Kazsimér Gergő iOS 8 háttérkép

A havas-hegyes iOS 8 háttérkép története

#HÍREK
2014. 09. 21.
Múlt héten írtunk az új alapértelmezett iOS 8 háttérkép történetéről. Akkor a 9to5Mac csinált egy interjút a fotót készítő Espen Haagensennel. Az új háttérképek közül azonban a harmadiknak talán sokkal érdekesebb a története a számunkra: ezt ugyanis egy magyar hobbifotós, Kazsimér Gergő készítette.

Gergő a megjelenés napján este le is töltötte az iOS 8-at, aztán a rákövetkező reggel azt csinálta, amit valószínűleg sokan közülünk: böngészgette az új gyári háttérképeket a rendszerben. Vele viszont olyan történt, ami nem sokakkal esik meg: észrevette, hogy a háttérképek közül a harmadik, mely havas hegyeket ábrázol, bizony a saját fotója.

Alpine View II – Kazsimér Gergő
Alpine View II – © Kazsimér Gergő

Ezután meg is keresett minket a felfedezésével, aminek természetesen nagyon örültünk, és gyorsan megkérdeztünk pár dolgot a fotóval kapcsolatban. Gergő elmondta, hogy kb. fél éve kereste meg egy ügynökség, hogy egy ügyfelüknek – akinek inkább nem fednék fel a kilétét – megtetszett az egyik fotója, így megvásárolnák azt. Azóta el is feledkezett az egész esetről, hiszen nem ez az első képe, amit megvásároltak, de még sosem találkozott szembe a saját fotójával valahol. Főleg nem az iPhone-ja gyári háttérképei között.

A képet Ausztriában, Tirolban lőttem. Itt élek amúgy. A fotózást csak hobbiból csinálom, most már nagyjából 5-6 éve kisebb-nagyobb sikerekkel, de egyértelműen számomra eddig ez a legnagyobb mind közül.

A felszerelést egy Canon 6D alkotta, a képet egy 70-200 f4 L objektívvel lőtte 200 mm-en. Ahogy a múltkori történetben, azért itt is rendesen belenyúltak a fotóba. Az eredeti kép vízszintes elrendezésű, sokkal sötétebb, kontrasztosabb. Az Apple végül világosított a fotón, leretusált róla pár hegycsúcsot, és természetesen álló változatot készített belőle, amihez plusz ég is dukált.

Balra részlet az eredeti fotóból, jobbra pedig a háttérkép egy részlete. Fotó: Kazsimér Gergő.
Balra részlet az eredeti fotóból, jobbra pedig a háttérkép egy részlete. Fotó: Kazsimér Gergő.

A kép történetéhez még annyit hozzátennék, hogy idén februárban készült a közvetlenül Innsbruck mellett fekvő Nordkette hegyvonulatról. A képen pedig az onnan látható szemközti hegyek látszanak, melyek némelyike 3000 méternél is magasabb. A barátnőmmel mentük egy rövid kirándulásra egy szombati napon, egy havazós éjszaka után. Egy különös, felhős-szeles nap volt, érdekes fényekkel. A hideg miatt nem is maradtunk sokáig, így sok kép sem készült az nap.

Lehet, hogy nem sok fotó készült, de azok közül ez valószínűleg örökké emlékezetes marad Gergő számára. Gondolkoztam rajta egyébként, hogy vajon hányszor fordul elő, hogy a fotós nem is tud róla, hogy pontosan milyen célra vásárolják meg a képét, ami aztán így jut el több száz millió felhasználóhoz a tudta nélkül. Szerencsére Gergő esetében nem ez a helyzet, hiszen elmondása szerint ő maga is nagy Apple-rajongó:

Nagy Apple-rajongó vagyok, már egy ideje Macem van, iPhone-om, iPadem, sőt a mai napig megvan a jó öreg »szappan« iPhone is (még működik!), mindig is nagyon közel állt a szívemhez ez a letisztult dizájn. Ezért is óriási érzés volt mikor ma reggel szembe jött velem a saját fotóm az iOS 8 wallpaperek közt. Tisztában vagyok vele, hogy ennél vannak jobb fotók, másnak is, nekem is, de valahogy mégis erre böktek rá a sok közül, és igazából ennek örülök a legjobban.

Gergő többi fotóját az 500px-en tudjátok megnézni, szerintem érdemes, nekem nagyon tetszenek. Innen is sok sikert kívánunk neki a jövőre nézve, azán hátha az iOS 9-ben is viszont láthatunk egy képet tőle! :)