Siri a nappali

Gurman: az Apple már teszteli a Siri „hangszórót”

#HÍREK
2016. 09. 25.
Az Amazon-féle Echo az utóbbi évek egyik nagy durranása volt, tulajdonképpen az első nagyobb felhasználói bázissal rendelkező kifejezetten otthoni digitális asszisztensről van szó. Persze a konkurencia sem ül a babérjain, a Google már be is jelentette a Home névre keresztelt saját megoldását, és titokban állítólag az Apple is jól áll a cég hasonló megoldásával.

Az újabban a Bloomberg csapatát erősítő Mark Gurman már korábban is beszélt arról, hogy az Apple egy, az Amazon Echóhoz hasonló készüléken dolgozik – megbízhatóságát újfent bizonyította azzal, hogy a Siri SDK-ról is írt akkor, ami azóta meg is jelent –, most pedig arról ír egy új cikkében, hogy a projekt eléggé előrehaladott állapotban van, és jelenleg az első prototípusokat tesztelik.

Érdekes amúgy, hogy ennek a termékkategóriának jelenleg még igazából nem hogy magyarul, de angolul sincs valódi neve. Mivel az Echo volt az első komolyan vehető próbálkozás, ezért tulajdonképpen mindenki úgy utal az otthoni digitális személyi asszisztenseket futtató készülékekre, mint „Echo-szerű” kiegészítőkre.

Amazon Echo

Mindenesetre Gurman szerint a fejlesztést már több mint két éve elkezdték az Apple-nél, és mostanra jutottak el arra a szintre, hogy már nem csak a laboratóriumokban bukkan fel Siri új „teste”, hanem szabadon is engedték és komoly tesztelésnek vetik alá. Fő feladatai közé tartozna például az otthoni okoskiegészítők vezérlése („Siri, húzd el a függönyt, kapcsold be a fűtést és tegyél be valami klasszikus zenét”), de a jól megszokott további kérdésekkel is bombázhatnánk.

A Bloomberg értesülései szerint az Apple megoldása a mikrofonok és a hangszóró minőségében fog különbözni a vetélytársaktól. Egy másik forrás azt is hozzátette, hogy a különösen fejlett és érzékeny mikrofonokon kívül arcfelismerő rendszert is tartalmaznak egyes prototípusok, vagyis az Apple megoldhatná a kategória régi problémáját – ha azt mondják neki, hogy „Siri, olvasd fel a leveleimet”, akkor kinek a leveleit is kéne pontosan felolvasnia egy többtagú háztartás esetében? Az Apple a komoly MI-felvásárlások mellet például a Faceshift arcfelismeréssel, és az Emotient érzelemfelismeréssel foglalkozó cégeket is megvette az utóbbi időben.

faceshift_01

Gurman három emberre is hivatkozik, amikor azt írja, hogy korábban ezeket a funkciókat az Apple TV-be akarták beépíteni Cupertinóban, de ez végül nem valósult meg, és a távirányítóba beszélős megoldást választották. Az új termékkategória kifejlesztésén négy fő csapat dolgozik együtt.

Van egy kifejezetten webes keresésekre szakosodott gárda, akik azt vizsgálják, hogyan lehetne ezen a területen megkerülni a szinte egyeduralkodónak számító Google-t. Ott van aztán a beszédfelismeréssel foglalkozó csapat – ők dolgoznak a Sirin is –, valamint a gépi tanulást és mesterséges intelligenciát segítségül hívó proaktív funkciókat fejlesztő mérnökök. Természetesen nem maradhatnak ki azok a fejlesztők sem, akik ezekből végül egy alkalmazást gyúrnak.

Jelenleg a mérnökök a saját otthonaikban tesztelik a prototípusokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy akár néhány hónapon belül a boltok polcaira kerülhet az otthoni Siri. A források szerint ugyanis a legújabb Apple TV esetében ez a tesztidőszak a termék bejelentése előtt egy teljes évig tartott, egyszer pedig maga Tim Cook mondta azt, hogy ő az iPadet fél évvel a bemutatása előtt kezdte el tesztelni.

hey-siri-ios-9

Más források szerint a Siri is komoly változásokon illetve fejlesztéseken eshet át a jövőben. Egy csapat például azon dolgozik, hogy teljesen „érintésmentes” vezérlést tervezzenek az iPhone-hoz. Ez azt jelentené, hogy gyakorlatilag bármilyen feladatot elvégeztethetnénk a Sirivel anélkül, hogy el kéne indítanunk az alkalmazását vagy hozzá kéne érnünk a telefonunkhoz. Például megkérhetnénk, hogy nyisson meg egy weboldalt, és ossza meg azt valakivel vagy nyomtassa ki – anélkül, hogy egyszer is találkoznánk a mostani színes hanghullámokat imitáló kezelőfelülettel.

Gurman forrásai természetesen most is azt kérték, hogy ne nevezze meg őket név szerint, az Apple pedig nem kívánta kommentálni az értesüléseit.

Forrás: Bloomberg.