Viber for iPad

iPadre is megérkezett a Viber

#HÍREK
2015. 06. 29.
Hosszú évek várakozása után bekövetkezett az, amiről már szinte mindenki lemondott: a mai nap során megérezett a Viber csevegőprogram iPades változata is. A Viber egyébként már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy érkezik az alkalmazás iPadre is, sőt, bétateszternek is jelentkezhettünk náluk.

Az 5.4.1-es verziószámú frissítés a Viber iPhone-on (és más okostelefonokon) megszokott funkcióit hozza el a nagyobb kijelzős készülékekre. Így tehát cseveghetünk szöveges üzenetekben az ismerőseinkkel, küldözgethetünk nekik csodálatos matricákat, megoszthatunk velük fotókat és videókat, játszhatunk, stb. A Viber a Facebookon jelentette be a nagy hírt:

Viber for your iPad, baby!

Posted by Viber on Monday, June 29, 2015

Az iPad verzió letöltése után szintén meg kell adnunk a telefonszámunkat, az aktiváláshoz azonban ebben az esetben nem egy SMS-t kapunk, hanem az iPhone-unk fog feldobni egy négyjegyű kódot, amit az iPaden kell bepötyögnünk. Innentől kezdve a két eszköz szinkronban lesz egymással, vagyis az iPaden is kezdeményezhetünk beszélgetéseket, és természetesen mindkét eszközön egyszerre láthatjuk amit mi írtunk, illetve amit ismerőseink válaszoltak. Apró(?) kellemetlenség, hogy a korábbi előzményeket nekünk nem szívta le az iPad, vagyis olyan, mintha minden beszélgetést most kezdenénk.

Viber iPad aktiválás

Természetesen a hanghívások is működnek, illetve a legutóbbi frissítésben bemutatkozott újdonságok is bekerültek a Viber iPad-változatába, vagyis például a háttérbe tehetünk egy hanghívást, és közben szövegben beszélgethetünk tovább másokkal a hívás megszakítása nélkül.

A Viber iPades megjelenésével tehát egy több éves út végére értünk, meghallgattattak a felhasználók. A világ most a WhatsAppra veti tekintetét, és kíváncsian várja, hogy vajon ők is megteszik-e ezt a forradalmi lépést. A Viber továbbra is ingyenesen tölthető le az App Store-ból, alkalmazáson belüli vásárlásokkal további matricacsomagokhoz juthatunk, illetve kreditet tölthetünk a számlánkra, amivel hagyományos mobil- és vezetékes telefonszámokat is hívhatunk.

Viber iPad
• Viber letöltése az App Store-ból (univerzális, ingyenes, IAP)