20 millió iPhone 6?

Hogy állnak az iPhone 6-eladások? Elég jól.

#HÍREK
2014. 10. 07.
Azt tudjuk, hogy az első körös, szeptember 19-i megjelenés hétvégéjén az Apple minden korábbi rekordot megdöntött, és összesen 10 millió darabot értékesített nemzetközi szinten az iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékekből, ráadásul Kínában még el is kellett halasztani a rajtot a hatóságok miatt. Ettől függetlenül úgy tűnik, 20 000 000 darab közelében járunk.

Azóta viszont nagy csend honol. Hivatalos adat nem látott napvilágot az első hétvége óta, és lehet, hogy csak az október 20-án esedékes negyedéves pénzügyi jelentés közzétételekor fog pontos számokat mondani az Apple. A Forbes szerint azonban egyes adatokból arra lehet következtetni, hogy hamarosan átlépik a 20 milliós eladott darabszámot. Szerintük az eddig elérhetetlennek hitt szám, miszerint a rajttól az év végéig 80-100 millió iPhone-t tud értékesíteni az Apple, most kézzelfogható közelségbe került.

Azt sem lehet tudni pontosan, milyen arányban oszlanak meg az eladások a 4,7″-es iPhone 6 és a 5,5″-es iPhone 6 Plus között. A tapasztalatok alapján az Apple jóval kevesebbet tudott gyártani a nagyobbik modellből, az előrendelések során ezek voltak, amik először fogytak el. Amíg nincs stabil kínálat, vagyis folyamatosan hiánycikk az iPhone 6, addig nem lehet pontosat mondani, mindenesetre két cég is közölt számokat a jelenlegi arányokról.

Úgy tűnik, nem sok embert riaszt el a kilógó kamera.
Úgy tűnik, nem sok embert riaszt el a vásárlástól az, hogy kicsit kilóg a kamera.

A Fiksu és a Mixpanel különböző módszertant használ a felméréseikhez, az eredményeik mégis hasonlóak lettek, szóval úgy tűnik, nagyjából reálisak az általuk közzétett számok. A Fiksu által mért összes telefon 1,82%-a volt iPhone 6 és 0,28%-a iPhone 6 Plus, vagyis az arány 6,5:1, tehát nagyjából 8,7 millió 4,7″-es iPhone 6 kelt el az első hétvégén. A Mixpanel korai adatai is hasonló arányokat mutatnak: náluk az arány 6,85:1, nagyon nagy különbség nincs tehát a két cég eredményei között. A Mixpanel egyébként 42 milliárd eseményt regisztrált a méréseiben, szóval nem kevés adattal dolgoznak.

Az elmúlt hetekben az eladott iPhone 6-ok és iPhone 6 Plus-ok száma kétség kívül folyamatosan növekedett. A Fiksu adatai alapján az általuk mért összes telefonnak jelenleg 3,69%-a iPhone 6 és 1,01%-a iPhone 6 Plus. Mi látszik ebből? Egyrészt az arány 3,5:1-re csökkent, vagyis úgy tűnik, az Apple-nek sikerül lassan felpörgetnie a nagyobbik modell gyártását. Viszont az is látszik, hogy gyakorlatilag több mint megduplázódott a két modell összesített részesedése. Azt tudjuk, hogy az első hétvégén 10 millió darab kelt el, tehát ezekből az adatokból nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy jelenleg valahol 20 millió körül járhatunk.

A meggyőző fotós és videós teljesítmény azonban sok vásárlót hozhat.
A meggyőző fotós és videós teljesítmény azonban sok vásárlót hozhat.

A Mixpanelnél is hasonló arányokat figyelhetünk meg a friss adatokban. Az iPhone 6 5,86%-on áll, az iPhone 6 Plus pedig 1,01%-on, vagyis itt 4,5:1 arányról beszélhetünk a két modell között. A Forbes szerint a két cég felmérései alapján azt mondhatjuk, hogy eddig nagyjából 21 millió darab új iPhone-t sikerült eladnia az Apple-nek, amiből nagyjából 4 millió a nagyobbik iPhone 6 Plus. Durva számok ezek, ráadásul úgy, hogy Kínában továbbra sem indult még el a forgalmazás, ahol az előrendelések első pár órájában 4 millió foglalás érkezett az új iPhone 6-okra.

A Forbes által elemzett adatok alapján az biztos, hogy az iPhone 6 gyorsabban terjed, mint bármely korábbi elődje. A Fiksu adatai alapján tavaly ilyenkor 2,43%-on állt az iPhone 5s és iPhone 5c az összes mért telefon között, most az iPhone 6 és iPhone 6 Plus 4,7%-ot produkált. Úgy, hogy ebben benne van a többi iPhone modell is. Vagyis úgy tűnik, hatalmas sikertörténet lehet az Apple számára az új iPhone. Sokáig várt az Apple a nagyobb kijelzővel, de most letarolják a piacot.

Forrás: Forbes. Képek: Apple.