghatározott érték, a számítási igények függvényében folyamatosan változik.

Ennyi már elég is ahhoz, hogy összerakjuk a leállásbotrányt. Egy processzorizzasztó folyamat könnyen a kritikus érték alá lőheti a telefon eleve öregedő akkumulátorának feszültségét, amitől a készülék látszólag találomra le fog állni. Nem az Apple miatt, a technológia miatt. Jó, de akkor más gyártóknál miért nincs ilyen? De, van. Például ugyanezzel a problémával küszködnek most a Nexus 6P tulajok is.

Mi a megoldás a gyártó részéről? 1.) Vagy nem csinálnak semmit “ez van, ezt kell szeretni“ alapon, hiszen ez nem rajtuk, hanem az akkumulátortechnológián múlik. Úgy tűnik, erre a sorsa jutott a Nexus 6P. 2.) Trükköznek a képlet egyetlen módosítható változójával, azaz teljesítmény lecsavarásával elérik, hogy a processzorigényes folyamatok ne küldhessék a kritikus pont alá a feszültséget. Ugyebár emellett döntött az Apple.

Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a telefon általánosan lassabb lett, mint ahogy azt sokan hitték. Ez csak annyit jelent, hogy a maximális teljesítmény csökkent. Egy autós példával: a végsebesség 350 km/óráról 200 km/órára korlátozódott, mivel 200 km/óra fölött szét esne körülötted a kasztni.

De igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 2018-ban még mindig azzal szórakozunk, hogy egy – láthatóan a mai kor igényeinek kielégítésére alkalmatlan -, technológiát próbálunk foltozgatni, ahelyett hogy csinálnánk egy kompromisszumokban kevésbé bővelkedő megoldást. Szóval:

Kedves Telefongyartók és a többiek!

Legyetek már szívesek összerakni egy olyan akkumulátort, ami nem fog leállni a hidegben, nem robbantja fel a házamat, nem fog 500 ciklus után használhatatlanná válni és amit lehetőleg nem kell napjában kétszer tölteni.

Köszi, puszi,
a felhasználóitok

(via AppleInsider)

Beoplay E8

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!