iOS 8 billentyűzetek

Billentyűzetek és bővítmények az iOS 8-ban

#HÍREK
2014. 07. 07.
Az AppleInsideren jelent meg egy elég nagy lélegzetvételű írás a minap Daniel Eran Dilger tollából, ami azt hivatott összefoglalni, hogyan is fog működni az Apple által a WWDC-n bemutatott App Extension architektúra, milyen újításokat jelent ez a felhasználók számára, illetve minden különböznek például a widgetek és a külső fejlesztők billentyűzetei az androidos megoldástól iOS 8 alatt.

Daniel szerint az első kérdés az, hogy az Apple valóban csak szépen lassan lemásolja-e az Android funkcióit? Sokan kötik ugyanis az Androidhoz a főképernyőről elérhető widgeteket és a külső gyártók által fejlesztett, külön telepíthető billentyűzeteket. A widgetek története azonban kicsit korábbra nyúlik vissza. Egészen pontosan az Apple találta fel őket, még 1981-ben (vagyis kb. 25 évvel azelőtt, hogy az Androidból bármi is lett volna), akkor még Desk Accessories néven, 2005-ben jelentek meg ténylegesen widget néven a Tigerben a Dashboardon. Ez még azelőtt volt, hogy a Google egyáltalán megvette volna az Androidot.

Dashboard a Mac OS X Tigerben. Kép forrása: VentureBeat
Dashboard a Mac OS X Tigerben. Kép forrása: VentureBeat

A cikkben bemutatják a külső fejlesztésű billentyűzetek hasonló történetét is. Az első iPhone egyik legnagyobb újítása a virtuális, érintőkijelzős billentyűzet volt még 2007-ben. Majd 2008-ban az egyik első alkalmazás a ShapreWriter nevű gesztusvezérelt billentyűzet volt, mely hasonlóan működött mint ma a Swype – mindkettőt egyébként a Siri-történetből ismert Nuance vásárolta meg később. Persze ezek közel sem bírtak olyan funkcionalitással, mint amit most az iOS 8-ban jelentettek be, mert a szöveget mindenképp ki kellett másolnunk a billentyűzet-alkalmazásból, és bemásolni oda, ahová eredetileg írni akartunk. Az Android kb. egy évvel a ShapeWriter után debütált, többek között azért, mert az eredeti elképzelés szerint az operációs rendszer kis fizikai billentyűzettel rendelkező telefonokra készült volna – csak időközben jött az Apple és az iPhone. Szóval elég sietősen kellett átfejleszteni pár „apróságot”. Viszont a Google már 2009-ben megadta a lehetőséget a widgetek és egyedi billentyűzetek számára, így a rendszer az elterjedésekor már tartalmazta ezeket a funkciókat.

Dilger felteszi a kérdést, hogy eddig miért nem fókuszált jobban az Apple ezekre a funkciókra. Erre válaszként a teljesítményt és a biztonságot adja. Megemlíti azt is, hogy noha sokan temetik az Apple-t, a Samsung részvényeinek értéke az elmúlt 5 évben 120%-ot nőtt, a Google-é 175%-ot, az Apple-é pedig több mint 360%-ot, szóval úgy tűnik, ezek alapján különösebb aggodalomra nincs ok. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hasznosak a widgetek és az egyedi billentyűzetek. Ezeket ráadásul rendkívül korlátozott számban már az Apple is bemutatta korábban, gondoljunk csak az időjárásra és az árfolyamokra iPhone-on, illetve a Numbers alkalmazás egyedi billentyűzeteire iOS alatt. Az Apple csupán nem akarta, hogy a külső fejlesztők alkalmazásai teljesítménybeli és biztonsági kockázatot jelentsenek. A fő problémának azt hozza fel, hogy a Google a megoldásával egyszerűen nem tudja megmondani egy billentyűzetről, hogy az például elküldi-e az összes leütött billentyűt egy külső szerverre vagy nem. Nagyobb probléma, hogy a legtöbb felhasználó ennek nincs is a tudatában. Márpedig, ha elmondanánk nekik, hogy lehet, hogy minden egyes alkalommal, amikor begépelik a bankkártyaadataikat, az egy külső félhez kerül, valószínűleg senki nem választaná a külső fejlesztők billentyűzetei nyújtotta esetleges kényelmet. 2011-ben egyébként volt is ebből egy kisebb fajta hiszti. Éppen ezért, egy amerikai felmérés szerint a 2014. első negyedévében az új céges készülékek 72%-án futott iOS. Tabletfronton még durvább a helyzet: az iPad 92%-os részesedéssel bír.

Az OS X widgetjei a Yosemite-vel a Dashboardról a Notification Centerbe kerülnek, és új nevet kapnak: Today Extensions, vagyis a Today nézet bővítményei lesznek. A widgetek felépítése is megváltozik: eddig gyakorlatilag egyszerű weboldalak voltak kis méretben, mostantól pedig natív kódban kell megírni őket. A biztonságért pedig az iOS-stílusú sandboxing felel, vagyis ezek az alkalmazások csak a saját kis területükön garázdálkodhatnak, nem férhetnek hozzá másokhoz. A rendszer indítja el őket, és még a memóriahasználatukat is figyeli: ha egy Extension túl sok memóriát használ, egyszerűen kilövi azt, így nem vész el a teljesítmény. Ami még változás, hogy a bővítmények nem különálló alkalmazások, hanem új vagy meglévő appok részeként tölthetjük le őket az App Store-ból.

iOS-en picit máshogy működnek majd ezek a Notification Center-bővítmények, ugyanis itt nem léphetünk velük közvetlen interakcióba, hanem mindenképp a hozzájuk tartozó alkalmazáson belül tudjuk konfigurálni őket. Ennek az oka a mobilos sajátosságokban rejlik: vagyis hogy nehéz elképzelni, hogy a Notification Centeren belül egy widget része legyen még egy pici virtuális billentyűzet is úgy, hogy ez normálisan nézzen ki és használható maradjon. Ráadásul egy telefonban azért még ma is jóval kevesebb memória és számítási kapacitás rejlik. Az Androiddal szemben tehát tisztán látszik, hogy az Apple milyen típusú információkra tartja jó megoldásnak az iOS 8 bővítményeket: árfolyamok, sportesemények pontszámai, időjárás, szóval kevés, jól strukturált információk azonnali áttekintésére.

