App Store Search Ads

Jönnek a reklámok az App Store-ba

#HÍREK
2016. 09. 30.

Az Apple már a júniusi WWDC-n bejelentette, hogy hamarosan sokkal könnyebb lesz az applikációk reklámozása az alkalmazásboltban. Az idő elérkezett: október elejétől zúdulhatnak a hirdetések.

Az Apple mostanában kiemelten odafigyel az App Store-ra. Érthető is, hatalmas a forgalom a boltban, ezzel nyilván rengeteg pénzt generálva mind a cégnek, mind a fejlesztőknek. A rengeteg pénz számszerűen azt jelenti, hogy több mint 50 milliárd dollárt fizettek már ki az alkalmazások feltöltőinek. A viszonyítás végett hozzátenném, hogy 2013-ban Magyarország GDP-je 133 milliárd dollár volt.

Valószínűleg a reformok Phil Schillernek köszönhetőek, aki már korábban bejelentette az App Store rendbevágását. A célok közt szerepel az összes kategóriában elérhető előfizetéses modell, vagyis hogy havi- vagy éves díjat is kérhetnek a fejlesztők az alkalmazásaikért. Emellett az Apple saját részesedését is a felére – 30%-ról 15%-ra – csökkentette abban az esetben, ha egy felhasználó több mint egy éve fizet elő az adott alkalmazásra.

App Store illusztráció

Az új regula értelmében pedig a szeptember 7-ei bemutatóval egy időben elkezdték kivágni az alkalmazásokat az App Store-ból. Már ha azok nem voltak elég naprakészek, vagyis az elmúlt időszakban nem kaptak kompatibilitási frissítéseket. A tisztogatás érintette azokat az applikációkat is, amik már nem feleltek meg az aktuális irányelveknek, vagy egyszerűen csak nem úgy működtek, mint ahogy kellett volna nekik.

Pontosabban csak félig áll a múltidő, mert a fejlesztők 30 napos ultimátuma csak október elején fog lejárni, de a felszólítás hatására mostanra biztosan nagyobb lett a rend.

Október 5-én pedig érkezik a következő nagyobb változtatás, Search Ads néven. Ennek értelmében az alkalmazáskészítők a jövőben könnyen reklámozhatják majd saját kezük munkáját. Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy a keresési találatok legtetején lesz egy “fizetett hirdetés” rovat, hasonlóan a Google hirdetési rendszeréhez. Az ajánlás némileg okosítva lesz, azaz a keresőkifejezéssel összhangban fogjuk kapni a javaslatokat.

Search Ads

A fejlesztőknek kiküldött emailben, így fogalmazott az Apple:

A Search Ads célja, hogy segítse a kicsi és független fejlesztői csapatokat. Bármennyi időt vagy pénzt fektetsz a dologba, annak meglesz az eredménye. Elkészítjük a reklámjaitokat, és összekapcsoljuk őket a releváns keresésekkel. Lehetőséged lesz különböző módokon szűrni, kik lássák a hirdetéseid az opcionálisan beállítható keresőszó, lokáció és közönségi beállításoknak köszönhetően.

Ha esetleg akadna olvasóink közt fejlesztő, számukra az az örömteli hírünk van, hogy a dolog nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is jól működik.

A macstories.net kipróbálta egyik saját alkalmazásukkal a dolgot. Azt mondják, a dolog egyszerű, mint átlátni az iTunest a karikacsapás. Először is regisztrálni kell a programra. Utána pedig csak meg kell tervezni a raklámkampányt, ami elvileg 15 perc alatt abszolválható. Vannak segítő videók, leírások, és minden, amire szükség lehet.

Search Ads

Tulajdonképpen három fő lépése van ennek a szakasznak. Az elsőben meg kell tervezni az időzítést, azaz a kampány kezdő és záróidőpontját, illetve hogy az adott napokon melyik órákban legyen aktív. A második a pénzügyi tervezés: itt be kell állítani, hány pengőt szánunk a dologra, akarunk-e napi limitet, stb. Végül, hogy milyen keresőszavakkal szeretnénk együtt látni az appot.

Ami kicsit viccesen hangzik elsőre, hogy lehet licitálni a legjobb kulcskifejezésekre. Tehát, ha többen is a “világ legjobb játéka” szavakra akarják push-olni az alkalmazásukat, akkor indulhat a senki többet harmadszor. Mondjuk ez némileg kontraproduktív, tekintve, hogy a kis fejlesztők valószínűleg nehezen fogják tudni tartani a versenyt egy Rovióval. Az Apple azt ígérte, hogy az aukció csak másodlagos szempont lesz, a keresés relevanciája többet nyom majd a latba a rangsorolás során.

App Store

Kíváncsian várjuk, mennyiben fogják a reklámok befolyásolni az egyszerű felhasználók App Store élményét. Mert az egy dolog, hogy jó a fejlesztőknek, de nem lenne baj, ha a user se szívná a fogát minden egyes keresésnél.

Forrás: MacStories