imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Szuper tablet, szuper áron

Már elérhető az új, 2018-as iPad!

Emoji – nem is akkora hülyeség, mint aminek látszik?


Téged is felbosszantanak az olyan hírek, amikor azt olvasod, hogy több mint 100 új emojival érkezik az iOS 10? Minket is, viszont a jelenség ennél összetettebb: nem is annyira feleslegesek azok az emojik, mint amilyennek elsőre tűnnek.

Minden iOS frissítés közeledtével ironikusabb kedvű olvasóink meg szokták jegyezni, hogy biztosan 200 új emoji lesz a nagy újítás. Van is benne valami, mivel az Apple mostanában nagyon ráállt a sárga (vagy éppen az egyéb, politikailag korrekt bőrszínű) fejecskék gyártására. Nyilván pont a politikailag korrektségre való kényszeredett törekvés az egyik oka a rengeteg új emojinak, hiszen gyakorlatilag minden eddig létező sárga karakternek létre kell hozni legalább a barna öt árnyalatában pompázó vagy mandulaszemű verziókat, na meg ezek transzgender változatait is és a többi. Azt most, hogy ez mennyire segíti elő a tényleges társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölését, hagyjuk is, véleményem szerint egyébként semennyire.

Ennél viszont sokkal érdekesebb, hogy mik ezek a kis ikonok, honnan erednek,és hogy mi a szerepük a kommunikációban, miért pont most terjedtek el ennyire.

Természetesen Japánból indult a hangulatjelekkel erősített elektronikus beszélgetés szokása. Valamikor 1998-1999 körül jöhetett létre az első emoji az NTT DoCoMo japán mobilszolgáltató fejlesztésében. Az első jelkészlet 172 karakterből állt, és javarészt időjárás-előrejelzések és manga hangulatjelek voltak a dominánsak. Akkoriban amolyan extra szolgáltatásként indult, amivel az adott szolgáltató próbált némi versenyelőnyre szert tenni a konkurenciával szemben.

A bomba pedig felrobbant, mára több ezer kis figura áll a felhasználók rendelkezésére. Mi több, 2015-ben az Oxford Dictionary az „arc örömkönnyekkel” 😂 emojit választotta az év szavának, valamint a magyar nyelvbe is bekerült az „emodzsi” kifejezés.

De miért pont most, 2013-ban került erre sor? Ehhez először röviden fel kell vázolnunk a jelenlegi és a hagyományos kommunikációs formákat és ezek jellemzőit. Alapvetően, ha semmilyen technikai vívmány nem vesz minket körbe, kétféleképpen tudunk kommunikálni: mutogatással és beszéddel. A mutogatás ,amióta különváltunk a majomtól és megtanultunk beszélni, már annyira nem jellemző: általában csak akkor szokott előjönni, ha egy idegennek próbálunk elmagyarázni valamit úgy, hogy nem beszélünk semmilyen közös nyelvet (a gesztikuláció metakommunikációs vonatkozásaitól most tekintsünk el).

Ilyenkor a minket körülvevő fizikai tárgyak egy-egy jellegzetességét próbáljuk megragadni, reménykedve abban, hogy a „beszélgető partnerünknek” is az fog róla beugrani, ami nekünk. Például, ha egy telefont kell elmutogatunk, szinte biztos, hogy mindenki a füléhez fogja emelni a kezét, hiszen ezt csináljuk, amikor telefonálunk, ez a cselekvés egyik legjellemzőbb jegye. Fontos még, hogy a kézjelekkel történő kommunikáció során természetesen elengedhetetlen, hogy vizuálisan tudjuk észlelni a másikat. A lényeg tehát: adott egy kollektív tudás, közös tapasztalat a külvilágról, amit imitációval próbálunk aktiválni a másikban.

Ezzel szemben a beszélt nyelvben már megjelennek az elvont fogalmak. Legújabban az általánosan elterjedt nyelvészeti felfogás úgy tartja, hogy a nyelvi jelek nem motiváltak, tehát nem azért mondjuk úgy, hogy szék, mert ez bármilyen kapcsolatban is állna a szék fizikai valójával. Még az úgynevezett hangutánzó szavak sem tekinthetőek teljesen motiváltnak, mert ha azok lennének, akkor nem lennének nyelvek közti eltérések. Márpedig vannak: a „magyar kutya” azt mondja, vau-vau, a vietnámi azt, hogy gau gau, a svéd azt, hogy bjäbb-bjäbb, a koreai meg azt, hogy meng, meng.

