Apple Watch appok

Elkezdték elárasztani az App Store-t az Apple Watch appok

#HÍREK
2015. 03. 27.
Ugyan még majdnem egy hónap van hátra az Apple Watch megjelenéséig – illetve pont két hetet kell várni arra, hogy egyáltalán kipróbálhassuk az Apple Store-okban – tegnap este elkezdtek megjelenni az Apple Watch-kompatibilis iPhone alkalmazások az App Store-ban.

A fejlesztők gőzerővel készülnek az Apple Watch április végén esedékes megjelenésére, az Apple pedig minden jel szerint nem bízza a véletlenre a dolgot, és szeretné, ha minél több alkalmazás elérhető lenne már a megjelenés pillanatában is a cég első órájára. Éppen ezért elkezdtek feltűnni az olyan frissítések az App store-ban bizonyos alkalmazásokhoz, amik már támogatják majd az Apple Watch-ot.

Ezek persze nem különálló appok, hiszen az Apple Watch is az iPhone egy kiegészítője lesz, a fejlesztők pedig a meglévő alkalmazásaikhoz adhatják hozzá az órán történő megjelenítést – erre jó a WatchKit fejlesztői környezet. Az Apple többször is elmondta, hogy az Apple Watch a telefonunk kiterjesztése a csuklónkon, azokra a feladatokra és rétesítésekre, amiknek sokkal kényelmesebb vagy praktikusabb ez a felület.

Apple Watch appok

A frissített appok között megtalálhatók az igazán nagy nevek is. Például a Twitter 6.24.4-es verziójában már posztolhatunk Twitter-bejegyzéseket, retweetelhetünk, válaszolhatunk és csillagozhatunk is a csuklónkról. Megnézhetjük a legújabb tweeteket és az éppen pörgő témákat is, és megoszthatjuk a pozíciónkat vagy az éppen hallgatott dalt a közösséggel.

Az Evernote legújabb frissítése lehetővé teszi az Apple Watch megjelenése után, hogy a telefonunk használata nélkül készítsünk jegyzeteket – az óra beépített diktálás funkciójának segítségével. Az így megszületett bejegyzések természetesen szinkronizálnak is majd mindenhová a felhőn keresztül. Ezen kívül megnézhetjük a közelmúlt jegyzeteit, emlékeztetőket állíthatunk be, a földrajzi helyzetünk alapján releváns jegyzeteket böngészhetjük, vagy megjeleníthetjük például egy közelgő megbeszélés szempontjából releváns jegyzeteinket.

Ha már tennivalók, akkor a méltán népszerű Thingsről is érdemes pár szót ejteni, hiszen az örök toplistás to-do apphoz is érkezett Apple Watch frissítés. A 2.7-es verzióban érkező órás funkciókról azonban sokat nem árultak el a fejlesztők, mindössze annyit írtak a frissítés megjegyzéseihez, hogy iratkozzunk fel a hírlevélre ha többet szeretnénk tudni.

Apple Watch appok

A 2014-es Apple Design Awardot is megnyerő Sky Guide is készül Apple Watch-os funkciókkal. A népszerű és gyönyörű csillagászati alkalmazás egy naptárban jeleníti meg a közelgő jelentős égi eseményeket, illetve értesítést küld a csuklónkra, ha például telihold van, napfogyatkozás vagy meteorzápor közeleg. Sőt, akkor is szól, ha éppen felettünk repül át a Nemzetközi Űrállomás, és tweetelhetünk is az asztronautáknak az alkalmazásból.

A további, összesen több mint 40 alkalmazás között megtalálható több légitársaság appja (pl. Quantas, British Airways, Air Canada), amik a beszállást könnyítik meg a jövőben, vannak híralkalmazások (New York Times, South China Morning Post), de természetesen sport- és fitneszappok is, valamint például olyan hotel app is, amivel szobakulcsnak használhatjuk majd az óránkat. Ha Apple Watch funkcionalitással frissült valamely általad használt érdekes app, oszd meg velünk a hozzászólásokban!

Forrás: MacStories. Borítókép: iDownloadBlog.

#istylecorvin