Jimmy Iovine, Tim Cook, Dr. Dre és Eddy Cue. | Kép forrása: Financial Times

Bréking! Hivatalos az Apple – Beats akvizíció!

#HÍREK
2014. 05. 28.
Hetek óta keringenek a pletykák, miszerint az Apple felvásárolja a fej- és fülhallgatóiról, valamint az utóbbi időben online zeneszolgáltatásáról ismert Beats by Dr. Dre céget. Ma hivatalossá vált a dolog: az Apple egy sajtóközleményben jelentette be, hogy 3 milliárd dollárért megvásárolta a Beatset. A tranzakciónak köszönhetően a Beats két alapítója, Jimmy Iovine és Dr. Dre az Apple-nél fog dolgozni a jövőben.

A sajtóközleményben az alábbi idézet szerepel Tim Cooktól:

A zene mindannyiunk életében rendkívül fontos helyet foglal el. Ezért fektetünk folyamatosan a zenébe, csapataink egyesítésével pedig továbbra is a világ leginnovatívabb zenei termékeit és szolgáltatásait hozhatjuk létre.

Eddy Cue, az Apple internetes szoftvereiért és szolgáltatásaiért felelős alelnöke az alábbiakat nyilatkozta:

A zene mindig rendkívül fontos eleme volt az Apple-nek, és mindig az is marad. A Beats segítségével még jobbá tehetjük a zenével kapcsolatos termékeinket, az ingyenes iTunes Radiótól kezdve a Beats előfizetéses rendszerén át az iTunes Store-ban való vásárlásig, melyet évek óta annyira szeretnek a felhasználók.

Ez a felvásárlás a legnagyobb az Apple történetében a NeXT 1996-os megvásárlása óta, mellyel Steve Jobs visszakerült az általa alapított céghez. Az ár akkor 400 millió dollár volt. A mostani tranzakció a 4. pénzügyi negyedévben zajlik le véglegesen a helyi törvényi szabályozások miatt. Dr. Dre és Jimmy Iovine titulusa a cégnél a Wall Street Journal értesülései szerint egyszerűen „Jimmy és Dre” lesz, és továbbra is Beats projekteken fognak dolgozni.

Kép forrása: The Verge
Kép forrása: The Verge

Az Apple szokásaihoz híven Tim Cook egy levélben tudatta az alkalmazottakkal a felvásárlás tényét, ebből pár részlet:

Az Apple története a zenében azzal kezdődött, hogy maceket adtunk el zenészeknek. Ez persze továbbra is fontos számunkra, de ezen kívül több százmillió ügyfelünkhöz juttatjuk el a zenét az iTuneson keresztül, ami a digitális zenei forradalom élvonalát képviseli. A zene különleges helyet foglal el a szívünkben az Apple-nél, és tudjuk, hogy képesek lehetünk még többel hozzájárulni ahhoz, ami annyira fontos a társadalmunknak. Ezért fektettünk folyamatosan a zenébe, és ezért egyesítjük ezt a két rendkívüli csapatot – így továbbra is mi készíthetjük a világ leginnovatívabb zenei termékeit.

A Beats alapítói, Jimmy Iovine és Dr. Dre csatlakozik az Apple-höz, ahogy a csapatuk is. Jimmy évtizedeken át vezette a zeneipar innovációját, valamint kulcsfontosságú partner volt az Apple számára több mint tíz évvel ezelőtt, az iTunes Music Store elindításakor. Ő producerkedett vagy segédkezett a történelem legnépszerűbb előadói mellett, és sokat segített az iTunes Store sikerében is.

A Beats Music az előadók és zenerajongók iránt táplált mély tiszteletre épült. Úgy gondoljuk, az övék az első előfizetéses rendszer, ami tényleg működik. Az Apple és a Beats is úgy gondolja, hogy a nagyszerű zenei szolgáltatásokhoz erős szerkesztő csapat kell. Folytatni fogjuk a terjeszkedést ezeken a területeken. A Beats tovább fogja erősíteni a hihetetlen iTunes felhozatalunkat, és megerősíti az érzelmi kapcsolatot a felhasználóink és a zene között.

Forrás: Apple PR9to5Mac, The Verge; borítókép: businesswire.com