imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Szuper tablet, szuper áron

Már elérhető az új, 2018-as iPad!

iPhone X, az Apple jövőjének alapköve


Hogy forradalmi készülékről van szó? Nem feltétlen. Hogy hibátlan telefont raktak össze Cupertinóban? Közel sem. Hogy az iPhone X meghatározza majd az Apple jövőjét a következő jópár évben? Szinte biztosra vehető. John Gruber elmélkedése következik.

John Gruber egyike azon újságíróknak, akik nagyon közel jutottak a tűzhöz. Ha arról van szó, hogy az Apple öt kiválasztott szerzőnek beszél a jövőbeli terveiről, Gruber biztosan köztük lesz. Ha az egyre csak csúszó AirPods-ot kell előre tesztelni, nála biztosan lesz egy a fiókban már a megjelenés előtt több héttel – és persze még hosszan sorolhatnánk. Nem véletlen, hogy mi is előszeretettel vesszük át írásait – ezúttal is így teszünk, most hogy az iPhone X-ről és annak jelentőségéről írt egy hosszabb értekezést.

John Gruber

Minél népszerűbbé válik egy platform, idővel annál szorultabb helyzetben találja majd magát – kezdi sorait Gruber. Egy platform csak akkor “kész”, ha végérvényesen abbahagyták a fejlesztését. Egyébként meg folyamatos fejlődésre van szükség ahhoz, hogy mindig releváns tudjon maradni. Igen ám, de ha ismeretlen irányokba változik valami, azzal könnyű a már meglévő felhasználóbázis haragját kelteni. Az óvatos fejlesztések meg – amelyek lényegi változást igazából nem hoznak, csak a meglévő funkciólistát bővítik -, idő után komplex, zavaros, bonyolult végeredményben összegződnek.

Ennek a paradox helyzetnek köszönhetően a népszerűbb gyártók elég szorult helyzetben találhatják magukat. Ott van a fejlesztési kényszer, de szinte csak rossz irányba lehet menni. Egyszerre kell konzervatívnak és újítónak is lenni, ez pedig lássuk be, nem könnyű feladat. Valamit fel kell adni.

Gruber szerint az iPhone X-zel az Apple egy nagyon hasonló szorult helyzetet próbált feloldani okosan, és úgy tűnik, sikerrel. A X úgy hozott jelentős újragondolást a platformnak, hogy közben a paradigmaváltás nem okoz különösebb fájdalmat, sem a meglévő, sem az új felhasználóknak.

Ha megnézzük az iPhone fejlődésének mérföldköveit az elmúlt évtizedben, azt látjuk, hogy tulajdonképpen egymásra épülő, lényegében csak koncepcióbeli változások történtek:

  • iPhone 4 (2010): Retina kijelző
  • iPhone 5 (2012): a képarány megváltoztatása 3:2-ről 16:9-re
  • iPhone 5S (2013): Touch ID
  • iOS 7 (2013): az egész interfész újradizájnolása
  • iPhone 6 és 6 Plus (2014): nagyobb kijelzők

Ezek persze mind evolúciós lépések voltak az iPhone történetében. A lineáris egymásra épülésből kifolyólag pedig egész egyértelműen levezethető a platform alakulása a 2007-es első iPhone-tól egészen a mostani iPhone 8-ig, de még az iPad Próig is.

Mindegyik lépcsőfoknak volt ugyanis egy alapgondolata, ami mindvégig változatlan maradt: az iOS-t futtató készülékek egy relatíve nagy érintőkijelzővel és egy Home gombbal fordultak a felhasználók felé, ezeken keresztül történt az interakció. Ehhez képest mondjuk a Touch ID bevezetése már csak egy extra réteg volt a már meglévő funkciók tengerén.

Ehhez képest az iPhone X tényleg szakadásszerű újítást hozott. Nagyobbat még annál is, amit az iPad képviselt az iPhone-hoz képest, hiszen ott is ugyanúgy maradt a kijelző + Home gomb mint vezérmotívum. Az iPhone X viszont a Home gomb mellőzésével épp ezen a motívumon változtatott radikálisan, így hozva el az új paradigmát. Nézzük, mit is jelent ez.

