imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Milyen lesz a MacBook Pro 5 év múlva?

Az iMagazin koncepciója a Ti elképzeléseitek alapján!

Carbonara spagettit ettem, közben gondolkodtam


Szigorúan véleményjellegű, hobbi-filozofálgatás arról, merre tart az emberiség és a technológia, illetve hogy meddig lehet fújni egy lufit, anélkül hogy kidurranna.

Biztosan veletek is megtörténik néha, hogy egészen triviális dolgokra csodálkoztok rá. Velem ez legutóbb egy tál carbonara spagettit eszegetve esett meg. Tömtem magamba a tésztát és közben arra gondoltam, vajon mi kellene hozzá, hogy el tudjam készíteni magamnak. Mármint nem megfőzni, mert arra szerencsére képes vagyok. Hanem rendesen, a “semmiből” előállítani.

Tegyük fel, hogy minden a rendelkezésemre áll: van gabonám, állataim, alapvető eszközeim a feldolgozásukhoz és minden más, ami kellhet. Hát, nem lenne egyszerű. Már az ehető spagettitészta előállítása is komoly feladat lenne, lisztet csinálni a gabonából, tojást gyűjteni, ismerni az arányokat, meggyúrni, formára vágni ás még sorolhatnám. Aztán jöhet a tehén megfejése, tejszínkészítés, sajtérlelés, disznóvágás a sonkához. És akkor a só, bors beszerzését most inkább fedje jótékony homály…

Egyszerű kajáról van szó, mégsem lennék rá képes. A gondolatmenet könnyen gördült tovább a következő Fluimucil kérdésre: de miért? Mármint azon felül, hogy nem értek hozzá, és nem is nagyon fér bele az életvitelembe, hogy hónapokon keresztül csináljak egyetlen étkezéshez alapanyagokat. Kézenfekvő válasz, hogy már az ókorban sem úgy mentek a dolgok, hogy mindenki solo-player módban menedzselte az életét. Volt kovács, molnár, szabó és még egy rakás mesterség, na meg a kereskedelem, aminek köszönhetően mindezen portékát meg is lehetett venni, nem egyedül kellett elkészíteni.

Úgy fest tehát, hogy nagyjából amióta emberi életközösségek vannak, megindult a differenciálódás: mindenki ráállt valamire amihez ért, és nem foglalkozott olyan dolgokkal, amihez nem ért. Ez lehet az alapja annak, amiért én ma nem lennék képes elkészíteni a betevő carbonárám.

Ez a megfejtés viszont implicit tartalmaz egy másik állítást is: azért kellett az embereknek specializálódnia egyes feladatokra, mert ahhoz, hogy azt megfelelő minőségben tudja művelni, olyan tudásra volt szüksége, amit csak sok belefektetett idővel, tanulással és gyakorlattal lehetett elsajátítani. Alaposan ki kellett ismernie a munkájához szükséges eszközök működését, aminek onnantól kezdve ő volt a szakértője.

Bejöttek tehát a képbe a különböző bonyolultságú szerszámok, eszközök. Az egyre fejlettebb eszközökkel pedig még több, még fejlettebb eszközt lehetett készíteni, amikkel még ennél is fejlettebbeket és így tovább. Ez pedig, ha úgy nézzük, már technológia fejlődés. A kőbaltával hatékonyabban lehetett fát vágni, amiből nagyobb tüzet lehetett rakni és fenntartani, amivel már meg lehetett olvasztani a vasat, amiből már fémbaltát lehetett gyártani, amivel még hatékonyabban lehetett fátvágni…

Míg a céhek idejében ezekre a részmunkafolyamatokra egészében rálátott a mester, addig a manufaktúrákban már a részfolyamatnak is csak az egyik részfolyamatát ismerték az egyes személyek, a gyárak megjelenésével pedig már magához az elkészítéshez sem volt közvetlen közük a dolgozóknak, leginkább az elkészítést végző gépek üzemeléséhez értettek. Az emberiség tehát szép lassan kezdett eltávolodni az általa létrehozott technológiától, miközben az egyre jobban a mindennapi élet részévé vált. Elég furcsa ellentmondás.

Persze ez valamennyire kisarkított példa, de jól szemlélteti, mennyire eltávolodott az ember az alapoktól: azt tudja, hogyan kell egy cérnakészítő gyár gépeit üzemelni, de arról fogalma sincs, hogyan lesz a gyapotnövényből cérna. Csak annyit lát, hogy egyik oldalon bemegy a gyapot, a másik oldalon kijön a cérna. Jobb esetben persze ismeri, mit csinálnak az egyes gépek, de azt hogy emberi erővel, miként lehetne megcsinálni, már rég nem.

