imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

iPhone 8

Itt találsz mindent az iPhone 8-ról

Hogyan készült: iPhone – II. rész


Június 29-én volt tíz éve, hogy az Apple útjára indította az iPhone-t, a világ egyik legnépszerűbb okostelefonját. Ezen jeles esemény alkalmából jelent meg a The One Device: The Secret History of the iPhone című könyv, melynek történetein keresztül megismerhetjük az iPhone fejlesztésének korai időszakát.

Cikksorozatunk első részében szó esett köddé váló mérnökökről, az iPhone ötletének megszületéséről, a Fadell-effektusról és arról is, miként robbant az iPod-bomba és vált a világ egyik legnépszerűbb zenelejátszójává. 2004 környékén Tony Fadell, aki sutyiban megcsináltatta az Apple mérnökeivel az iTunes Windows változatát, már érezte, hogy az iPod sikereinek ellenére véges a szavatossága, hiszen ekkor már léteztek olyan telefonok, melyek képesek voltak MP3 lejátszásra.

Ha elég lenne csupán egy eszközt magadnál hordanod, melyiket választanád?

A Rokri kigolyózása

2004-ben a Motorola elkészítette az egyik legnépszerűbb telefont a piacon, az akkoriban nagyon vékonynak vélt Razr kihajthatós mobilt. A cég frissen kinevezett CEO-ja, Ed Zander jó viszonyt ápolt Steve Jobsszal, akinek igencsak tetszett a Razr. A közös szimpátia odáig vezetett, hogy azon kezdtek el gondolkodni, vajon hogyan társulhatna egymással az Apple és a Motorola. Egy évvel korábban már az a gondolat is megfogalmazódott az Apple vezetésében, hogy egy az egyben fel kellene vásárolni a Motorolát – ezen törekvésüket nyíltan vállalták is –, de anyagi okokból nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Az Apple túl kicsi cégnek bizonyult egy ekkora volumenű felvásáráláshoz.

Később megszületett az “iTunes telefon”. Az Apple és a Motorola kéz a kézben szerződött le az AT&T-vel és 2004 nyarán piacra dobták a Rokrt. Később Steve Jobs nyilvánosan ellenállt annak az ötletnek, hogy az Apple saját telefont gyártson. Ekkor arra hivatkozott, hogy nincsenek meg a megfelelő kommunikációs csatornáik az amerikai telefonszolgáltatókkal. Emellett még azt is felrótta, hogy ezek a telekommunikációs céges erősen meghatározzák, milyen mobilokat készítsenek a gyártók, ebben pedig a cége nem szeretne részt venni. Akkortájt az olyan cégek, mint a Verizon vagy az AT&T, előszeretettel írták elő, mely készülékek működhetnek a hálózatukon és melyek nem.

Szóval a nagy mobilgyártók megkapták ezeket a hatalmas, vastag könyveket a szolgáltatóktól, amiben le volt írva, hogy milyen legyen a következő telefonjuk. Ebben mi nem voltunk partnerek.

Az akkori Apple vezetők elmondása szerint, akik napi kapcsolatban álltak Jobsszal, nem a szolgáltatók jelentették a legnagyobb problémát. Jobs nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy az okostelefon olyan eszköz, mely bárkihez eljuthat, és abban sem volt biztos, hogy tud-e a cég megfelelően fókuszálni erre a projektre. A Motorolával való partnerség viszont egy helyes arany középutat jelenthetett, ami semlegesíthette az iPodra leselkedő veszélyeket. A Motorola megépítette a telefont, az Apple biztosította hozzá az iTunest, mellyel átadott egy csipetnyi élményt mindabból, amit akkoriban az iPod képviselt.

Ez volt az egyetlen módja annak, hogy úgy tudjunk ízelítőt adni a felhasználóknak, hogy utána úgy érezzék, még mindig inkább egy iPodot kell venniük. Megízleltettük velük az iTunest, ami az iPod Shuffle vásárlása felé terelte őket. Onnan pedig már egyenes volt az út az iPodra váltás felé. Ez volt a kezdeti stratégia. Nem akartunk még véletlenül sem az iPod alá vágni, mert jól ment.