Viszont a beszélt nyelv nagy előnye, hogy nem csak magával a szóval és annak jelentésével tudjuk kifejezni magunkat, hanem mondandónkat szupraszegmentális jelekkel is árnyalhatjuk. Ilyen például a hanglejtés, a hangerő és a többi. Ha kiabálok, az azt jelenti, hogy mérges, esetleg zaklatott vagyok; ha a mondat végén felviszem a hangsúlyt, azt jelenti kérdezek. Ezek sem univerzálisak minden nyelvben, a finnek például állítólag ugyanolyan hangsúllyal kérdeznek, mint állítanak, de ezen kívül is rengeteg eltérés adódhat. A beszélt nyelv dekódolásának egyértelmű feltétele, hogy halljuk a másikat. Az internet, a tévé és a rádió kora előtt ez egyben azt is jelentette, hogy a másik személy hallótávolságán belül kell tartózkodjunk.

Éppen ezért vált szükségessé az írás megjelenése is, hiszen vannak olyan üzenetek, amiket szeretnénk konzerválni, esetleg a világ másik felére is változatlan formában eljuttatni. Az írott nyelv rengeteg tulajdonságában eltér a beszélt nyelvtől. Például mára a legtöbb nyelvben egységesített szabályok segítik elő, hogy minden olvasó ugyanazt értse az adott közlés alatt, ezt nevezzük helyesírásnak. Amire sok esetben nyilvánvalóan szükség van, elég csak „a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” mondat közhelyes példájára gondolnunk, ami attól függően, hogy hová tesszük ki az írásjeleket, akár még ellentétes jelentésű értelmezésekhez is vezethet.

A magyar helyesírásban nagy segítséget nyújt a kiejtés szerinti írásmód alapelve is. Ennek köszönhetően, a kivételektől eltekintve (ezeknél másik alapelvelvek, a szóelemző és a hagyományos írásmód érvényesülnek) nagyjából mindent úgy írunk, ahogy mondunk. Nem csoda, hogy a magyar francia-tanulókban nagy megrökönyödést szokott kiváltani, amikor először találkoznak azzal, hogy a franciában (és még sok másik nyelvben is) egészen eltérhet az írásmód a kiejtéstől. Emlékszem, én a randevú szó rendez-vous írott alakján borultam ki annyira, hogy hamar le is mondtam róla, hogy valaha megtanulok franciául.

Ezek tehát a hagyományos kommunikációs formák, amik az elmúlt több mint ezer évben tökéletesen kielégítették az emberek igényeit. Aztán jött a számítástechnikai robbanás és az internet, ami életre keltett egy új formát is, amit legjellemzőbben sms-nyelvnek szoktak nevezni. Beszélő névről van szó, ami arra a nyelvhasználatra utal, amit elsősorban SMS-ezés, de mára inkább chatelés közben szoktunk használni. Hogy ez miben tér el a hagyományos formáktól? Hát rengeteg mindenben. Vegyük sorra.

Egyrészt egyfajta hibridről van szó, amiben az írott és a beszélt nyelv különböző tulajdonságai keverednek. Alapját nyilvánvalóan az írásjelek képezik, hiszen ezekkel kódoljuk a mondandónkat. Viszont kiemelten fontos lett a rövid, tömör megfogalmazás, illetve a gyors üzenetváltások lehetősége. Ez pedig elkezdte a beszélt nyelv elemeit is belevonni az sms-nyelvbe.

Cél lett, hogy hasonló módon tudjunk kommunikálni, mintha azt szóban tennénk. Ennek egyik jele például a kiejtés szerinti írásmód alapelvének megerősödött dominanciája. Gondoljunk itt az olyan alakokra, mint az ucca, lécci stb, illetve arra, hogy a szókapcsolatok tagolása is a kimondott közlésekéhez közelít, például nemár, csakazértis stb. Figyelemre méltó az is, hogy chatelés közben bele tudunk vágni a másik szavába, erre korábban csak a beszélt nyelvben volt lehetőség.

