iPad no Home gomb

Eltűnhet a Home gomb a következő iPadről

#HÍREK
2016. 11. 29.

Makotakara úgy látja, hogy a soron következő iPaden már nem lesz Home gomb, sőt, új kijelzőméret is jöhet.

Már hónapok óta rebesgetik, hogy az Apple megszabadulna fizikai home gombtól. Hát meg is tette azt az iPhone 7-nél, aminek a gombja köszönő viszonyban sincs az eredetivel, mivel gyakorlatilag csak egy reszponzív felület, ami azt hazudja magáról, hogy Home gomb.

iPad Pro lineup

Funkcionalitásában persze megegyezik, és ez valószínűleg továbbra sem lesz másként, egészen egyszerűen el fog tűnni az ikonikus forma. Állítólag már az új iPad esetében is ez várható; ráadásul Makotakara 10,9”-es modellt jósol, ami azért érdekes, mert korábban Kuo 10,5”-esre esküdött, de hallottunk már a közelmúltban 10,1”-es változatról is.

Jelenleg 3 méretben árul iPadet az Apple, ebből számunkra a két nagyobbik verzió lehet érdekesebb. Egyrészről ott vannak a 9,7”-es iPad Air és iPad Pro modellek, másrészről pedig a 12,9”-es iPad Pro.

iPadek

Mind a 3 új méret mellett van pro és kontra érvem. Ha én Apple lennék, akkor nem vezetném be a 10,9”-est, hiszen ez pontosan a kettő, már létező méret közé szorul. Biztos van olyan felhasználó, akinek ez a méret lenne a kényelmesebb, de egy új méret bevezetése általános jelleggel macerás, és az is lehet, hogy kevesen igényelnék.

Alapvetően a 9,7”-es egy pont ideális méret, méretben valahol a telefonod és a laptopod között található, és megvan a saját felhasználási területe. Ha abból indulunk ki, hogy miért tüntetnék el a Home gombot, akkor két dologgal tudnám megindokolni.

iPad Pro kicsomagolás

A racionalitás talaján állva azt mondanám, hogy vékonyítani szeretnék a széleket széltében és függőlegesen is. Így kijöhet egy 10,1”-es vagy 10,5”-es méret, ami valójában a 9,7”-es. Ergo ez a méret eltűnne és helyette lenne az új.

Azonban a másik, “az új mindig jobb” alapján: ha lehet ilyet is, miért ne. Főleg, hogy a tablet piac növekedése egy picit belassult és kezd dögunalmassá válni. Igazából nincs is már hova tovább, egy ideig biztosan nem lesz macOS iPad, és a gépünkön sem lesz iOS.

iPad Pro

Amire jelenlegi formájában jó egy tablet, azt mind lefedi az Apple. Rajzoláshoz ott az iPad Pro, játékra megvehetjük a a kisebbiket vagy akár az Air 2-őt is. Van, aki szívesen Facebookozik vagy böngészget ezen, kiütve ezzel egy laptopot. Jómagam egy iPad mini 3-at használok, főleg YouTube videók nézegetésére, jegyzetelésre, olvasásra vagy tanulásra. Szóval jelenleg is léteznek mindenkinek megfelelő méretű és teljesítményű almás táblák, így nem hinném, hogy szükség lenne egy negyedikre.

A vékonyított szélű iPaddel viszont elérhetővé válnának további jóságok. Makotakara szerint a 10,9”-es iPad 7,5 miliméter vékony lenne csakúgy, mint az iPad Air. Így kerülhetne bele nagyobb aksi, úgy, hogy még az Apple Pencil-kompatibilis kijelző is beleférne.

iPad Pro billentyűzettel

A Home gomb nélküli iPadet 2017 első felére jósolják, így még a tizedik iPhone előtt lesz időnk ítéletet mondani felette. Kicsit furcsa lenne, hiszen például a Touch ID-t csak az iPhone után kaptunk szép fokozatosan az iPadbe. Az iPad mini 2-ből például szemrebbenés nélkül kihagyták, majd rá egy évre megjelent az iPad mini 3 azonos hardverrel és ujjlenyomatolvasóval.

Ha igaz a pletyka, és valóban az iPadről reszelnék le először a fő gombot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a tizedik iPhone-ról is eltüntetik. Ami megadná a lehetőséget arra, hogy azonos méretű házba nagyobb kijelzőt rakjanak, a kijelzőnek pedig szépen lassan teljesen eltűnnek a keretei.

Forrás: The Verge