apple-maps-ios-10-cover

Gőzerővel dolgoznak az Apple Maps iOS 10-es frissítésén

#HÍREK
2016. 02. 12.

Az Apple mondhatni már hagyományosan a nyári WWDC keretei között mutatja be mobil operációs rendszerének, az iOS-nek az új változatát, amit aztán ősszel, a legújabb iPhone rajtjával együtt tesz elérhetővé. Ilyenkor mindig csiszolnak kisebb vagy nagyobb mértékben a gyári alkalmazásokon is. Állítólag ezek az újdonságok már be fognak kerülni az Apple Maps iOS 10-es változatába.

Az Apple Maps nagyon nehezen indult el. Talán ti is emlékeztek, hogy milyen iszonyatos hibákkal mutatkozott be az Apple saját, belső fejlesztésű térképes szolgáltatása, aminek az lett a vége, hogy Scott Forstall, az iOS-ért felelős alelnöke távozott a cégtől. Forstall egyébként köszöni szépen, jól van: amikor épp nem a Snapchatnek ad tanácsokat, akkor vagy utazik, jótékonykodik, vagy a Broadway-en producerkedik. Forstallt még Steve Jobs hozta az Apple-höz, pontosabban ő ment Jobs-hoz dolgozni 1992-ben a NeXT-hez, majd amikor az Apple felvásárolta azt 1997-ben, akkor ő is maradt. Minden tehetsége ellenére Forstall álltólag ugyanolyan erős, sokszor összeférhetetlen személyiség volt, mint Steve Jobs, csupán annyi különbséggel, hogy nem ő volt az Apple CEO-ja. A problémák akkor jöttek ki még erősebben, amikor Jobs halála után Tim Cook lett a CEO, és Forstall nem volt hajlandó együttműködni több kulcsemberrel, pl. Jony Ive-val.

Steve Jobs imádta a Scott Forstall által képviselt szkeumorfikus dizájnvonalat. | Kép forrása: 9to5Mac
Steve Jobs imádta a Scott Forstall által képviselt szkeumorfikus dizájnvonalat. | Kép forrása: 9to5Mac

A Maps botrány csak hab volt a tortán. 2012. október 29-én jelentették be, hogy megszüntetik a pozícióját a cégnél ő pedig 2013-as végleges távozásáig Tim Cook tanácsadójaként működött, ami egyet jelentett azzal, hogy kirúgták. Hivatalosan egyik fél sem kommentálta az esetet, ezért csak pletykák keringenek róla, például ez is, miszerint Forstallt azért is rúgták ki, mert nem volt hajlandó bocsánatot kérni a Maps hibáiért, és ezért Tim Cooknak kellett azt megtennie. De térjünk vissza a jelenbe, ugyanis, ha lassan is, de biztosan közelít a nyár, egy új WWDC-vel és egy új iOS-szel.

A különböző képek szerint az Apple Maps terepjárói egész nap járják az utakat, nagy teljesítményű lézer- és GPS-szkennerekkel ellátva. Az Apple nem is rejti véka alá, itt lehet nyomon követni, hogy hol tűnnek fel legközelebb az Apple Maps autói. Persze nagyon előre nem írják ki, de reméljük, hogy hamarosan Budapest is ott lesz a listán. Nem kell sokáig törni a fejünket, hogy kitaláljuk: valószínűleg a Google Street View-hoz hasonlatos szolgáltatással fog bővülni az Apple Maps. Ha így lesz, akkor talán az is előfordulhat, hogy az Apple végre nemcsak hazai pályán lesz a Google Maps méltó kihívója.

Forrás: Apple Insider