imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

A jövő megérkezett!

Rendeld elő már most az iPhone X-et!

Ez a cikk több mint egy éve nem frissült. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek tükrében a tartalom mára már idejétmúlt lehet.

Elfeledett Apple-termékek: Newton


Az elfeledett, vagyis kevésbé sikeres Apple-termékeket bemutató sorozatunk mostani szereplője kicsit kilóg a sorból: ugyan átütő sikerű termékeknek semmiképp nem nevezhetnénk a Newton-család tagjait, mégis, valószínűleg sokkal többen hallottak róluk, mint a korábban bemutatott Pippin konzolról, QuickTake kameráról, vagy a PowerCD CD-lejátszóról.

1992-t írunk, az Apple már nem az a roppant sikeres számítástechnikai cég, mint néhány évvel korábban – nemsokára pedig komoly problémákkal kell szembenézniük. Az akkori vezérigazgató, John Sculley (igen, ő az aki 1985-ben kirúgta Steve Jobsot) a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n (CES) egy előadásban egy korábban nem használt kifejezést vezet be. Ez a „personal digital assistant” (PDA), vagyis a „személyi digitális asszisztens”. A kategória az Apple esetében pedig egy olyan platformra utalt, melyet akkor már öt éve fejlesztett a kaliforniai cég – ez lett a Newton.

Newton MessagePad | Kép forrása: The Next Web
Newton MessagePad | Kép forrása: The Next Web

Az első kézzel fogható termék végül kicsit több mint egy évvel később, 1993. augusztus 3-án mutatkozott be a nagyközönségnek a bostoni MacWorld konferencián: ez volt az első MessagePad, amit mostanában Original Newton MessagePadként emlegetünk a későbbi generációk miatt. Az első Newton mai szemmel nézve nem sok mindent tudott, de mivel akkoriban az ekkora méretű hordozható eszközök még majdhogynem sci-fi számba mentek, ez a kevés is elég meggyőző volt. Steve Capps, a Newton kezelőfelületéért és szoftveréért felelős fejlesztő így emlékszik vissza:

A cél az volt, hogy a hordozható eszközök új kategóriáját tervezzük meg, és ehhez építsünk egy platformot. Az akkumulátoridő komoly korlátozásokkal járt, ezért szükségessé vált egy új architektúra létrehozása.

Egy korai Newton-prototípus. Nem volt könnyű ennyi hardverelemet akkora helyre passzírozni. | Kép forrása: WIRED
Egy korai Newton-prototípus. Nem volt könnyű ennyi hardverelemet akkora helyre passzírozni. | Kép forrása: WIRED

Ami a hardvert illeti, az első Newtonban egy 20 MHz-es ARM 610-es processzor ketyegett, volt benne 4 MB ROM, és 640k SRAM is, melyből 150 KB-ot adattárolásra használhattunk. Ami az adatkapcsolatot illeti, a házban helyet kapott egy 9,6k-s modem és egy infravörös port is, a bővíthetőségről pedig egy PCMCIA-kártya gondoskodott. Az energiaellátást 4 db AAA elem biztosította, erről 5-10 óra folyamatos működésre volt képes a Newton. Az akkori felhasználói szokásokat jól példázza, hogy az Apple ezt az adatot úgy kommunikálta, hogy „1-2 hét átlagos használat mellett”. A készülék mérete 85 x 114 x 19 mm volt, a „száraz tömege” 400 gramm, de ez az akkumulátorokkal 640 gramm körülire hízott. A kijelző felbontása 336×240 pixel volt, színekre természetesen nem számíthattunk, vagyis normál fekete-fehér üzemmódra volt képes.

2 MB-os bővítőkártya a Newton-hoz. | Kép forrása: WIRED
2 MB-os bővítőkártya a Newton-hoz. | Kép forrása: WIRED

Ha színek nem is voltak, más azért akadt: a MessagePad kijelzője ugyanis érintésérzékeny volt. Persze nem a mai okostelefonokban elterjedt kapacitív technológiát használta, hanem a jó öreg rezisztív, vagyis nyomásérzékeny megoldást. A kezelést egy stylusszal oldhattuk meg, a szoftver pedig igyekezett minél jobban kihasználni az érintőkijelző nyújtotta lehetőségeket. A beépített alkalmazások sora mára kicsit szegényesnek tűnhet, de akkoriban azért elég jónak számított a felhozatal.

