imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

iPhone 8

Itt találsz mindent az iPhone 8-ról

Ez a cikk több mint egy éve nem frissült. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek tükrében a tartalom mára már idejétmúlt lehet.

Lumino City: a kézműves kalandjáték


Mi lenne, ha egy játék grafikáját nem pixelekből és polygonokból építenék fel, hanem kartonpapírból, némi spárgából és egy kis ragasztóból? A rendhagyó ötlet a londoni State of Play játékstúdió csapatának fejéből pattant ki, majd három év munka után megszületett az eredménye: a Lumino City.

A kreatív igazgató, Luke Whittaker eredetileg úgy becsülte, hogy kicsivel több mint egy évre lesz szükségük a három méter magas miniatűr papírváros felépítéséhez. A csapatnak annyira tetszett a feladat, hogy azon viccelődtek, akár három évig is szívesen építgetnék a várost – ekkor még nem tudták, hogy végül ez a vágyuk valóra fog válni. A Lumino City végül tavaly év végén jelent meg OS X-re, Windowsra és Linuxra, nemrég pedig az iOS-verzió is befutott belőle az App Store-ba.

A csapat mindent felépített amit a játékban láthatunk.
A csapat mindent felépített amit a játékban láthatunk.

A Lumino City egy hagyományos kalandjáték: a helyszíneken bóklászva szereplőkkel és tárgyakkal léphetünk interakcióba, így haladunk előre a történetben. Főhősünk az a Lumi, aki már a 2011-ben megjelent, hasonló stílusú, ámde sokkal rövidebb Lume-ból lehet ismerős. Akkor a nagypapája házában kellett valahogy visszakapcsolnia az elektromosságot, most azonban sokkal komolyabb gondok ütötték fel a fejüket: Lumi nagypapáját valaki elrabolta!

Az aprólékos kidolgozás néhol egészen elképesztő.
Az aprólékos kidolgozás néhol egészen elképesztő.

Lumi ezért elteszi nagypapája egyik könyvét, és felkerekedik, hogy megkeresse a közeli városban, Lumino City-ben. Lumino City szebb napokat is megélt már, most azonban valahogy szomorú és letargikus hangulat lengi be a papírból készült házak között húzódó papírutcákat. Ennek egyik oka az lehet, hogy nincs áram, így a lakók hétköznapi élete igencsak megnehezedett. Valahogy semmi sem működik, a város agyafúrt szerkezeteit feltaláló és megépítő ezermesternek pedig nyoma veszett – ő ugyanis Lumi nagypapája.

A papírból épített világ egészen egyedi hangulatot kölcsönöz a játéknak.
A papírból épített világ egyedi hangulatot kölcsönöz a játéknak.

Utunk során léptem-nyomon számtalan fejtörőbe és logikai feladványba futunk bele, melyek megoldásával újabb ajtók és helyszínek tárulnak fel előttünk, így folytathatjuk a nyomozást a nagypapa után. A feladatok nagyon változatosak, az pedig egészen egyedi hangulatot kölcsönöz nekik, hogy minden eszköz valóságos, felépített miniatűr makett, legyen szó a fotólaborról, ahová piros fényt kell varázsolnunk, az ötletes mosó- és szárítókerékről, a lyukkártyás gépről, vagy akár a lenyűgöző logikai-flipperjátékról. Akkor sincs nagy baj, ha esetleg elakadnánk: a nagypapánk egy 900 oldalas könyvben írja lesz az összes munkáját, amit bármikor fellapozhatunk, valószínűleg a segítségünkre lesz – érdemes azonban csak vészhelyzetben használnunk, mint ahogy ezt az első oldalon egy kézzel írt üzenetben a tudtunkra is adja.

Számtalan látványos logikai feladatot oldhatunk meg.
Számtalan látványos logikai feladatot oldhatunk meg.

A játék „grafikája” egészen varázslatos – hiszen nem digitális elemekből épül fel, hanem minden egyes apróság kézzel készült, leginkább kartonpapírból. A csapat egy három méter magas várost épített fel három év alatt, melyet egészen a legkisebb részletekig aprólékosan kidolgoztak. Éppen ezért teljesen egyedi hangulatot, melegséget áraszt ahogy bóklászunk benne, ehhez pedig nagyszerű kiegészítés a háttérzene, ami segít még jobban elmerülni a mesevilágban. A picike lámpák, szerkezetek és motorok nagyon valóságosnak és élettelinek tűnnek – hiszen azok is. Mi tulajdonképpen egy videót és fotókat látunk az elkészült makettről, és ebben mozoghatunk a papírból megformált Lumival. Mintha egy gyerekkönyv elevenedett volna meg és kelt volna életre.

Lumino City egyelőre még darabokban.
Lumino City egyelőre még darabokban.

A Lumino City iPhone-ra és iPadre is elérhető, az iCloud-szinkronizációnak köszönhetően pedig minden készülékünk szinkronban van, így bármikor ott folytathatjuk a kalandot, ahol korábban otthagytuk. Erre azonban valószínűleg nem sokszor lesz szükség, ugyanis ez a játék nem az a típus, amit a buszon elővennénk két megálló között: ha egyszer belemélyedünk, hosszú órákra képes rabul ejteni, így leginkább otthon, szürke-borús-esős délutánokon érdemes elővenni.

A város teljes valójában.
A város teljes valójában a háttérben Luke Whittakerrel.

A legérdekesebb pillanatokat egyébként a beépített ReplayKit-támogatásnak köszönhetően meg is örökíthetjük, és a rövid videókat megoszthatjuk a barátainkkal. Az iOS 9 App Slicing technológiájának hála pedig minden készülékünkre csak annyi adatot kell letöltenünk, amennyire az adott modellnek szüksége van, így az összesen 2,4 GB-os játék akár több mint 1 gigabyte-nyi helyet is megspórolhat nekünk.

Az egyik első helyszín a játékban a városkapu.
Az egyik első helyszín a játékban a városkapu.

Tavaly év vége óta a fejlesztők rengeteg díjat zsebeltek be a játékkal, ezek között van például a 2015-ös BAFTA Artistic Achievement, de ezen kívül 12 további fontosabb elismeréssel büszkélkedhet, a leggyakrabban a megjelenéséért, de annak idején például a Mac App Store-ban is kiemelték a szerkesztők – egyáltalán nem véletlenül.

Minden apró részlet kézzel készült.
Minden apró részlet kézzel készült.

A Lumino City nem kifejezetten olcsó játék, ha az iOS-platformon megszokott árakat nézzük, mégis minden centjére rászolgál. Egy mozijegy árából 8-10 órányi bámulatos kalandban lehet részünk, egy olyan hangulatos világban, amire valószínűleg még hosszú ideig fogunk szívesen visszaemlékezni. Csak remélni tudjuk, hogy a State of Play csapata egy rövid pihenő után újra nekiáll egy következő világ felépítésének, hogy egy újabb mesét élhessünk át majd tőlük – csak ne kelljen rá három évet várni!

• Lumino City letöltés az App Store-ból (univerzális, 4,99 €)
• Lumino City letöltése a Mac App Store-ból (12,99 €)
iPhone SE akció
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!