Daniel kicsit védi a mundér becsületét, amikor a Notification Centerről van szó, vagyis hogy ezt lopta-e az Apple a Google-től. Itt az érvelésével én nem feltétlenül értek egyet. Szerinte az egész mobilos értesítés az Apple ötlete volt, amikor 2008-ban az iPhone OS 2.0 bejelentésénél vázolták a központosított Push értesítések technológiáját. Ennek előnye az volt, hogy nem kell több különböző alkalmazásnak a háttérben futnia, egy központi helyről érkeznek az értesítéseink, így csak egy szál terheli a telefon erőforrásait. Ebben az időben a Samsung még mindig a Windows Mobile 6-tal bénázott, ahol például a felhasználóknak egy áttekinthetetlen menüből kellett kibogarászni, hogy melyik alkalmazás mennyi memóriát fogyaszt, és ha ezt az értéket soknak ítélték, kézzel kilőni az alkalmazást. Ráadásul az egész Notification Centerre legjobban hasonlító Palm megoldást az a Rich Dellinger dolgozta ki 2009-ben, aki 2006-ig az Apple-nél dolgozott. Na most, szerintem 2006-ban (még nem is volt piacon az iPhone!) Dellingernek még az eszébe sem jutott ez, nem gondolom, hogy az ő akkori ötlete alapján hozták volna létre az Apple-nél a Notification Centert. Főleg, hogy 2010-ben a Palm HP-általi felvásárlásakor visszatért Dellinger, úgyhogy inkább akkor hozta magával az „inspirációt”. És ugyan az igaz, hogy a mobilos értesítéseket ilyen formában az Apple „találta fel”, a Google lehúzható lista-megoldása azért egy fokkal áttekinthetőbbnek ígérkezett, mint az ikonokon látható apró számok (abba ne menjünk bele, hogy esztétikai és használhatósági szempontból mennyire kifogásolható az androidos megoldás).

A cikk az Androidon telepíthető egyéb billentyűzetek megjelenését annak a számlájára írja, hogy az eredeti androidos billentyűzet használhatósága messze elmaradt az iOS-étől, olyannyira, hogy a Google ettől a kényszertől vezérelve bíróság által bizonyítottan ellopta az Apple ezzel kapcsolatos szabadalmát. Az iOS 8-ban az Apple telefonjaira is megjelenhetnek a külső fejlesztők külön telepíthető billentyűzetei, például a Swype. Amikor azonban biztonsági kockázatot jelentő szenzitív adatot viszünk be a billentyűzettel, a rendszer visszavált a beépített billentyűzetre, így biztosítva, hogy külső gyártók semmilyen szinten ne kerüljenek kapcsolatba ezekkel az adatainkkal. Nem írhatunk be telefonszámokat sem, legalábbis például a kontaktjainknál a telefonszám mezőbe. A billentyűzet nem változtathatja meg a kurzor pozícióját, és alapértelmezésben semmilyen hálózati kapcsolattal nem rendelkezik. Az Apple egyébként egy kiadott dokumentumban vázolja a fejlesztőknek, hogy hogyan nyerjék el a felhasználók bizalmát, és hogy mik a biztonsági alapelvek egy billentyűzet fejlesztésekor. A hálózatra lépéshez viszont az iOS 8-ban a billentyűzetnek mindenféleképpen engedélyt kell kérnie a felhasználótól. Aki pedig egyáltalán nem bízik az Apple-ön kívül senkiben, annak is lesz egy újítás: a QuickType „prediktív” szövegbevitele, legalábbis angol nyelven.

A Swype billentyűzet. Kép forrása: Apple.
A Swype billentyűzet. Kép forrása: Apple.

Rengeteg – az Apple világában úttörő – újítás érkezik tehát az iOS 8 és az OS X Yosemite megjelenésével, az Apple azonban szokás szerint nagy hangsúlyt fektet a rendszer sebességére, használhatóságára és biztonságára. Éppen ezért, továbbra is elég sok korlátozást alkalmaz peldául a külső billentyűzetek és a különböző bővítmények terén. Szerintem mindenképp üdvözlendő az, hogy próbálják a legtöbb, felhasználók által igényelt funkciót implementálni. Nem sietik el a dolgot, amíg nem találnak ki egy kielégítően biztonságos és jól használható megoldást, addig nem építik be az operációs rendszerekbe az új funkciókat. És ezzel mi, felhasználók mindig jól járunk, még ha kicsit többet is kell néha várnunk.

Daniel Eran Dilger véleményével több ponton nem értek egyet, néha nekem is kicsit szemellenzősnek tűnik, ha az Apple-ről van szó, illetve arról, ki kitől mit „lopott”, de maga a cikk szerintem nagyon érdekes olvasmány volt.

Forrás: AppleInsider, borítókép: Apple.