A Works egy tipikus szövegszerkesztő volt, használhattunk benne vonalzókat, margókat, oldaltöréseket, formázást, és helyesírás-ellenőrzést is. Kereshettünk a szövegben, és kicserélhettünk benne szavakat, az elkészült dokumentumokat pedig ki is nyomtathattuk. A Notes hasonlított az iPhone-on található Noteshoz, de ami igazán viccessé teszi a dolgot, az az, hogy készíthettünk benne pipálható feladatlistákat és kézzel is rajzolhattunk ábrákat és egyebeket. Ismerős ugye? Igen, ezek a funkciók jelennek meg majd az iOS 9-ben is. A Dates egy naptárprogram volt, a Namesben pedig a kontaktlistánkat tárolhattuk. A Formulasban gyakorlatilag bármit átválthattunk bármivé, illetve például hitelkalkulátorokat is tartalmazott. A Calculator egy egyszerű számológép volt, a Clock pedig egy widget-szerű óraalkalmazás, amiben ébresztőt és visszaszámlálást is beállíthattunk. A Book Readerrel pedig az elektronikus könyveinket olvashattuk el.

Fotó a jegyzetek alkalmazásról | Kép forrása: Wikipedia
Fotó a jegyzetek alkalmazásról | Kép forrása: Wikipedia

Hogyan nézett ki a szövegbevitel? Volt ugyebár egy stylusunk, amivel természetesen egy virtuális billentyűzet gombjait is nyomogathattuk. Ez egyáltalán nem izgalmas. Volt azonban egy másik funkció a Newtonban, ami egészen rendkívüli eszközzé tette: a kézírás-felismerés. Az operációs rendszer első verzióiban ez a funkció finoman szólva sem működött tökéletesen, ami számtalan negatív kritikához vezetett az eszközzel kapcsolatban. Az írásfelismerés szoftveres hátterét ekkoriban egyébként a ParaGraph szoftverfejlesztő cég által szállított CalliGrapher motor szolgáltatta, a fejlesztést egy szovjet mérnök, Sztyepan Alekszandrovics Pacsikov vezette. Ezt aztán a 2.0-s Newton OS verzióra továbbfejlesztette az Apple, innentől kezdve a Rosetta (nem keverendő a későbbi Rosettával) és a Mondello próbálta megfejteni a kézzel írt szövegeinket. Mit próbálta? Szinte tökéletesen fejtette meg, ugyanis ettől a pillanattól a legtöbb felhasználó és tesztelő kikiáltotta az iparág legjobb kézírás-felismerőjének. Olyannyira, hogy még 10 évvel később is követendő példaként hivatkoztak rá.

A rendszer felismerte a kézzel írt nyomtatott betűket és a folyóírást, valamint a különböző geometriai alakzatokat is, amiket aztán azonnal szabályos vektoros formákká alakított – például szabályos körré a kézzel rajzolt körünket. Nagyon érdekes volt továbbá az „Ink text” funkció. Ebben az esetben megmaradt a saját kézírásunk, mégis tudta a rendszer, hogy szövegről van szó, ugyanis például félkövérré vagy dőlt betűssé tehettük az írást, tudta, hol van vége az egyes szavaknak, stb.

Pillanatokkal egy sajtóeligazítás előtt, amikor is a Newton-csapat tagjai, Michael Tchao, Nazila Alasti és Susan Schuman rájönnek, hogy a bemutatóra magukkal hozott összesen nyolc Newtonból egy sem működik. | Hannover, Németország, 1993 | Fotó: Doug Menuez
Pillanatokkal egy sajtóeligazítás előtt, amikor is a Newton-csapat tagjai, Michael Tchao, Nazila Alasti és Susan Schuman rájönnek, hogy a bemutatóra magukkal hozott összesen nyolc Newtonból egy sem működik. | Hannover, Németország, 1993 | Fotó: Doug Menuez

A 2.0-ás Newton OS-ben jelent meg még a kijelző elforgatásának támogatása is, vagyis már nem csak álló, hanem fekvő módban is használhattuk az operációs rendszert – gyorsulásmérő híján persze ezt kézzel kellett kapcsolnunk. Maga a szoftver egyébként többek között olyan, mára már teljesen alapnak számító megoldást mutatott be, mint például a füleket a dokumentumkezelőben, ami a mai böngészők füleihez hasonlított. A fejlesztők eleinte nem nagyon kaptak rá a Newton OS-re, az első két évben gyakorlatilag nem is nagyon készült rá külső szoftver, de aztán szépen lassan elkezdtek szállingózni a programok. Az alkalmazásokat C++-ban, vagy a barátságos és egyszerű NewtonScript nyelvben írhatták meg.