Korábban a Home gomb volt a telefonos interakciók lelke. Rajta keresztül léptünk ki az egyik applikációból és váltottunk a másikra. Nem véletlen, hogy a Touch ID bevezetése előtt még egy kis fehér négyzet (tulajdonképpen egy üres alkalmazásikon) is helyett kapott rajta. A Home volt az iPhone 0. alkalmazása. Épp ezért az idők során a egyre több mindenért lett felelős az előlap egyetlen lenyomható komponense:

  • Egy kattintás alvó kijelző mellett: felébresztés
  • Egy kattintás éber kijelző mellett: ugrás a Főképernyőre
  • Dupla kattintás: alkalmazásválasztó felület (multitasking)
  • Tripla kattintás: beállítható Kisegítő lehetőség gyorselérés
  • Az ujj pihentetése: Touch ID
  • Lenyomás nélküli duplaérintés: Reachability
  • Lenyomás és nyomva tartás: Siri

Az iPhone X-nél ezzel szemben minden megváltozott egyszerre. A hangsúly a kijelzőre került – azaz az egyetlen megmaradt elemre a korábbi alapgondolatból -, és hiányzó funkciókat pedig az oldalsó ki/bekapcsoló vette át.

  • Kijelző ébresztése: érintés bárhol a panelen
  • Ugrás a Főképernyőre: felfelé suhintás alulról
  • Alkalmazásváltó: hosszabb felfelé suhintás alulról
  • Kisegítő lehetőségek gyorselérése: tripla kattintás az oldalsó gombon
  • Autentikáció: csak nézz rá a kijelzőre
  • Reachability: lefelé suhintás
  • Siri: oldalsó gomb lenyomása és majd nyomva tartása

Azt, hogy a Home gomb igazából valóban egy elhagyható elem volt, és hogy nem volt ördögtől való gondolat az elhagyása, mi sem jelzi jobban, hogy a felhasználók milyen könnyen és gyorsan alkalmazkodtak az új módihoz. Gruber saját bevallás szerint az első pár nap után teljesen át tudott állni fejben. Olyannyira, hogy visszatérve egy korábbi modellre rögtön az iPhone X-es gesztusokat próbálja alkalmazni – gondolom ezzel X használó olvasóink közt is sokan vannak így.

Ahhoz, hogy ez lehetővé váljon, az Apple-nek meg kellett teremtenie a technológiai feltételeket. Ezek közül persze az egyik legfontosabb, és egyben már unásig emlegetett elem a Face ID. De ezen kívül is akad még pár apróság, amikre szükség volt. Ott van például, a kijelző bekapcsolás egy érintéssel, ami annyira természetes gesztus, hogy szinte érthetetlen, miért nem volt meg mindig is az iPhone-okban.

Vagy érdemes még megemlíteni, hogy bár az iPhone X nem kapta meg az iPad Prókból ismert ProMotion funkciót (ami ugyebár a 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát jelenti), megkapta cserébe a 120 Hz-es érintéskövetést, ami pont a duplája a többi iPhone-ének. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a készülék sokkal pontosabban követi le az ujjad miközben a kijelzőt maszatolod. Alig észrevehető dolog, de nagyban hozzájárul ahhoz, hogy például az animációkat kevésbé érzékeld “animációknak”, sokkal inkább valódi műveleteknek, változásoknak, amiket az ujjaddal váltottál ki. Személyesebbé teszi az immáron egyetlen interakciós gesztust.

Ugyanezt az “élő” érzést kelti az értesítések intuitív működésmódja is. A Lock Screenen sorakozó értesítések rögtön felfedik tartalmukat, amint ránézel a kijelzőre. Ez sem tűnik nagy dolognak, és szigorúan nézve nem is az. Abból a szempontból viszont mindenképpen az, hogy a pillantást is gesztus szintre emeli. Egy olyan gesztus, amivel műveleteket lehet elérni, amire reagál a készülék. Ez pedig merőben új gondolat a korábbi rendszerhez képest.

Ugyanez vonatkozik a Face ID-re is. Az új biometrikus azonosítási forma persze nem egyértelműen jobb, mint a Touch ID. Egyszerűen csak más, jobban beilleszkedik ebbe az új irányba.

A Touch ID jobb megoldás volt a jelkódnál a készülék feloldására. A Face ID-vel úgy érzed, hogy a készülék nincs is lezárva – írja Gruber.

Márpedig pontosan ez az, amire az iPhone-t rendeltették. Amikor Steve Jobs a 2007-es Macworld Expón kiállt a színpadra a Slide to Unlock-ról szólt a műsor, nem a jelkódról. Ebben az időben ugyanis még legtöbben nem tároltak annyira érzékeny információkat a készülékeiken, hogy feltétlenül indokolt legyen a lássuk be, elég kellemetlen extra lépés. Kevesen használtak jelkódot, a Slide to Unlock sokkal szórakoztatóbb volt. A Face ID-vel tulajdonképpen pontosan ez a jelkód nélküli közvetlen érzés tért vissza.

