Apple Bandai Pippin

Elfeledett Apple-termékek: Pippin

#HÍREK
2014. 09. 28.
Ha azt mondom Pippin, a legtöbb embernek valószínűleg a Gyűrűk ura egyik hobbitja jut eszébe, becsületes nevén Tuk Peregrin. A név hallatán kevesen gondolnak egy Apple-termékre, és még kevesebben gondolnák, hogy a Pippin bizony egy játékkonzol volt.

1994-et írunk. Ez annak a korszaknak a közepe, amit talán az Apple sötét középkorának is nevezhetnénk. Steve Jobs már évek óta nincs a cégnél, innovatív, ámde kevésbé sikeres projekteken dolgozik új cégénél, a NeXT-nél. Az Apple vezérigazgatója egy német mérnök, Michael Spindler, aki a cég európai divíziójától küzdötte fel magát a csúcsra. Spindlert a munkatársai sem igazán kedvelik, közismert például az a szokása, hogy a megbeszéléseken olvashatatlan jegyzeteket ír fel a táblára, majd a kérdéseket nem válaszolja meg, hanem elhagyja a szobát. Mindenki találja ki, mire gondolt.

Egy másik híres anekdota szerint egyszer címlapsztorit csináltak volna vele a PCWeek magazinnál egy interjú keretében. A beszélgetés azonban teljesen követhetetlen volt, Spindler össze-vissza fecsegett, és ide-oda ugrált a nem odatartozó témák között. A szerkesztők egyeztettek vele egy új időpontot, de akkor sem sikerült értékelhető cikket összehozniuk, így inkább hagyták az egészet.

Michael Spindler 1994-ben. Kép forrása: dobreprogramy.
Michael Spindler 1994-ben. Kép forrása: dobreprogramy.

Spindler vezetése kezdetén az Apple továbbra is a világ legnagyobb számítógépgyártó cége volt, azonban a viharfellegek már kezdtek összegyűlni felettük. Először is, a piaci részesedésük folyamatosan csökkent a olcsó windowsos számítógépek térnyerésének köszönhetően. Másodszor, valakinek az a fura ötlete támadt, hogy lépjenek be a szórakoztatóelektronikai piacra is – ebből születtek aztán olyan termékek, mint a korábban általunk is bemutatott hordozható CD-lejátszó, hangszórók, digitális fényképezőgépek, sőt, félig-meddig egy TV is. Közben az Apple rekordmennyiségű pénzt költött kutatás-fejlesztésre, 1992-ben például 600 millió dollárt

Aztán ahogy fogyott a pénz és csökkent a piaci részesedés, úgy sikerült egyre rosszabb és rosszabb döntéseket hozni. A vezetés azt látta, hogy az olcsó PC-k sikeresek a piacon, ezért kitalálták az Apple történetének legrosszabb döntését – ami aztán gyakorlatilag csődbe vitte a céget –, elkezdődött a klónok támadása: 1995-től az Apple engedélyezte más gyártók számára, hogy Macintosh-kompatibilis hardvereket gyártsanak és áruljanak. Ebből az elképzelésből született meg a Pippin ötlete is: a Macintosh-alapú konzolon egy lecsupaszított Mac OS operációs rendszer futott.

Pippin logó
Pippin logó. Forrás: Wikipedia.

A lényeg az lett volna, hogy az Apple adja az alapokat, vagyis a hardveres és szoftveres technológiát, a különböző gyártók pedig szépen megépítik a saját Pippin-verzióikat, aztán mindenki fizeti a licencdíjakat az Apple-nek. Az Apple nem is csak egyszerű játékkonzolként képzelte el a Pippint: igazából egy olyan multifunkcionális eszközt akartak építeni, ami mindenre jó, hiszen az operációs rendszer és hardver miatt ugyanúgy lövöldözhettünk űrhajókkal, mint ahogy elviekben szerkeszthettünk táblázatokat is rajta. Ráadásul a Pippin volt az első játékkonzol, ami az internetre is tudott csatlakozni. A fejlesztők számára pedig azért lehetett vonzó ez a megoldás, mert a Pippinre írt játékokat gond nélkül lehetett Macintosh-on is futtatni, valamint dupla lemezeket is kiadhattak a játék windowsos verziójával.

Az első jelentkező a gyártásra végül a japán Bandai lett, akik 50 éves múlttal rendelkeztek a hagyományos játékok gyártása terén. Ezen a piacon meglehetősen sikeresnek számítottak, csak a különböző Power Rangers figurákból évi 330 millió dollár forgalmat generáltak az amerikai piacon. Az Apple úgy látta, a Bandai ideális partner lehet, hiszen a játékkonzolok területén is volt némi tapasztalatuk: a Nintendo Power Pad és a NES „szőnyegkontrollere” eredetileg Bandai-fejlesztés volt. Volt még más is a Bandai-nál, ami az Apple-nél akkoriban nem: jónéhány népszerű szellemi tulajdonjog illetve sok-sok zsáknyi pénz.

Gyorsan nyélbe is üzötték az üzletet, majd 1995 márciusában Japánban megjelent az első, ATMARK névre keresztelt Bandai Pippin. A 650 dolláros árban 4 játék és egy beépített modem is benne foglaltatott. A fehér házú Pippinbe erőseb hadrver került, mint bármilyen játékkonzolba korábban: 66MHz-es PowerPC 603 RISC processzor, 8-8 kB gyorsítótár az adatoknak és az utasításoknak, 6 MB kombinált video- és rendszermemória és egy 4x-es CD-ROM. A memóriát 2, 4 vagy 8 MB-os egységekben könnyedén lehetett bővíteni.

