OS X Yosemite

Frissítették az OS X Yosemite bétáit

#HÍREK
2014. 09. 16.
Ahogy az néhány hetente hétfőnként lenni szokott, az Apple tegnap este frissítést adott ki az OS X Yosemite bétaverziójához. Ami viszont érdekes és korábban nem volt rá példa, hogy egyszerre frissítették a fejlesztőknek szánt Developer Preview-t (8-as verzióra) és a nagyközönségnek szánt Public Betát (amiből a mostani a 3. verzió).

Hogy őszinte legyek, jelentős változásokat én egyik verzóban sem vettem észre. Apróbb grafikai módosítások továbbra is történtek, de az eddigiekhez képest ezek tényleg csak pici finomítások. A System Preferencest úgy tűnik nem igazán tudják békén hagyni, a múltkor az előre-hátra nyilakat szedték ki az ablak fejlécéből, most pedig a „Show All” gomb tűnt el, és visszatértek a nyilak, egy, a Safari Top Sites ikonjához hasonló másik gomb társaságában, mely gyakorlatilag a „Show All”-nak felel meg.

Balra az előző változat, jobbra pedig az új.
Balra az előző változat, jobbra pedig az új.

Megváltoztatták az alkalmazások Help menüjét is a menubarban Dark Mode-ban, sokkal jobban illeszkedik a dizájnba az új megoldás. Arra nem emlékszem, hogy már az előző verzióból is eltűnt-e a kék kiemelés, de a Dark Mode szerintem biztosan nem így nézett ki.

OS X Yosemite help menü

Az About This Mac ablakban kicsit átalakították a kinézetet, máshogy jelenik meg az operációs rendszer neve, illetve javították az előző verziókban tapasztalható bugokat, és most már jól mutatja a Storage fül az elérhető és felhasznált tárhelyet.

OS X Yosemite About This Mac

Most veszem észre – most töltött 100%-ra az akksim –, hogy megváltozott a teljesen feltöltött akkumulátort jelző ikon is a menubarban, ami nekem elsőre kicsit furcsának hat, mert hirtelen azt hittem, hogy tönkrement az akkumulátor a gépben, legalábbis ez a fekete alapon nagy villám érdekesen hat az előző változathoz képest.

OS X Yosemite akkumulátor

Grafikailag nagyjából ennyi módosítás történt. Ami viszont fontosabb lehet, hogy állítólag kikerült az SMS Continuity funkció a bétákból, vagyis mostantól nem érkeznek be az iPhone-unkra kapott SMS-ek Yosemite-be. Nem kell megijedni, vissza fog térni a funkció, viszont iOS 8-ra is csak októberben, már az Apple is ezt kommunikálja a hivatalos weboldalon. Viszont nekünk továbbra is működik a funkció Public Beta 3 és iOS 8 GM között, szóval érdekes a helyzet.