apple-spaceship-cover

Kezd formát ölteni az Apple űrhajója

#HÍREK
2014. 06. 11.
Még Steve Jobs álmodta meg annak idején, hogy az Apple építsen egy hatalmas, rendhagyó, kör alakú irodaházat a jelenlegi épületei helyett. A munkálatok szépen haladnak, most pár légi fotó alapján már kivehető pontosan hol és mekkora lesz az Apple Campus 2.

A bontási és földmunkálatok februárban kezdődtek meg a cupertinói telken, miután az Apple tavaly novemberben megkapta a végleges építési engedélyeket. Az építési költségek várhatóan kétmilliárd dollárra rúgnak majd, és előreláthatólag 2016-ban adják át az új Apple Campus-t.

Apple Campus 2

Az főépület és a parkolóházak illetve egyéb melléképületek tetejét teljes egészében napelemek borítják majd, elvileg ezek még több áramot is képesek lesznek termelni mint amennyire magának az irodaháznak szüksége lesz. A terület egyébként korábban a HP tulajdonába tartozott, tőlük vásárolta meg az Apple nagyjából 300 millió dollárért. A Norman Foster irodája által tervezett Apple Campus 2 egyébként hatalmas, átmérője közel fél kilométer lesz, vagyis belefér a Pentagon (noha ez utóbbi hasznos alapterülete azért lényegesen nagyobb), vagy a középen található parkban kényelmesen elfér egymás mellett három teljes méretű focipálya.

Forrás: 9to5Mac. Borítókép: Faustian urGe. Légifotók: @Sky1Ron.