ipad-pro-reklam-cover

Mennyire helyettesíti az iPad Pro az asztali számítógépet?

#HÍREK
2016. 08. 02.

Amikor tavaly novemberben megjelent az iPad Pro, akkor az Apple legfőbb üzenete az volt, hogy megalkották azt az eszközt, ami hordozhatóságával és sokoldalúságával leváltja majd az asztali számítógépeket, amiknek a piaca amúgy már évek óta stabil és meredek csökkenésben van. Handrast meggyőzte a legújabb iPad, tesztjét itt tudjátok elolvasni, azonban ő sem mondta azt, hogy eldobja a MacBookját, és ezentúl csak ezt fogja használni munkára is.

A márciusban megjelent kisebb, 9,7 hüvelykes iPad Próval teljessé vált a paletta, és jól látszik, hogy az Apple az iPad Air sorozat lassú, de biztos kivezetésével azokat a felhasználókat célozza meg, akik nemcsak videókat akarnak nézni a táblagépükön, hanem dolgozni is szeretnének vele. Ha mégis a klasszikus tartalomfogyasztást választod, akkor még mindig ott lesz neked a kisebb és olcsóbb iPad mini. De valóban helyettesítheti az iPad Pro a számítógépet? Új reklámjában az Apple azzal a felütéssel kezd, hogy a számítógép már rég nem az, aminek korábban gondoltuk. A billentyűzetet elüntetheted, ha útban van. Érintőképernyő, Apple Pencil, interaktivitás, sokoldalúság, hordozhatóság. Ha minderre képes egy számítógép, akkor mire lehet még képes, főleg ha az egy iPad Pro? Íme a reklám:

Nincs is nagyon más választása az Apple-nek, mint hogy ezt a vonalat erőltesse, mert arról hallgatnak, hogy annak ellenére, hogy tényleg egy sokoldaú erőgépről beszélünk, ettől ez még mindig egy iOS-eszköz, annak minden előnyével és hátrányával. Az iPad Pro önmagában nem volt képes rá, hogy megfordítsa a csökkenő iPad eladásokat, azonban ha éves összehasonlításban nézzük, akkor arra jó volt, hogy lelassítsa azokat, sőt a bevétel 7%-kal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Apple-Q32016-iPad

 

Tim Cook azt is elmondta, hogy a felhasználók fele kifejezetten munkára vásárolja az iPad Prót. Kérdés, hogy ezt vajon honnan tudják, de mondjuk, hogy hitelt adunk a szavának, és valóban érvényesül az általuk kívánatosnak tartott trend. És bár csökkentek darabszám szerint az eladások, az IDC legfrissebb felmérése szerint mégis tovább nőtt az Apple piaci részesedése, ugyanis a piac többi szereplője még nagyobbat esett, mint az Apple. A Samsung például a tavalyi évhez képest 24,5%-ot. Ezzel az eredménnyel az Apple tovább őrzi piacvezető pozícióját a táblagépek piacán.

idc-tablet-sales-world-wide

Az iSTYLE-ban egyébként most mindegyik iPad Pro mellé egy Apple Pencilt kapsz ajándékba. Az akció szeptember 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes.

Forrás: The Verge, 9to5Mac