Apple Watch Tesla app

Korlátozott lehetőségek az első Apple Watch appokban

#HÍREK
2015. 02. 02.
Azt már tudjuk, hogy az Apple Watch fejlesztőkörnyezetének, a WatchKitnek az első generációjában eléggé meg lesz kötve a fejlesztők keze: eleinte meglehetősen egyszerű alkalmazásokat készíthetnek majd. Erről írt egy blogposztot az ELEKS, akik egy Tesla alkalmazást fejlesztettek az Apple órájára.

A blogbejegyzésükben gyakorlatilag végig arra panaszkodnak, hogy mennyire korlátozott lehetőségeik vannak azoknak, akik az elsők között akarnak Apple Watch appokat fejleszteni. Markiyan Matsekh, a cég termékmenedzsere szerint a mostani állapot nagyon messze áll még attól, mint amit az Apple a szeptemberi bemutatón demózott a közönségnek.

Apple Watch Tesla app

Pedig az Apple Watch, illetve az okosórák tökéletesek lennének olyan feladatokra, amit a Tesla alkalmazásba terveztek: például kritikus információkat megjeleníteni az autónkról, illetve a legfontosabb funkciókat gyorsan elérni anélkül, hogy elő kéne vennünk és fel kéne oldanunk a telefonunkat. Az Apple Watch azonban Matsekh szerint jelenleg nem több, mint egy plusz kijelző az iPhone-unkhoz. Az Apple így kommunikálja ezt a fejlesztőknek:

Az Apple Watch-alkalmazások az iOS-es alkalmazásaid kiegészítői, és nem váltják ki azokat. Ha egy felhasználó perceket tölt egy alkalmazásban, az Apple Watch-csal történő interakció másodpercekben mérhető.

Ebből az ELEKS azt hozza ki, hogy az Apple Watch egy iPhone nélkül „nem több mint egy használhatatlan játék”, a bejegyzésben félkövérrel ki is emelve, hogy még jobban nyomatékosítsák ezt. Igaz, ugyanakkor hozzáteszik azt is, hogy ez a hátrány hatalmas előny abból a szempontból, hogy az órán futó alkalmazások a telefon összes erőforrását kihasználhatják, vagyis ha nagy számítási teljesítményre van szükség, az sem jelent problémát.

Apple Watch Tesla app

Ezen kívül az Apple Watch számos hardveres eleméhez sem férhetnek hozzá az első fejlesztők: hiába van gyorsulásmérő és giroszkóp, azt a külső fejlesztésű alkalmazások nem használhatják. A Bluetooth csak az iPhone-hoz kapcsolódhat, a digitális koronával csak görgethetünk. A Taptic Engine finom „bökéseit” csak az Apple alkalmazásai használhatják, csakúgy mint a mikrofont és a hangszórót, valamint a GPS-adatokat is csak a telefonból nyerhetjük ki.

Ettől függetlenül sikerült egy egész pofás Tesla-appot összedobniuk az ELEKS fejlesztőinek, amiből első ránézésre semmi olyan nem hiányzik, amit egy Apple Watch-alkalmazástól várnánk. Kinyithatjuk és bezárhatjuk az autót, illetve például a tetőablakot, beállíthatjuk a töltést, dudálhatunk, hogy megijesszük az autónk mellett elhaladó gyalogosokat, bekapcsolhatjuk a fényszórót, beállíthatjuk a hőmérsékletet, megnézhetjük, pontosan hol van az autónk, ilyesmik. A kezelőfelület szép és letisztult, és csináltak róla egy videót is:

Rendkívül kedves módon ráadásul az egész forráskódot felpakolták a GitHubra, így ha valaki kíváncsi arra, hogy technikailag hogyan néz ki egy Apple Watch-ra íródott alkalmazás, az le is töltheti magának. Matsekh ezzel zárja a gondolatait a fejlesztéssel kapcsolatban:

Noha a lehetőségek elég szélesnek tűnnek az Apple Watch-csal, a gyakorlatban sajnos az emulátorra korlátozott fejlesztés nem felel meg a bemutató utáni várakozásainknak. Magabiztosan kijelenthetjük, hogy nagyon-nagyon nehéz egy jól működő alkalmazást fejleszteni az SDK jelenlegi verziójával, és a bejelentéskor megígért funkciók közül sok nem érhető el, pedig ezek tökéletesek lettek volna egyes ötleteinkhez. Nem marad más a fejlesztők számára, mint megvárni 2015 tavaszát, amikor megjelenik a WatchKit új verziója és az Apple Watch is kapható lesz végre.

Apple Watch Tesla app

Matsekh sirámai ellenére nekem úgy tűnik, hogy sikerült egy tökéletesen funkcionáló alkalmazást készíteniük, ami nagyjából mindent tud, amire szükségem lenne, ha végre valaki ajándékozna nekem egy Tesla Model S-t (a fekete P85D-t preferálom, de végül is nem vagyok válogatós, bármelyik szín jöhet).

Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy – ahogyan az Apple is elmondta többször – ez a WatchKit első bétaverziója, a teljes funkcionalitással rendelkező alkalmazások később, az Apple Watch megjelenése után érkezhetnek. Nem volt ez másképp egyébként az első iPhone megjelenésekor sem, aztán nézzük meg hova jutottunk – nem is 8 év alatt, hanem az első pár hónap alatt. Pont azért indul korlátozott lehetőségekkel a dolog, mivel a fejlesztők nem tudják élesben kipróbálni az alkalmazásaikat, így csak olyan funkcionalitással fejleszthetnek, ami biztosan működni fog az óra áprilisi megjelenésekor.

Nekem ez az egész ELEKS-féle panaszkodás úgy tűnik, mintha a céljuk az lett volna, hogy minél többen felfigyeljenek a cégre, és arra, hogy Apple Watch-alkalmazásokat készítenek.

Forrás: ELEKS Labs via Cult of Mac. Képek: ELEKS Labs. Borítókép eredetije: Tesla.