A Pippint természetesen elsősorban TV-re lehetett kötni, ehhez S-Video illetve RCA csatlakozókat találhattunk rajta, kompatibilis volt az NTSC és PAL szabványokkal is. Emellett a beépített VGA-csatlakozóra hagyományos monitort is lehetett kötni, ezt legfeljebb 640×480 pixeles felbontással kezelte a konzol, 8 vagy 16-bites színmélységgel. A kontrollereket AppleJack csatlakozón keresztül köthettük a géphez, ezek igazából ADB-portok voltak, vagyis az Apple által akkoriban széles körben – főleg billentyűzetekhez és egerekhez – használt megoldásai.

A jellegzetes banán/bumeráng alakú kontrolleren találhattunk négy színes gombot a jobb kéz hüvelykujjánál, bal kéznél egy négyirányú D-padot, középen alul további három gombot négyzet, kör és rombusz szimbólumokkal, középen felül pedig egy trackballt. Mivel volt infravörös port a készüléken, ezért az Apple később egy vezeték nélküli kontrollert is gyártott, mely az infraportot használta kapcsolódáshoz.

Az @WORLD Pippin kontrollere. Kép forrása: 512pixels.
Az @WORLD Pippin kontrollere. Kép forrása: 512pixels.

Az operációs rendszer a PippinOS nevet kapta, valójában egy kicsit lebutított System 7.5.2 volt, vagyis egy teljesen normális Mac OS. A rendszert nem lehetett frissíteni, és mivel egy CD-ROM-on volt, különböző szoftvereket vagy bővítményeket sem lehetett telepíteni alá. A CD kivételekor a Pippin újraindult, tehát azt sem lehetett csinálni, hogy betöltjük a memóriába a tartalmát, majd egy másik lemezt helyezünk a gépbe.

A Bandai 200 ezer darab Pippin ATMARK-ot akart eladni a forgalmazás első évében Japánban. Néhány hónappal érkezett a fekete színű amerikai változat, Pippin @WORLD néven, 600 dolláros végfelhasználói áron. Ez akkor háromszorosa volt a Nintendo 64 árának. Az Apple és a Bandai ismét magabiztosak voltak: 12 hónapon belül 300 ezer darabot terveztek eladni a konzolból az amerikai piacon, vagyis világszinten már 500 ezer darabnál tartott a becslés. A Bandai 100 millió dollárt költött a termék reklámozására.

Mi történt végül? A Pippin katasztrofális kudarc lett. Ennek több oka is volt. Egyrészt hihetetlenül drága volt, hiszen két-három akkori játékkonzolt is lehetett vásárolni az árából. Másrészt, a játékfejlesztő cégeket sem sikerült különösebben meggyőzni: a Bungie-n kívül nem sokan fejlesztettek a Pippinre, vagyis még ha az ember háromszor annyiért meg is vette, mint más konzolt, játszani nem nagyon tudott mivel rajta. Az Apple-nél totális káosz uralkodott el, ide-oda kapkodtak, Spindler még mindig úgy beszélt a termékről mint a cég megmentőjéről.

A számok azonban nem őt igazolták. A Bandai 100 ezer darabot gyártott le első körben a Pippinből, ezekből azonban a forgalmazás végéig mindössze 42 ezer darab talált gazdára. Vagyis a becslések kevesebb mint 10%-a, ráadásul a várt egy év helyett két év alatt. 1996-ban eltávolították Spindlert az Apple vezérigazgatói székéből, a helyét Gil Amelio vette át. A Bandai vezérigazgatója eladta a céget a SEGA-nak, majd lemondott.

1996-ban még volt egy gyenge próbálkozás a Pippin-platform feltámasztására. Egy ismeretlen norvég szoftvercég, a Katz Media júniusban szerződést írt alá az Apple-lel, miszerint elkészítik a Pippin harmadik változatát. Interaktív kioszkot, szállodáknak szánt olcsó internetezőgépet, illetve kórházi számítógépet akartak faragni belőle, kevés sikerrel. A Katz megoldásait sem akarta senki megvásárolni.

A Katz-féle Pippin. Kép forrása: Wikipedia.
A Katz-féle Pippin. Kép forrása: Wikipedia.

Az 1997-ben az Apple-höz visszatérő Steve Jobs egyik első intézkedése a klónok leállítása és ezáltal a Pippin megszüntetése volt, azonnal leállíttatta a konzol gyártását. Az Apple még a Pippin írmagját is eltüntette a cég történetéből, mára már csak egyetlen mélyre temetett gyakori kérdések weboldalt találhatunk róla.

A Pippin tehát orbitális bukás volt az Apple történetében, egy újabb rúgás a ’90-es években amúgy is erőteljesen lefelé ívelő pályán lévő cégbe. A Pippin bukása magával hozta az akkori vezérigazgató bukását is, és újabb veszteségeket termelt az egyre nehezebb pénzügyi helyzetben lévő Apple számára. A kudarcnak röviden három oka volt: a magas ár, a szoftverek hiánya és az elhibázott marketing.

Nem a Pippin volt azonban az egyetlen furcsa termék az akkoriban bukdácsoló Apple palettáján. A későbbiekben további elfeledett Apple-termékeket is felelevenítünk sorozatunkban.

Források: Wikipedia, Gamelogical, 512pixels. Borítókép: Wikipedia.