4929905153_f0cef5770c_o

Emlékek Steve-ről – 3. rész

#HÍREK
2014. 05. 21.

Don Melton saját blogján írta meg emlékeit Steve Jobs-ról. A bejegyzés fordítását hetente új részletekben közöljük.

A sorozat eddig megjelent részei: 


3. rész

Néhány meeting után lehetőséget kaptam, hogy a valós időben futó Safari-t Steve mellett ülve mutathassam be.

Általában valaki a fejlesztő csapatból mutatott be képernyőfotókat vagy kód nélküli prototípusokat a Macromedia Directorban. És gyakran bemutatták a tényleges alkalmazást is. De Scott azt akarta, hogy én mutassam be a futó kódot, mert úgy gondolta, én el tudom kerülni az érzékeny pontokat és a programhibákat.

Később az egyik mérnökömre, John Sullivanre ruháztam át ezt a megtiszteltetést és egyben horrort. De kezdetben még én csináltam.

2002. nyarának vége felé a Safari kinézetén és érzetén dolgoztunk. Amikor Steve-vel újra átnéztük a Safari főablakának néhány ergonómiai részletét, az állapotsorra koncentráltunk.

Steve-nek nem tetszett az állapotsor, és nem is látta értelmét. “Ki nézi meg az URL-t, amikor az egerét egy link fölé viszi?” Egyszerűen túl elvontnak tartotta.

Az állapotsor a Safari legfrissebb verziójában is bekapcsolható, az ablak legalján foglal helyet.
Az állapotsor a Safari legfrissebb verziójában is bekapcsolható, az ablak legalján foglal helyet.

Szerencsére sikerült Scott-tal elérnünk, hogy megtartsuk az állapotsort opcióként, alap beállításokkal nem látszott. De ez egy újabb problémát jelentett. Hova tegyük a folyamatjelző sávot, ami mutatja, mennyit maradt hátra a betöltendő oldalból?

Azelőtt a folyamatjelzőt az állapotsor foglalta magába. Úgyhogy új helyet kellett találnunk neki. Mindenféle fura ötlet felmerült, még az is, hogy függőlegesen helyezzük el az ablak szélén.

Vegyük figyelembe, hogy ez régen volt, még azelőtt, hogy forgó fogaskerekeket és egyéb kisebb elemeket használtak volna széles körben folyamatjelzésre. Az égszínkék Aqua felület korában egy sávnak kellett lennie.

A terem elcsendesült. Steve és én egymás mellett ültünk a bemutató gép előtt és a Safarira bámultunk. Hirtelen egymás felé fordultunk és egyszerre szólaltunk meg: “Tegyük a címsorba!”

Mindenki elmosolyodott. Így folytattam: “A hét végére lesz egy működő verzióm, amit meg tudsz nézni.” Ezzel természetesen túlvállaltam magunk a fejlesztőcsapatom nevében.

De nem érdekelt. Épp most találtam fel valamit a Nagy Emberrel. Igaz, hogy csak apróság, de leírhatatlan érzés, ha akármilyen mellékes megjegyzésben együtt említenek Steve-vel.


A találmány iróniája, hogy néhány évvel később megpróbáltam a megoldást teljes egészében eltávolíttatni. Mert bár a precíz tesztek azt mutatták, hogy a Safari gyorsabban töltött be oldalakat, mint bármelyik másik böngésző, az a fránya arcbamászó állapotsor látszólag lassúvá tette. A csodás megjelenése tönkretette volna a hírünket.

Bár végül nem távolítottuk el, legalább végre megváltoztattuk a folyamatjelző sáv működését és kinézetét. És ez elszomorított, ugyanakkor boldoggá is tett.

***

Ezeken a meetingeken időnként olyannak láthattam Steve-et, ami keveseknek adatott meg.

Egyszer egy munkatársam a teremben kialvatlannak és dekoncentráltnak tűnt, úgyhogy Steve megállította a bemutatót, hogy megkérdezze, jól érzi-e magát. Ő elnézést kért és elmondta, hogy a baleseti osztályon volt késő éjszakáig a lányával, akivel otthon valami baj történt.

Steve láthatóan aggódott, és megkérdezte, jobb lenne-e, ha áttennénk az értekezletet. A fickó megköszönte és azt mondta, hogy nem szükséges, folytathatjuk. Ezután Steve elmesélt egy történetet az ő egyik gyermekéről, akivel valami hasonló galiba történt és ez őt is nagyon megrázta. Felajánlotta a fickónak, hogy menjen haza hamarabb, ha vége az értekezletnek.

Egy másik alkalommal maga Steve látszott kialvatlannak és mindannyiunktól elnézést kért. Elmondta, hogy egész éjszaka fent volt.

Nem sokkal előtte kimúlt a család kutyája, így befogadtak egy újat. Néhány napnyi megpróbáltatás után a felesége megmondta neki, hogy rajta a sor, hogy fenn maradjon vigyázni az állatra, hogy ő és a gyerekek aludhassanak egy kicsit. Ez azt jelentette, hogy reggelig ült a konyhapadlón egy izgága kiskutyával és próbálta elcsitítani.

Ezt még ő is mókásnak találta, ami szerencse volt, tekintve, hogy néhányan igyekeztünk nem elnevetni magunkat.

Igen, Steve néha éles volt. De ettől még egy valós személy is. Az élet szokványos és érdektelen részeivel is meg kellett bírkóznia, ahogy bárki másnak. Talán néha még élvezni is őket.

A borítóképet Esther Dyson készítette.