Az eredeti Newton MessagePad 900 dollárba került, ami az inflációval számolva ma nagyjából 375 ezer forintot jelentene. A forgalmazás első három hónapjában 50 ezer darab talált gazdára. Persze aztán szépen fokozatosan jöttek az új modellek, a Newton MessagePad 110 például 2 db AA elemmel orvosolta a gyenge akkumulátoridőt, a MessagePad 120 már 4 vagy 8 MB ROM-mal és 1 vagy 2 MB RAM-mal érkezett, a MessagePad 130 kijelzője pedig háttérvilágítást kapott.

eMate 300 | Kép forrása: System Source Computer Museum
eMate 300 | Kép forrása: System Source Computer Museum

Aztán megjelent ez eMate 300 is, amit egy netbookhoz, vagy egy billentyűzetes iPadhez hasonlíthatnánk, persze 1996-ban azért még máshogy kellett az ilyesmit elképzelni. Az igazi nagy dobás végül a Newton MessagePad 2000 lett, 162 MHz-es StrongARM processzorral, 480×320 pixeles 16 szürkeárnyalatos kijelzővel, és a 8 MB ROM és 1 MB RAM mellett 4 MB flashmemóriával. Őt követte az utolsó Newton, a MessagePad 2100, mely 1997 novembere és 1998 februárja között mindössze 3 hónapot élt meg, mielőtt az egész termékvonalat lelőtték volna.

Mi vezetett ilyen hirtelen a Newton-platform halálához? Először is, az eredeti kézírás-felismerés számtalan vicc céltáblájává tette az Apple-t, és az egyszeri felhasználót. A poénkodás egyik helyszíne Garry Trudeau Doonesbury című napi képregénye volt, ami egy egész hetet szentelt a Newton ekézésének. Trudeau ugyan később bevallotta az Apple-nek, hogy igazából ki sem próbálta az eszközt, és a poénjait inkább azoknak szánta, akik képesek egy 5 dolláros jegyzetfüzetet egy több száz dolláros kütyüre cserélni, de ekkor már mindegy volt.

Az egyik leghíresebb Newtont ekéző Doonesbury-képregény. | Kép forrása: Geek Culture
Az egyik leghíresebb Newtont ekéző Doonesbury-képregény. | Kép forrása: Geek Culture

A csapat pedig – akik gyakorlatilag az életüket tették fel a Newton fejlesztésére – visszaült a monitorok elé, hogy még egyszer nekifussanak a dolognak. Ahogy fentebb említettük ez sikerült is, de akkor már késő volt. A 2.0-ás Newton OS-verzió ugyanis három évvel az eredeti után jelent meg, alig több mint egy évvel az utolsó Newton megjelenése előtt. Mégsem ezért lett vége a termékcsaládnak. Sokan szokták azt mondani, hogy a Newton sikertelenségét az okozta, hogy megelőzte a korát, és egyszerűen nem értették a felhasználók a létjogosultságát. Ez sem fedi teljesen a valóságot. A Newton haláláért ugyanis igazából egyetlen ember volt a felelős. Ez az ember pedig Steve Jobs.

Sarah Clark, az Apple programozója maga mellett tartotta újszülött gyermekét munka közben, mivel majdnem két évig gyakorlatilag el sem hagyta az Apple főhadiszállását a Newton szoftverének fejlesztése miatt. Függönyöket tett az irodájába, így a kollégák tudhatták, mikor van alvás- vagy szoptatásidő. | Cupertino, Kalifornia, 1993 | Fotó: Doug Menuez
Sarah Clark, az Apple programozója maga mellett tartotta újszülött gyermekét munka közben, mivel majdnem két évig gyakorlatilag el sem hagyta az Apple főhadiszállását a Newton szoftverének fejlesztése miatt. Függönyöket tett az irodájába, így a kollégák tudhatták, mikor van alvás- vagy szoptatásidő. | Cupertino, Kalifornia, 1993 | Fotó: Doug Menuez

A ’90-es évek közepére az Apple az életben maradásért küzdött, az igazgatótanács pedig úgy látta, hogy Steve Jobs lehet az, aki megmenti őket. Amikor Steve visszatért régi cégéhez, azonnal tisztogatással indított. Megszabadult minden projekttől, amiről nem érezte azt, hogy sikeressé tehető, kirugdosta azokat az embereket, akik nem voltak elég lojálisak. Walter Isaacson azt írja Jobs életrajzi könyvében, hogy az új vezetőt felidegesítette a Newton béna teljesítménye, és persze az is zavarta, hogy a termék Sculley találmánya volt. Steve ezt mondta Isaacsonnak:

Ha az Apple kevésbé bizonytalan helyzetben lett volna, akkor valószínűleg beleásom magam a dologba, és kitalálom, hogyan lehetne működőképessé tenni [a Newtont]. De nem bíztam a projekten dolgozó emberekben. Éreztem, hogy nagyon jó technológiáról van szó, csak elbaszta a rossz menedzsment. Azzal hogy leállítottam, sok tehetséges mérnök szabadult fel, akik aztán új mobileszközökön kezdhettek dolgozni. Végül pedig ráéreztünk, és jött az iPhone és az iPad.

Newton MessagePad 2000 az iPhone mellett | Kép forrása: Wikipedia
Az utolsó Newton az első iPhone mellett | Kép forrása: Wikipedia

Források: Wikipedia (1, 2, 3), EveryMac, WIREDOldcomputers.net.

Beoplay E8
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!