Automator

Egy nagyon fontos ember lépett ki az Apple-től

#HÍREK
2016. 11. 17.

Sal Soghoian szoftverfejlesztő 1997 óta dolgozott az Apple-nek. Ha a neve nem is hangzik ismerősen, a neki köszönhető programokkal viszont biztosan minden Mac felhasználó találkozott már.

Sal Soghoiannak már az Apple előtti élete is igen kalandosnak tűnik. Katona családba született, így gyermekkorát olyan hangulatos környezetben tengette, mint a rettegett Guantanamo Bay-i tengeri bázis. Innen a kubai rakétaválság idején evakuálták a családot. Ezután egy ideig a Virginiai Egyetemen tanult 1969-ben, de hamarosan Bostonba költözött, ahol végül diplomát szerzett a Berklee-n. Zenéből!

stock-photo-4661280

Szerencsére a jazz szeretetén túl a programozásra is jutott ideje. Az 1990-es években rájött, mennyire hasznos lenne, ha bizonyos rutinszerű, gépies műveleteket magától el tudna végezni a gép. Kezdetben kisebb üzleteknek írt szkripteket, amikkel az automatizmusoknak köszönhetően azok pénzt tudtak spórolni. Innen egyenes volt az út az Apple-höz, akiknek 1997 óta dolgozott. És ennek mi Mac felhasználók is kifejezetten örülhetünk, neki köszönhetjük többek közt az AppleScriptet, az Automatort, de írt szripteket a Finderhez, a Photos-hoz és az iWork csomaghoz is.

Fontos ember távozott tehát a cupertinói vállalattól, ráadásul úgy tűnik nem önként és dalolva. Pedig mennyivel szívesebben írtam volna, hogy egyszerűen csak sok dolga akadt decemberre.

santa

De viccet félretéve a távozás hírétől sokan felszisszentek. Attól tartanak, hogy az Apple szép lassan kivezeti majd a fenti programokhoz hasonló power-user szekciót az operációsrendszerből, pedig egy bizonyos réteg napi szinten használja ezeket. John Gruber, a Daring Fireball szerzője külön felhívja a figyelmet arra, hogy nem csak egy embert küldtek most el, hanem az egész pozíciót megszüntették (Product Manager of Automation Technologies).

Ehhez mondjuk a 9to5mac hozzátette, hogy a konfliktusok elkerülése érdekében, nem ritka a nagyvállalati életben, hogy úgy rúgnak ki egy jelentős személyt, hogy megszüntetik a pozícióját. Majd ha lenyugodtak a kedélyek, később felvesznek valakit, ugyanerre a szerepre, csak papíron másnak nevezett munkakörbe. Akárhogy is, a dolgok tisztázása érdekében Soghoian egy FAQ-t tett közzé honlapján.

maxresdefault

Úgy hallottam, nem dolgozol többet az Apple-nél, ez igaz?
Igen. 1997 januárjában csatlakoztam a céghez, közel 20 éve, mivel úgy gondoltam a számítógép erejének annak a kézében kell összpontosulnia, aki használja. Ez a mai napig a hitvallásom maradt. Nemrég tudtam meg, hogy a pozíciómat, mint automalizációs technológiákért felelős projektmenedzser üzleti okok miatt megszüntették. Ennek következményeként nem vagyok többé az Apple alkalmazottja. Ettől függetlenül továbbra is hiszek a meggyőződésemben.

 

A pozíció megszüntetése mit jelent a macOS automalizációjának jövőjére nézve?
Kérdezd az Apple-t. Komolyan mondom, ha bármi kérdésed vagy aggodalmad van az automatizálás jövője felől kérdezd a céget. Ha ez a technológia fontos számodra, akkor most itt az idő, minden kedves férfi és nő számára, hogy elérjenek valamit, beszéljenek és kérdezzenek. A macOS felhasználói automatizmusok magukba foglalják az UNIX CLI-t (shell, python, ruby, perl), a System Services-t, az Apple Eventseket (JavaScript, AppleScript, AppleScriptObj-C, Scripting Bridge), az Automatort, az Apple Configurator (AppleScript, Automator), és az alkalmazások szkript támogatását, mint a Photos, az iWork, a Finder, a Mail, és még sok másik Apple app.

aaa

Továbbra is elkötelezett vagy az automatizálás mellett?
Abszolút. Az igény a felhasználók részéről állandó. Megláttam az előnyét és erejét annak, hogy az emberek képesek kritikus és repetatív faladatokat automatikusan elvégeztetni. A megoldás alapú alkalmazások nagyszerűek, az emojik jópofák, de semmi sem hasonlítható az automatikus eszközökhöz. Hiszek ebben a közösségben, és ez optimistává tesz azzal kapcsolatban, mikre vagyunk képesek együtt.

És ezt komolyan is gondolja. Ő nem az az elérhetetlen ember, mint a többi vezető beosztású személy az Apple-nél. Honlapján meg van adva az email címe, lehet neki írni kérdéseket a technológiáról, sőt még köríméleket is szokott küldözgetni, ha van valami újdonság.

211388581_f1d8b65c5e_z

Nem szép történet a kirúgása. Igaz, hogy kevesen használták ezeket az alkalmazásokat, de ettől függetlenül hagyhatták volna bütykölgetni a műhelyében, amíg nyugdíjba nem vonul, nem hiszem, hogy sok vizet zavart volna.

Forrás: MacStories