Mindezek ellenére Gruber hangsúlyozza, hogy ami igazán érdekes ebben az nem maga az iPhone X, hanem az összkép és a hatás, amit a készülék kiváltott. Az iPhone X persze egy szuper készülék, de ami igazán számít, hogy egyben az Apple jövőjének alapköve. Persze a Daring Fireball szerzőjének megvannak a pozitív és negatív észrevételei magáról az eszközről is. Röviden összefoglalva:

  • A kamaradudor nagyobb mint korábban, de ez nem feltétlen baj. Végre objektum lett belőle, nem egy a semmi és a valami határán mozgó pukli. Ahogy ő fogalmaz: “Ha már úgy döntesz, hogy marad a dudor, akkor legyen már ott egy ki****ott dudor.”
  • A Home sáv (ami ugye részben átvette a Home gomb helyét) pár hét után baromi idegesítő. Az új felhasználóknak persze jól jön abban, hogy segít a gombról történő átváltásban, de miután megszoktad, zavaró, hogy állandóan ott van. Úgy véli, hogy az iOS következő verzióban sokat fog még finomodni a dolog.
  • Az, hogy az ébresztés elhalkul miután ránézel a telefonra király.
  • Maradt a némítógomb, ami szerinte szuper dolog, és egyben azt is jelenti, hogy a jövőben még egy darabig nem kell azzal számolnunk, hogy eltüntetik, ha most, a nagy változtatások hevében nem tették meg, akkor már valószínűleg később sem fogják.
  • A rozsdamentes acél keret jóval prémiumabb érzetet kelt mint az aluminium. Nem mellesleg pedig valamivel nehezebb lett tőle a készülék, ami szintén “komolyabb” hatást kölcsönöz a X-nek.
  • A True Tone olyan mint anno a Retina kijelző volt. Használat közben észre sem veszed, viszont ha visszaváltasz egy régebbi modellre akkor feltűnik a hiánya.
  • Úgy általánosságban is az egyik leghatékonyabb módja az iPhone X értékelésének, ha visszaugrasz iPhone 7-re. Amiket Gruber tapasztalt: a kijelző nagyon kicsinek tűnik, a színek hidegebbek éjjel, és a tökéletesen szögletes sarkok durvának hatnak.
  • A szenzorsziget álló helyzetben egyáltalán nem zavaró, viszont azon alkalmakkor, amikor oldalra döntve használja a kijelzőt inkább azt kívánná, hogy ne legyen ott.
  • A kivágásnál jóval zavaróbb viszont az alsó és felső káva. Mégha minimális is, elvesztegetett helynek érződik.
  • Hiába nőtt alig a fizikai méret a 4,7”-es készülékekhez képest, az iPhone X még így is túl nagy, hogy a legkisebb telefon legyen a jövőben. Szerinte, ha igazak a hírek miszerint jövőre még nagyobb modellek érkeznek, akkor az Apple-nek szükségszerűen be kell mutatnia majd egy kisebb verziót is. Valami olyasmit, mint amit az iPhone SE X-nek álmodtak meg a koncepciókon.
  • A nem kevés felár kérdéskörében Gruber úgy vélekedik, hogy 1.) a kritikus hangok igazából nem azt kifogásolják általában, hogy a X miért ennyi, hanem egy egy telefon hogyan fájhat ennyibe 2.) figyelembe véve, hogy sokaknak a telefon a legfontosabb munkaeszközzé vált, nem annyira meglepő, hogy az ára közelíteni kezdet a laptopokéhoz.

A szerző szerint az Apple különösen okos taktikát folytatott azzal, hogy nem kényszerítette rá az emberekre a váltást, és a 8 személyében megtartott egy konzervatívabb modellt. Ha egy ismerős-új iPhone-t akarsz, akkor a 8 szinte alig jár kompromisszummal: gyakorlatilag minden fontos elemet megkapott a csúcskészülékből. Nem vagy beleerőltetve a fent említett paradigmaváltásba. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cikk elején taglalt paradoxon feloldásra találjon.

Gruber így összegzi gondolatait:

Az iPhone X nem egy óvatoskodó vállalat munkája. Az, hogy alapjaiban változtatták meg a világ egyik legjövedelmezőbb platformját kockázatokkal jár, amiket az Apple vállalt. […] Az attól való félelem, hogy egy változtatás népszerűtlen lesz, abba az irányba lökheti a platform kibocsátóját, hogy ne hozzon lényegi újításokat.

Az iPhone X a szerző számára olyan mint egy új sztenderd, és emiatt egyben ragyogó szórakozás is.

Forrás: Daring Fireball

Szezonvégi kiárusítás

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!