iPhone 6s és iPhone 6s Plus

Idén karácsonykor is az iPhone volt a legnépszerűbb

#HÍREK
2015. 12. 29.
A karácsonyi időszak hagyományosan a legnagyobb forgalmat jelenti, ha új készülékek aktiválásáról illetve appletöltésekről van szó. Nem volt ez máshogy 2015-ben sem, a Yahoo-féle Flurry pedig megnézte, hogyan is nézett ki az ebben az időszakban beüzemelt készülékek összetétele gyártó és méret szerint.

A Flurry analitikai megoldásából származó adatokat összesen 780 ezer alkalmazásból gyűjtötték össze, vagyis a minta meglehetősen nagy. Az első azonnal szembetűnő jelentős trend, hogy a felhasználók hajlamosabbak a nagyobb kijelzős modellek felé orientálódni. Míg 2013-ban az összes ebben az időszakban aktivált készüléknek csupán 4%-a volt phablet (a Flurry definíciójában az 5″ és 6,9″ közötti képernyőátlóval rendelkező okostelefonokat jelenti), idén az összes aktivált eszköz 27%-a került ki ebből a méretkategóriából.

Flurry

A tabletek népszerűsége tovább csökkent, a phabletek azonban nem csak tőlük, hanem a közepes (3,5″-4,9″) és a kis (3,5″ alatt) méretű telefonoktól is elhalászták a felhasználókat. Ez azt is jelenti, hogy a phabletek aránya egy év alatt több mint a duplájára növekedett. Ha ugyanezeket a kategóriákat az operációs rendszerek szerint nézzük meg, akkor az is feltűnhet, hogy a nagyobb készülékek inkább az Android-felhasználók körében népszerűek, az iOS esetében az iPhone 6 Plus és iPhone 6s Plus csak az aktiválások 12%-áért volt felelős. Az alábbi ábrán feltűnhet még a „nagy táblagép” kategória hiánya, amibe az iPad Pro tartozna: a Flurry adatai alapján a legújabb iPad az összes iOS-es aktiválás kevesebb mint 1%-áért volt felelős a vizsgált időszakban (december 19. és 25. között).

Flurry

Térjünk rá a gyártók szerinti eloszlásra. Idén is az Apple volt a legnépszerűbb márka, az összes aktiválás gyakorlatilag fele (49,1%) valamilyen almalogós készüléken történt. A második legnépszerűbb márka a Samsung lett 19,8%-kal, jócskán lemaradva harmadiknak futott be a Nokia (2%), őket követi az LG 1,7%-kal. Érdekesség, hogy idén először jutott a top 5-be a kínai Xiaomi (a Sonyt lökte ki), ráadásul úgy, hogy Kínában nem is a karácsony a nagy ajándékozás hagyományos időszaka. Az Apple egyébként 2,2 százalékpontot rontott a tavalyi eredményéhez képest, míg a Samsung majdnem ugyanennyit javított, a különbség tehát ha kicsit is, de csökkenő trendet mutat. A legnagyobb vesztes egyébként a Microsoft-féle Nokia lett, az aktiválások aránya közel harmadára csökkent 2014-hez képest (5,8%-ról 2,0%-ra).

Flurry

A karácsonyi időszak természetesen nem csak a készülékaktiválások, hanem az alkalmazásletöltések szempontjából is jelentős forgalmat generál. Nem volt ez másképp 2015-ben sem: karácsony napján több mint kétszer annyi alkalmazást töltöttek le az újdonsült – és korábbi – felhasználók az Egyesült Államokban, mint december korábbi napjaiban átlagosan. Erre egyrészt magyarázatot adhat az, hogy az új készülékeket „be kell lakni”, másrészt nem szabad elfeledkezni az ilyenkor szokásos karácsonyi app-akciókról sem.

Flurry

Forrás: Flurry Analytics via iMore.