Gemini

Gemini – csillagokkal táncoló

#HÍREK
2016. 08. 25.
Rendszeres olvasóinknak valószínűleg már feltűnt, hogy szeretem az igényes, valamilyen szempontból egyedi játékokat, amik képesek új ötleteket felmutatni. Éppen ezért roppant kíváncsivá tett, amikor megtudtam, hogy augusztus 25-én megjelenik az App Store-ban a Gemini című játék – pont olyannak tűnt, mint ami az ínyemre való.

Nem is tudom hogyan lehetne leírni egyszerűen a Gemini sztoriját vagy lényegét. A játékban egy csillagot irányítunk, vagyis pontosabban fogalmazva kettőt, hiszen a nagy csillaghoz egy kisebb csatlakozik. Velük haladunk felfelé, és utunk során egyre jobban kitapasztaljuk, hogyan tudunk szépen párban mozogni. És itt a szépen elég nagy hangsúly van, ugyanis a Geminiben a mozgás leginkább egy tánc, minél szemrevalóbb, annál sikeresebb is.

Gemini

A játék a történetet szavak nélkül meséli el, vagyis igazából csak a fantáziánk szab határt annak, hogy mi mit képzelünk bele a különböző alakzatokba, mozdulatokba, ábrákba. A grafika nagyszerűen jeleníti meg ezt az álomszerű világot, és a zene is sokat ad hozzá a hangulathoz. Ha egyszemélyes módban sikerül befejeznünk a játékot, elérhetővé válik a kétszemélyes mód, így barátainkkal, családtagjainkkal együtt is átélhetjük a kalandokat.

Gemini

De hogyan is működik ez a gyakorlatban? A csillagunkkal jobbra és balra mozoghatunk a kijelző jobb- vagy baloldalának megérintésével. A nehezítés akkor jön, ha felfelé vagy lefelé szeretnénk menni: ezt csak a másik, kisebb csillag segítségével tehetjük meg. Ha közel vagyunk egymáshoz, mindketten emelkedünk, ha eltávolodunk, elkezdünk lefelé zuhanni – nem segít az sem, hogy a pici csillagnak bizony saját „akarata” van. Nehéz elmagyarázni, és elsőre elsajátítani is, de rá lehet érezni, és utána valóban szuper élmény.

Gemini

A célunk különböző feladványok megoldása, vagy fénylő pöttyök gyűjtögetése, kigyújtása. Itt sem mindig egyértelmű elsőre, hogy pontosan mit is kéne csinálnunk, de ha figyelünk a környezetre, arra, hogy mi történik körülöttünk, akkor viszonylag gyorsan réjöhetünk, hogy mi a cél, és onnan már minden megy, mint a karikacsapás. A Gemini egyetlen hátránya, hogy iszonyú rövid, és nem, nem a Monument Valley-re kell gondolni, hanem annál is sokkal „rosszabra”: nem mértem az időt, de érzésre fél óra alatt kivégeztem.

Ezután azonban kinyílik a többjátékos mód, ahol két irányítási lehetőség közül választhatunk: egy hagyományosabb, és az „ölelés” mód között. Ez utóbbi az igazán érdekes, és eredeti ötlet. Ilyenkor, ahogy a játék is jelzi, a kis csillaggal játszó játékos a másik ölében ül, és így élhetik át újra a kalandokat – értelemszerűen elsősorban arra találták ki, hogy a barátnőnkkel/barátunkkal/gyerekünkkel játsszunk így. Ez teljesen új csavart visz a Geminibe, a lenyűgöző hangulat még jobb lesz, a végjáték pedig teljesen új értelmet nyer. (Érdemes azonban nagyobb kijelzős készüléken játszani így.)

Gemini

A Gemini két New York-i fejlesztő, Atlas Chen és Nick Zhang munkája. A fejlesztést 2013-ban kezdték el, szóval azt nem mondhatjuk, hogy nagyon elkapkodták a dolgot, cserébe tényleg egy minőségi alkalmazásról van szó. Az első kezdetleges béták után csatlakozott hozzájuk Tony Yan (ő a felelős a zenéért) és Kevin Chen, aki a végleges grafikát alkotta meg – a technikai kivitelezésben Zack Zhang volt a segítségére.

Gemini

A készülő játékkal aztán különböző fesztiválokon kezdtek el „fellépni”, ahol kivétel nélkül nagy sikert aratott a Gemini egyedi koncepciója – a bostoni indie játék fesztiválon például be is zsebelték az „esztétikai” díjat. Az app alapvető ötlete a fejlesztők saját bevallása szerint az volt, hogy hogyan alakíthatnak ki érzelmi kapcsolatot a játékos által vezérelt, valamint a másik karakter között.

Gemini

A Gemini jelnleg 2,99 eurós bevezető áron tölthető le az App Store-ból, később elvileg 3,99 euróra emelkedik majd az ára, így ha megtetszett, érdemes még most beruházni rá. Nem egy hagyományos játékról van szó, tehát kell egyfajta „kattanás” hozzá, de ha szereted a hasonló, kicsit elvont játékokat, akkor mindenképp érdemes kipróbálni – csak aztán nem szabad búslakodni a rövidségén, hiszen az egyedi, magával ragadó hangulat kárpótol ezért.

• Gemini letöltése az App Store-ból (univerzális, akciós, 2,99 €)