big_brother_china_iphone5S

A kínai kormány iCloud jelszavakat csal ki a polgároktól?

#HÍREK
2014. 10. 20.

Nem mondható zökkenőmentesnek az iPhone 6 kínai forgalmazása. Először a hatósági engedélyekkel voltak problémák, most pedig úgy tűnik, a kínai kormány iCloud jelszavakat igyekszik kicsalni az Apple felhasználóitól.

Nem könnyű a kínaiak helyzete. Gyakran olvasni a kormány különböző radikális tilalmairól és a mindent átható cenzúráról, ami az internet elérhetőségét is súlyosan érinti. Még az ehhez hasonló hírek sorozatából is kiemelkedik a mostani, kémkedéssel kapcsolatos vádakat megfogalmazó értesülés.

A digitális cenzúra ellen küzdő GreatFire.org közleménye szerint bizonyítékot talált rá, hogy a kínai vezetés az Apple iCloud webes felületének forgalmát átirányítja saját, az Apple oldalához meglehetősen hasonló megjelenésű kémoldalra. Az itt beírt iCloud felhasználói nevek és jelszavak tehát rövid úton a kínai kormány kezébe kerülhetnek.

A rosszindulatú lépés az iPhone 6 kínai bevezetésével egyidőben látott napvilágot. Egyelőre nem tudni pontosan, a kínai kormány szervei milyen feltételekkel használják fel a kicsalt információkat, minden esetre a helyzet meglehetősen aggasztó, hiszen ezekkel az adatokkal a jóhiszemű felhasználók üzeneteihez, dokumentumaihoz, különféle programok mappáiban tárolt adataihoz, sőt, a Find my iPhone funkciót kihasználva a felhasználók valós idejű helyzetéhez is hozzáférhetnek.

A man-in-the-middle nevű módszer, amit a jelek szerint a kínai hatóságok használnak, azt a látszatot kelti a felhasználókban, hogy egy tökéletesen megbízható weboldalat töltöttek be, azonban a háttérben egy közbeékelt szerverrel kommunikálnak, ami végső soron továbbítja az információt a tényleges szolgáltatáshoz. Így tehát a kevésbé képzett felhasználók mit sem sejtenek arról, hogy a háttérben az általuk begépelt bizalmas adatok nem csak az Apple titkosított szerverei felé kerülnek elküldésre, hanem egy, a kormány által üzemeltetett rendszerben is rögzítésre kerülnek.

A GreatFire.org cikke hozzáteszi, hogy egyes webböngészők figyelmeztetnek hasonló oldalak látogatásakor, de a felhasználók nagy része valószínűleg figyelembe sem veszi ezeket az üzeneteket. A kínai aktivista oldal a Hong Kongban hetek óta tartó tüntetésekkel hozza összefüggésbe a kormány lépését, én magam nem rendelkezem elég hiteles információval, hogy ezen feltételezéseket kommentáljam.

A felsorakoztatott bizonyítékok és az ellenjavallat részletesen elolvasható a GreatFire.org forrásként szolgáló cikkében.


 

A borítókép See-ming Lee fényképének felhasználásával készült.