Szintén jó példa, amit még régebben hallottam egy hasonló tematikájú előadáson. Fogjunk 100, találomra kiválasztott embert (de lehetnek akár Nobel-díjasok, mérnökzsenik is) zárjuk össze őket a Margit-szigeten, adjunk meg nekik minden alapanyagot, ami szükséges (kövek, ércek, fa, stb.) és nézzük meg, mennyi ideig tartana nekik összedobni egy olyan “egyszerű” szerkezetet, mint egy zsebóra. Valószínűleg többszáz év elteltével sem jutnának semmire. Egyszerűen azért, mert a zsebóra elkészítéséhez 100 mai ember tudása kevés lenne. Sokkal több, bizonyos részfolyamatokra specializált szakemberre lenne hozzá szükség, és még úgy sem menne egyik napról a másikra.

Sok sikert hozzá!

Olyan magasra másztunk a létrán, hogy már nem látjuk az alsó fokokat. Pár embert leszámítva senki nem tud már kohót építeni, viszont egy általános iskolás gyerek is röhögve írja le és bizonyítja a Pitegorasz-tételt.

Ennek persze a nyilvánvaló előnyei mellett megvannak a potenciális veszélyei is. Olyan kicsit az ember helyzete a technológiával, mint egy nagyra épített Jenga-torony. Bármelyik alsóbb fokot kihúzzuk, dől az egész. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha elmenne az áram egy hónapra. Valószínűleg rengeteg ember halna meg a kórházakban, bedőlne a tőzsde és a gazdaság is, nem lenne éjjeli világítás, se számítógépes munka és még sorolhatnánk. És ez még csak egyetlen elem kiesése volt, egyetlen hónapra…

Felmerül a kérdés, hogy mi lehet ennek az építkezésnek a felső határa. Elvégre a Janga-tornyot sem lehet a végtelenbe építeni. Az optimista verzió szerint nincs neki, szépen haladunk tovább a megkezdett úton, ami majd akkor ér véget ha kihal az emberiség. Ha szerencsénk van Elon Musk még azelőtt extraterresztriális fajjá varázsol minket, mielőtt a globális felmelegedés ránk omlana és akkor egész sokáig húzhatjuk. Lehet, hogy már csak Matrixosan agyak leszünk egy tartályban, de végülis az is csak egy következő technológiai lépcsőfok.

A bennem élő pesszimista viszont valahogy nem tud ennyire pozitívan gondolkodni. Egyszerűen túl sok ponton csúszhat félre a dolog, és mint ahogy a fentebbi példánál láthattuk, elég mindössze egyetlen elem, hogy boruljon a bili. De, ha még ez nem is történik meg, az emberi természet is bekavarhat. Sokat elmond a kérdésről a Fermi-paradoxon egyik lehetséges feloldása.

A Fermi-paradoxon azt az ellentmondást fogalmazza meg, hogy bár – tekintve a világegyetem brutális méretét – elég magas annak a valószínűsége, hogy létezik élet a Földön kívül is, adott esetben ráadásul magas technológiai fejlettséggel, mégsem vették fel velünk a kapcsolatot, és nincs rá semmilyen bizonyítékunk, hogy nem egyedül kószálunk a világmindenségben.

A paradoxon feloldására elég sok elmélet született már, ezek közül az egyik, ami most számunkra is érdekes, az úgynevezett ítéletnap érv. Eszerint bizonyos technológia fejlettség elérése után az adott faj szükségszerűen megsemmisíti önmagát. Nyilván nem szánt szándékkal, a lehetséges okok közt ilyeneket említ a Wikipédia: nukleáris háború, biológiai hadviselés vagy balesetszerű fertőződés, nanotechnológiai katasztrófa, veszélyes fizikai kísérletek, vagy a túlnépesedés és környezeti krízis.

Márpedig, ha magunkból, emberekből indulunk ki, van benne valami. Nukleáris fegyverekből már évtizedek óta van annyi, hogy egy komolyabb adok-kapoknak a Föld teljes legyalulása legyen a vége. Űrtechnológiával ezzel szemben még ott sem tartunk, egy mezei Holdbázist létrehozzunk – mégis mit várunk, űrkolonizációt?

A jó hír, hogy azok, akik ezt az elméletet vállják, hozzá szokták tenni: ha sikerül felülkerekedni az önpusztító hajlamon, és a technológiát jó irányba fordítani, akkor egy fajnak jó kilátásai vannak arra, hogy akár milliárd évekig is fent tudjon maradni.

Nem bánnám, ha mi lennénk ezek – gondoltam magamban, majd lenyeltem az utolsó falat carbonárám.

UPDATE: Minden carbonara rajongótól szeretnék elnézést kérni. A tejszín azért szerepel a felsorolásban, mert én bunkó módon ezt a magyar menzákon elterjedt kamu-carbonarát szoktam készíteni.

iPad kifutó modellek

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!