cover

Eddy Cue a Paramounttal és a Sony-val tárgyalt

#HÍREK
2017. 03. 07.

Mi más lehetett a téma, ha nem a saját, eredeti tartalmak gyártása. Nagy a verseny az Apple-ön belül, hogy ki lesz az a vezető, aki a legnagyobb neveket tudja a céghez csábítani.

Eddy Cue, az Apple internetes szolgáltatásaiért és szoftvereiért felelős alelnöke az elmúlt pár hetet végig Holywoodban töltötte. A turné alatt pedig sorra találkozgatott a legnagyobb film és TV show gyártókkal, köztük a Paramount Pictures-szel és Sony TV-vel. A találkozó pontos oka, és az, hogy miről szólt a tárgyalás, természetesen hétpecsétes titok, de azért nem lehetetlen kitalálni.

Az elmúlt időszakban ugyanis az Apple egyre nagyobb erőkkel akar belevágni a tartalomgyártásba, gondoljunk csak a tavasszal induló Planet of the Apps sorozatra, vagy a már előzetest is kapott Carpool Karaoke-ra. Nyilván a mostani megbeszéléseken is a tartalomgyártásról volt szó. Szerencsére nem bízták teljesen a fantáziánkra a dolgot, mivel egy névtelen belsős forrás is mesélt a találkozókról.

Pillanatkép a méltán nagy sikerű Carpool Karaoke sorozatból.
Pillanatkép a méltán nagy sikerű Carpool Karaoke sorozatból.

Elmondása szerint az Apple valami „hatalmas dobáson dolgozik”. Ezt megerősítendő hozzátette, hogy a tárgyaláson résztvevő egyik felsővezető azzal a benyomással hagyta ott a megbeszélést, hogy szerinte az Apple nem pusztán TV sorozatok megvásárlására törekszik, hanem inkább egy „transzformatív vétel” után kutat. Hogy ez mit jelent pontosan, az nem tisztázott, feltehetőleg valami piacfelforgató, átfogó felvásárlásról lehet szó. Pénz az mindenesetre lenne rá.

Érdekes adalék még, hogy a forrás szerint aránylag nagy a fejetlenség az Apple-nél az új ambíciók terén. Nem lehet pontosan tudni, hogy tulajdonképpen ki is képviseli a céget, hiszen több felsővezető is külön-külön tárgyal a stúdiókkal. A ki-lesz-majd-a-legnagyobb-jani versenyben Eddy Cue-n kívül részt vesz még Jimmy Iovine és Robert Kondrk is.

Jimmy lovine
Jimmy lovine

Robert Kondrk, Eddy Cue és Jimmy Iovine is AZ az ember akar lenni (mármint aki összehozza a nagy dobást – a szerk.). Emiatt külön-külön tárgyalnak, és minden partnerüket arra kérik, hogy ne beszéljenek a másikkal. – mondta az egyik forrás.

Eddy is beszél pár emberrel. Aztán Jimmy is beszél másik párral. Egyszerűen még nem tisztázták le a dolgokat. – állítja egy másik forrás.

Végülis, egy kis verseny nem árthat, legalább biztosak lehetünk benne, hogy mindent megtesznek majd a lehető legexkluzívabb tartalmak megszerzéséért.

Forrás: 9to5mac