iOS-10-1-cover

Megérkezett és letölthető az iOS 10.1

#HÍREK
2016. 10. 24.
Az Apple elérhetővé tette az iOS 10 első nagyobb frissítését, mely nem meglepő módon a 10.1-es verziószámot viseli, és egy csomó hibajavítást illetve új funkciót tartalmaz.

A legfontosabb újdonsága ennek a frissítésnek, aminek az iPhone 7 Plus tulajok örülhetnek: a mélységélesség effekt.
A mélységélességgel az arcok élesek maradnak, miközben a háttér elmosódik. Amikor az iPhone 7 Plusszal fényképezel, a dupla kamerás rendszer mindkét kameráját és a fejlett gépi tanulási algoritmusokat is felhasználja arra, hogy a téma éles maradjon, miközben a fókuszon kívüli részek elmosódnak. Ez a bokeh effekt, amihez korábban digitális tükörreflexes gépre volt szükség. Bármi is legyen a háttérben, most igazán könnyű megragadó erejű portrékat készíteni.

portrait

A második legfontosabb javítás is az iPhone 7 és iPhone 7 Plus tulajoknak lesz örömteli, ez pedig az alkalmazások nyitásának illetve zárásának animációjánál látható apró akadást javítja ki.

Természetesen sok más apró újdonságot és hibajavítást is kapunk, íme a teljes lista a javításokról és az újdonságokról az Apple-től:

 

Kamera és Fotók

  • Tartalmazza a Portrékamerát az iPhone 7 Plushoz, amely egy olyan mélységeffektet hoz létre, amelynek köszönhetően a téma éles marad, míg a háttér gyönyörűen el lesz mosva (béta)
  • A Fotók alkalmazásban a személyek nevei mentve vannak az iCloud biztonsági mentésekben
  • A széles színtartományú fotók megjelenítésének javítása a Fotók alkalmazás rácsnézetében
  • Kijavít egy hibát, amely miatt a Kamera alkalmazás megnyitása elmosódott vagy villogó képernyőt jelenít meg néhány felhasználónál
  • Kijavít egy hibát, amely miatt a Fotók kilépett néhány felhasználónál, amikor bekapcsolták az iCloud-fotókönyvtárat

Térképek

  • A tömegközlekedés támogatása az összes fő vonathoz, metróhoz, komphoz és országos buszjárathoz, valamint a helyi buszjáratokhoz Tokióban, Oszakában és Nagojában
  • Jelzésalapú tömegközlekedési navigáció a nagy tömegközlekedési állomásokat összekötő összes földalatti létesítménnyel és gyalogos útvonallal
  • Tömegközlekedési díjak összehasonlítása az alternatív tömegközlekedési útvonalak megtekintésekor

Üzenetek

  • Új lehetőség a buborék- és teljes képernyős effektek visszajátszásához
  • Az Üzenetek-effektek lejátszhatók bekapcsolt Mozgás csökkentése lehetőség esetén
  • Kijavít egy problémát, amely miatt a kontaktnevek helytelenül jelenhettek meg az Üzenetekben
  • Megold egy problémát, amely miatt az Üzenetek fehér képernyővel indulhat a megnyitásakor
  • Megold egy problémát, amely megakadályozhatta a levélszemét-jelentési lehetőség megjelenítését ismeretlen feladóknál
  • Kijavít egy problémát, amely miatt az Üzenetek alkalmazásban rögzített és elküldött videókban hiányozhat a hang

Apple Watch

  • Hozzáadja az edzés távolságának és átlagos tempójának összegzését a kültéri kerekesszékes gyors guruláshoz és kültéri kerekesszékes lassú guruláshoz a Tevékenység alkalmazásban
  • Kijavít egy problémát, amely megakadályozhatta a Zene-játéklisták Apple Watchcsal való szinkronizálását
  • Megold egy problémát, amely megakadályozta a meghívók és adatok megjelenítését a Tevékenységmegosztásban
  • Kijavít egy problémát, amely lehetővé tette a Tevékenységmegosztás frissítését mobilhálózaton keresztül, amikor kézzel le volt tiltva
  • Megold egy problémát, amely miatt néhány más gyártó alkalmazásai összeomlottak szöveg bevitelekor

Egyéb fejlesztések és javítások

  • Javítja a más gyártók Bluetooth-kiegészítőihez való kapcsolódást
  • Javítja az AirPlay-tükrözés teljesítményét egy eszköz alvásból való felébresztésekor
  • Kijavít egy problémát, amely miatt az iTunesban vásárolt tartalmak lejátszása nem működik, amikor az „iTunes-vásárlások megjelenítése” beállítás ki van kapcsolva.
  • Kijavít egy problémát, amely miatt az iPhone 7-en és iPhone 7 Pluson a FaceTime HD-kamerával használt bizonyos szelfialkalmazások és arcszűrők nem jelenítették meg az élő előnézetet
  • Kijavít egy problémát az Egészségben, amely miatt az egyes vonások külön karakterekké lettek átalakítva a kínai kézírásos billentyűzet használatakor
  • Javítja a webhelyek Safariból Üzenetekbe történő megosztásának teljesítményét
  • Kijavít egy hibát a Safariban, amely miatt a webhelyek előnézetei nem megfelelően jelentek meg lapnézetben
  • Kijavít egy problémát, amely miatt bizonyos Mail-üzenetek újra lettek formázva nagyon kis betűkkel
  • Kijavít egy problémát, amely miatt néhány HTML e-mail helytelenül lett formázva
  • Kijavít egy problémát, amely miatt néha eltűnt a keresőmező a Mailben
  • Kijavít egy problémát, amely megakadályozhatja a Mai nap widgetek frissítését elindításkor
  • Kijavít egy problémát, amely miatt az Időjárás widget néha nem töltötte be az adatokat
  • Kijavít egy problémát az iPhone 7-en, amely miatt a Főgomb kattintási beállításai nem jelennek meg a keresési találatokban
  • Kijavít egy problémát, amely megakadályozta, hogy a levélszemét-jelző bővítmények hívásokat blokkoljanak
  • Megold egy problémát, amely megakadályozhatta a jelzőhangok megszólalását
  • Kijavít egy problémát, amely miatt a Bluetooth-on történő hanglejátszás leállítja a haptikus visszajelzéseket néhány felhasználónál
  • Megold egy problémát, amely megakadályozta néhány felhasználónál az iCloudból történő visszaállítást

Bár a frissítés nem jár adatvesztéssel, azért tegyük meg magunknak azt a szívességet, hogy nem bízzuk magunkat a véletlenre, és készítünk egy biztonsági mentést az iPhone-unk vagy iPadünk tartalmáról. Készíthetünk teljes biztonsági mentést az iCloud-tárhelyünkbe, vagy számítógépünkre az iTunes segítségével. Szorgalmasaknak mindkettő ér.

Az iOS 10.1 az alábbi készülékekkel kompatibilis: iPhone 5, iPhone 5c, iPhone 5s, iPhone 6, iPhone 6 Plus, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone SE, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPad 4, iPad Air, iPad Air 2, iPad mini 2, iPad mini 3, iPad mini 4, iPad Pro 9,7″, iPad Pro 12,9″, hatodik generációs iPod touch.

iOS 10 kompatibilitásAz iOS 10 mellett a watchOS 3.1, a tvOS 10.0.1 és a macOS 10.12.1 is befutott apróbb hibajavításokkal.