De még így is hiányzik a beszélt nyelv egy nagyon fontos tulajdonsága, azaz, hogy árnyalni tudjuk a mondandónkat. Írásban ez egy kicsit komplexebb feladat. Egyrészt nagyon jól kell tudni bánni a nyelvvel ahhoz, hogy pontosan azt, és úgy tudjuk kifejezni, ahogy azt gondoljuk. Olyan ez, mint a rajzolás. Van a fejünkben valami, de koránt sem biztos, hogy azt le is fogjuk tudni rajzolni. Szóban ez még valamivel könnyebb feladat, de írásban kifejezetten nehéz. Nem véletlen, hogy nem mindenki író és költő. Másrészt bizonyos tartalmak csak egy nagyobb szövegtestben jeleníthetőek meg. Egy-egy ironikus gondolathoz van, hogy oldalakat kell írni, mire az úgy csapódik le, ahogy azt a „költő” szánta. Erre pedig nincs idő a 160 karakterek és az instant életstílus bűvöletében. Itt jönnek képbe az emotikonok, hanguletjelek, smiley-k és társaik.

Merthogy, mit is tudnak ezek? Pontosan azt, hogy egy-két karakterrel azonnal élőbeszéd-szerűen árnyalni tudjuk a közleményeinket, belevihetünk olyan plusz tartalmakat az írott közléseinkbe, amiket beszédben a hangerő, dallam, ritmus, szünetek segítségével teszünk meg. Teljesen mást jelent, a „De szép vagy” és a „de szép vagy…🤢”. Pedig a leírt karakterek tekintetében nincs/alig van különbség. Mi több, az emojik, ikonikus mivoltukból kifolyólag még a mutogatás azon tulajdonságát is beleviszik a kommunikációba, hogy az többé kevésbé mímeli a fizikai valóság elemeinek egy-egy jellemzőjét. Azért jelenti ez 😅 a kínos érzést, mert amikor igazán ciki helyzetbe kerülsz, jó eséllyel te is jó pofát próbálsz vágni hozzá, de közben azért leizzadsz.

Éppen ebből a kifejező jellegből fakadóan következik az a természetes igény, hogy minél több ilyen hangulatjel álljon a nyelvhasználók rendelkezésére, hiszen ezáltal még jobban képesek lesznek árnyalni a közléseiket. Azzal tehát, hogy az Apple állandóan újabb emojikkal adja ki a frissítéseit, igazából nem mást tesz, mint kielégíti ezt az igényt. Az emodzsik annyira beépültek már az internetes kommunikációnkba, hogy már-már az is stilisztikai jegynek számít, ha valaki nem használja őket. Biztosan többetek találkozott már a jelenséggel, hogy ha igazán felidegesítettétek a párotokat, és chateltek, akkor onnan tudhatjátok, hogy gondban vagytok, hogy hirtelen megcsappannak a hangulatjelek számai.

Érdekes módon az emojikat is ugyanúgy meg kell tanulni „kiolvasni”, mint a klasszikus írásjeleket. A magam 22 életévével talán nem vagyok vészesen idős, mégis sokszor halvány lila gőzöm sincs arról, hogy a nálam 5-8 évvel fiatalabbak milyen jeleket és miért használnak. Egyszerűen nem tudom dekódolni minden használatban lévő emoji jelentését, mivel mondhatni nem beszélem jól azt a nyelvet. Sejthetjük, hogy az idősebb korosztály számára ez még nagyobb gondot tud jelenteni.

Összegezve a fentieket a lényeg, hogy emojikra önmagukban kár lenne haragudni. Semmi baj nincs azzal, hogy az Apple lépést tart a megváltozott kommunikációs szokásokkal, sőt. A baj inkább akkor van, ha csak ez jelenti a nagy dobást egy frissítésnél. Szerencsére azért itt még nem tartunk, az iOS 10 a sok csili-vili újítás mellett azért valóban hozott érdemi változásokat is, és bátran remélhetjük, hogy az iOS 11 is tartogat majd meglepetéseket számunkra 🙏📱🎁😯😄🤓.

Szezonvégi kiárusítás

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!