iOS 8 és Yosemite beta 5

Megjelent az iOS 8 béta 5, és a Yosemite legújabb bétája is

#HÍREK
2014. 08. 04.
Nem tudom Handras melyik varázsgömbjét vette elő, de ahogyan ma megírta az előző cikkben, meg is jelent az iOS 8 legújabb bétája.

Az Apple ma elérhetővé tette az iOS 8 béta 5 verzióját a fejlesztők számára, pontosan 16 nappal a béta 4 után. Ezek szerint az iOS 7-hez hasonló ütemben érkeznek a frissítések.

Ahogyan azt már megszokhattuk, ez a verzió is kábel nélkül, WiFi-n keresztül simán installálható frissítésként.

IMG_6573

Az iOS 8 bétával együtt megérkezett a menetrendszerű Yosemite béta is, legalábbis a fejlesztők részére. Akik tehát a publikus bétát használják, most ne keressenek frissítést, mert ahogyan azt az Apple is előre közölte, a publikus béták ritkábban frissülnek majd. A Yosemite fejlesztői verzióbán egyébként már rendesen működik a Handoff.

Már telepítjük a tesztkészülékeinkre a legfrissebb iOS 8-at, amint találunk újdonságokat az iOS 8-ban a béta 4-hez képest, frissítjük a cikket képernyőfotókkal.

OS X Yosemite

Az első ami feltűnt, hogy a fényerő, hangerő és billentyűzetvilágítás módosításánál máshogy néz ki a felugró értesítés:Yosemite beta 5

A System Preferences fejléce alacsonyabb lett, a szöveg bekerült a gombok és a keresőmező közé, eltűntek a lapozógombok:

Yosemite System Preferences

A számológép kicsit még áttetszőbb, mint eddig volt:

Yosemite Calculator

Vissza lehet kapcsolni a Safariban, hogy a teljes URL-eket mutassa, és végre ha új tabot nyit az ember, megint beleugrik a címmezőbe. Nagyon idegesített, hogy eddig nem így viselkedett.

Yosemite Safari 8

 

iOS 8

Új iCloud ikonok a beállításokban és új iCloud Photo beállítások:

iOS 8 iCloud

Kis zöld kapcsoló mutatja a prediktív szövegbevitel állapotát:

iOS 8 prediktív