Ahogy nyilvánossá vált az Apple és Motorola partnersége, a pletykák máris szárnyra kaptak az iTunes telefonról. Az Apple-nél azonban egyáltalán nem várták a Rokr megjelenését. “Mind tudtuk, hogy a készülék mennyire rossz. Lassú volt, nem lehetett rajta semmit megváltoztatni, korlátozta a zenelejátszást. Mindezt összeadva pedig egy igazán pocsék végeredmény született.” – mondta Tony Fadell. Ennek tudatában persze volt oka annak, hogy az Apple mérnökei elviselték ezt a szörnyűséget. Azt tartották szem előtt, hogy egy sokkal jobb terméket kell létrehozniuk, így ez az időszak nagyon jövedelmező volt a cég későbbi működését tekintve. “Steve a Motorolás és az AT&T-s megbeszéléseken információkat és tapasztalatokat gyűjtött.” – mondta Richard Williamson, az Apple egyik szoftveres igazgatója.

Steve Jobs ezen időszak alatt azon dolgozott, hogyan tudna olyan megállapodást kötni a szolgáltatókkal, hogy azok ne szólhassanak bele a telefon megtervezésébe. Úgy gondolta, ha az Apple saját sávszélességet vásárolhatna, akkor a telefonjaik saját virtuális hálózat-üzemeltetőjévé vállhatna. Az Apple megkereste a Verizont, de a két cég nem tudott megegyezni, így Jobs továbbállt, de máshol sem járt sikerrel – a telekommunikációs cégek túlzottan bele akartak szólni a fejlesztésbe, ami az Apple-nek továbbra sem tetszett. Ekkor az AT&T egy különleges ajánlattal állt elő: teljes szabadságot adtak a fejlesztésben, cserébe viszont 100%-os kizárólagosságot kértek.

Csinálj jobbat

Az iPhone történetének egyetlen olyan pontja van, amiben Steve Jobson keresztül, Jony Ive-on át, Tony Fadellig és az összes Apple alkalmazottig mindenki egyetértett: az iPhone előtti mobiltelefonok szörnyűek voltak. Mindenki utálta őket az Apple-nél, gagyik és megbízhatatlanok voltak, ezért kacatként tekintettek rájuk. Adott volt tehát a feladat, kellett egy sokkal jobbat készíteni.

Az Apple abban a legjobb, hogy olyan dolgokat tesz szerethetővé, amiket az emberek előtte utáltak. Ezt Greg Christie is megerősítette, aki ekkor a Human Interface Group feje volt. Az iPod előtti időkben az embereknek nehezükre esett a hasonló kütyüket kezelni, a Napster fénykorában például még javában a hordozható CD-lejátszókkal kellett bajlódni, ezt követően viszont nem volt többé ilyen probléma. Ugyanez volt tapasztalható az Apple II előtt is. A számítógépek túl komplex és bonyolult gépeknek bizonyultak, az átlag ember pedig aligha konyított az ilyesmihez a 70-es években.

Nitin Ganatra, aki az iPhone fejlesztése előtt az e-mailes csapatot irányította, úgy emlékszik vissza, hogy az iPhone fejlesztésének megkezdése előtt állandó beszédtéma volt a cégen belül, hogy milyen szörnyű telefonokat kell használniuk nap mint nap. Ezáltal a vállalaton belül egyre nagyobb késztetést éreztek arra, hogy valami sokkal jobbat készítsenek, hiszen előtte már sikerült a saját szájuk íze alapján átformálni egy egész termékkategóriát, miért ne sikerülhetne ugyanez a mobil piaccal?

Ekkor úgy éreztük: Úristen, helyre kell pofozni ezt a piacot is – miért nem készít az Apple telefonokat?

Minden-Pod

Andy Grignon, az iPhone egyik vezető mérnöke, nyughatatlan típus volt. Az igazán impozáns, jókedvű mérnök ekkor már néhány éve az Apple szolgálatában állt és túl volt egy s máson. A cég legkülönbözőbb részlegein és változatos projekteken dolgozott. Borotvált, kopasz feje ellenére megjelenése egy kedves, barátságos mackóra hasonlított. Az iPod szoftverének tökéletesre csiszolása közben minden tudást magába szívott ahhoz, hogy alkosson egy tökéletes videochat alkalmazást, az iChatet, melyet az Apple Macre adott ki. Ekkoriban nagyon jó barátok lettek Fadellel, így együttes erővel építették meg az iSight kamerát.

Egy újabb terjedelmesebb projekt, a Mac Dashboard (az a felület, melyen a számológép, az időjárás és a hasonló widgetek jelennek meg) befejeztével valami új kihívásra vágyott. Ekkor Fadell feltette neki az 1 milliós kérdést: “Szeretnél az iPod csapatához csatlakozni? Van néhány nagyon király dolog a tarsolyunkban. Van egy másik projektem, amit nagyon szeretnék megcsinálni, de szükségünk van egy kis időre, amíg megtudjuk győzni Steve-et a projekt fontosságáról, és úgy gondolom, te alkalmas lennél erre.” Grignon azonnal igent mondott és mindent hátrahagyva csatlakozott a titokzatos projekthez.

