bill-gates-has-a-perfect-explanation-of-the-difference-between-him-and-steve-jobs

Bill Gates: A Xeroxtól koppintottuk a grafikus kezelőfelület ötletét

#HÍREK
2017. 02. 28.

Bill Gates, a redmondi Microsoft alapítója, egy Reddit kérdezz-felelek fórumozás közben tett pontot az örök vitára: ki másolta kinek az ötletét? Az Apple vagy a Microsoft?

Gates szerint szó sincs egymás másolásáról, ennél sokkal egyszerűbb a történet. Véleménye szerint a Xerox PARC-nál folyó fantasztikus munka adta az ihletet mind neki, mind pedig Steve Jobsnak. Miután meglátták a készülő kezelőfelületet, nem volt visszaút, tudták, hogy nekik is ebbe az irányba kell haladniuk. Ugyanakkor szerinte semmilyen jogot nem sértettek meg ezzel, egyszerűen csak nagy hatással volt rájuk az, amit láttak.

xerox

 

A Xerox manapság sokak számára már csak nyomtatóiról lehet ismert, ami nagy kár, mert legalább akkora hatást gyakorolt az életünkre, mint az Apple vagy a Microsoft. Jelentős szerepet játszottak a ma általunk is használt “internet” kifejlesztésében, noha Gates és Jobs is jelen volt ennek kialakításánál. A Xerox előremutató munkát végzett ezen a területen is, amivel a nyomtatóikat szerették volna összekötni a központi számítógépekkel. A két tech óriás és az amerikai kormány akkora fantáziát látott benne, hogy pénzzel kezdték el támogatni a fejlesztést, aminek köszönhetően végül 1991-ben indult el mai formájában az internet.

Ki tudja, mi származik még a Xeroxtól? Sajnos erről nem árult el többet Bill Gates. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nagyon izgalmasnak tartja a mesterséges intelligenciát és a humanoid robotok felé irányuló kutatásokat. Szerinte igazi mérföldkő lesz, hogyha a számítógépek olvasni és értelmezni tudják ugyanazt, amit az emberek. Hozzátette: jelenleg a számítógépek nem tudják tudatosan használni a bennük rejlő hatalmast tudást, így nem is tudnak megírni például egy tesztet, míg az emberek még kevesebb tudással is képesek rá.

winmac

Azért tegyük hozzá, hogy Steve Jobs valószínűleg mást mondana. Az életrajzi könyvben arról szól a legenda, hogy az Apple adott gépeket a Microsoftnak, hogy fejlesszenek rá szoftvereket, nem sokkal később pedig bemutatkozott a Windows 1.0, ami kísértetiesen hasonlított, a Mac oprendszerére. Már csak azért is gyanús a dolog, mert a Mac OS 2.1-nél tartott, amikor megjelent a Windows első verziója. A Szilicium Völgy kalózait érdemes megnézni, elég nagyot balhézik emiatt Steve Jobs és Bill Gates a filmben.

Forrás: CNet