Csak egy vezeték nélküli hangszóróra vagy valami hasonló marhaságra tudtunk gondolni, amikor a projekt kezdett realizálódni. De amiről Fadell beszélt, az már a telefon volt.

Ő már ekkor pontosan tudta, hogy Jobs fejében kezd beérni a telefon gondolata, így fel akart készülni előre, mire Jobs meghozza a döntését. Szóval az alapötlet az volt, hogy csinálnak egy Wi-Fi-s iPodot. 2004-ben Fadell, Grignon és a csapat nagy része azon dolgozott, hogy az iPodból egy internetkommunikációs eszközt készítsenek.

Ez volt az első prototípus, amit megmutattam Steve-nek. Kibeleztünk egy iPodot, a hardver mellé hozzáraktunk egy Wi-Fi egységet és módosítottuk a szoftvert. Szóval csak egy kupac műanyag volt.

Ezzel a kísérleti modellel akár netezni is lehetett, a tárcsás gomb nyomogatásával lehetett görgetni az oldalakon, az eszköz megtalálta a linkeket is, amiket a középső gombbal lehetett megkattintani. Ez volt az első alkalom, hogy a csapat egy rádiószerű ketyerére hajazó prototípust készített. Ám Steve-nek (érthető módon) nagyon nem nyerte el a tetszését. Egyenesen utálta, annak ellenére, hogy 2004-ben még ez is jobbnak bizonyult, mint az akkori telefonok többsége. Az első alkalommal, amikor Jobs kezébe vette a csapat munkáját, a következőképpen reagált:

Ez marhaság. Nem akarok ilyet. Tudom, hogy működik, értem, nagyszerű, kösz, de szörnyű élményt nyújt. – emlékszik vissza Grignon.

Ezalatt a vezetőség mindvégig próbálta meggyőzni Steve-t, hogy a telefon igenis jó ötlet, és az Apple számára helyes ez az irány, de ő nem látta az sikerhez vezető ösvényt. Az egyik hivatásos győzködő személy Mike Bell volt, aki igazi Apple-veterán. 50 éves szakmai múltjával és a Motorola vezeték nélküli technológiákkal foglalkozó divízójánál szerzett tapasztalatával igazi bölcsnek számított. Bell látott fantáziát a számítógépek, a zenelejátszók és a telefonoknak egymás felé közelítésében. Hónapokon át lobbizott Jobsnál a telefonért, ahogy Steve Sakoman is, aki korábban a balul elsült Newtonon dolgozott.

Az összes időnket azzal töltöttük, hogy az iPod funkcióit egy Motorolába pakoljuk. Felért egy seggberúgással. Ha az iPod-élményt és még egy-két dolgot, amit éppen fejlesztettünk, egymásba gyúrtuk volna, akkor miénk lehetett volna az egész piac.

Nehéz volt ezzel azonosulni. Az MP3-képes telefonok egyre inkább kezdtek az iPod vetélytársává válni, egyre inkább égető kérdés lett a telekommunikációs cégekkel való megállapodás. Ami azonban nagyobb baj volt, hogy a szolgáltatóknál is elindult egyfajta mozgolódás, új üzletek köttetek a gyártók és telekommunikációs cégek között. Ezzel egy időben Bell már alaposan szemügyre vette Jony Ive legfrissebb iPod dizájnját. Azon a napon, 2004. november 7-én, Bell késő este küldött egy e-mailt Steve Jobsnak.

Steve, tudom, hogy nem akarsz telefont készíteni, de itt van, miért kellene mégis megcsinálnunk: Jony Ive sikeresen egy nagyon király dizájnt álmodott meg a jövőbeni iPodoknak, olyat, amilyet még senki nem látott. Használnunk kellene őket, köré építeni a szoftverünket és készíteni magunknak egy telefont, ahelyett, hogy mások telefonjába építenénk a sajátunkat.

Jobs azonnal felhívta Bellt, órákig vitatkoztak a telefonban, pro és kontra érveltek, mígnem Bellnek sikerült felvázolni az elméletét, arra a kétségtelen tényre alapozva, hogy a mobiltelefon piac éppen készülőben volt felrobbanni. Jobs végül beleegyezett az iPhone projektbe. A telefonbeszélgetés után 3-4 nappal Steve, Fadell, Jony és Sakoma összeültek, hogy hivatalosan is útjára indítsák a telefon fejlesztését.

Oké, azt hiszem meg kellene csinálnunk. – jelentette ki Steve.

Forrás: The Verge

iPhone SE akció
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!