Surface Pro 3 imagazin cover

Microsoft Surface Pro 3 a kezünkben

#TESZTEK
2014. 10. 01.
A Microsoft hazai munkatársai annak ellenére adtak a kezünkbe egy Surface Pro 3-at, hogy tudták, nem a legmegfelelőbb embereknek adják oda a legújabb Surface-t. Persze lecsaptunk a lehetőségre, hiszen egy itthon nem kapható termékről van szó.

Ketten egymástól teljesen függetlenül írtuk meg a véleményünket, úgyhogy ha van pár átfedés, az pusztán a véletlen műve – vagy talán mégsem?

– Laci

Én azzal kezdeném, hogy a Surface Pro 3 nem egy rossz termék. Viszont nem is jó. Annyira nem a technikai részletekre akarok rámenni, ezeket mindenki meg tudja nézni magának az interneten, úgyhogy csak röviden összefoglalom a lényeget: a nálunk járt darab a 128 GB-os fashmemóriával és 1,9 GHz-es Intel Core i5 processzorral szerelt verzió volt. A Microsoft alapvetően a (13”-es) MacBook Air konkurenciájaként képzeli el a Surface-t, így én is ehhez hasonlítanám. Billentyűzettel együtt 3 mm-rel vékonyabb, mint a MacBook Air legvastagabb pontja – egyébként vicces, hogy a Microsoft a weboldalán úgy tünteti fel, hogy a Surface 0,55 hüvelyk „vékony”, a MacBook Air pedig 0,68 hüvelyk „vastag”. A tömege 1,1 kg, vagyis nagyjából negyed kilóval könnyebb mint a 13”-es Macbook Air.

IMG_0185

És itt kezdődnek a problémák. A Surface Pro 3 ugyanis egyszerre akar laptop és tablet is lenni. Ha mondjuk egy iPad Air-hez hasonlítjuk, akkor jóval nagyobb – persze a kijelzője is –, vastagabb és nehezebb. Ha egy MacBook Airhez, akkor is vastagabbnak tűnik összességében a formaterve miatt, és nem is tűnik könnyebbnek, szóval ebből a szempontból nincs előnye egy hagyományos laptophoz képest. Én egyszer sem tudtam hagyományos laptopként tekinteni rá, ennek több oka is van. Először is, a billentyűzet-takaró. Ez egy Smart Coverhez hasonló fedőlap, ami az Apple megoldásához hasonlóan mágnesesen csatlakozik az eszközhöz, és egy szép nagy billentyűzetet rejt az egyik oldala.

IMG_0186

Surface Pro Type Cover

A nagy billentyűzet azonban csalóka. Az tény, hogy a gombokat könnyű eltalálni, és megfelelő a méretük – még nagyobbak is, mint mondjuk egy MacBook Pro billentyűzetén! –, viszont nagyon lapos az egész, ezért a billentyűk nagyon rövid úton járnak, úgyhogy nekem kicsit kényelmetlennek tűnt. A hangjáról pedig ne is beszéljünk. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de míg a Macek billentyűzetének magasabb hangja van, a Surface-nek sokkal mélyebb. Elképzeltük, milyen lenne, ha itt az irodában ahol ülünk mind a hét ember ilyenen gépelne, hát, valószínűleg elég idegesítő. Emellett a vékony fedlapnak megvan az a hátránya is, hogy folyamatosan hajlik ahogy gépelünk rajta, nem is kell túl nagy nyomást kifejteni rá, máris mozog az egész. A trackpad nagyjából használható, bár elég kicsi, főleg a magassága, ha egy weboldalon görgetünk végig, akkor rengeteget kell húzogatnunk rajta az ujjunkat.

IMG_0188

Most ez laptop vagy tablet?

Magát a készüléket egy kis kihajtható állvány tartja meg ha asztalon karjuk használni. Ennek elég furcsa a kialakítása, egy bizonyos pontig könnyedén nyílik, utána izomból kell húzni, és így szabadon állítható a dőlésszöge. Ez annyira nem magától értetődő, hogy más sem jött rá, amikor a kezébe adtam a Surface-t, és nekem is csak két hét után esett le, mert előtte egyszerűen azt hittem, hogy ha tovább erőltetem, eltörik. Most lehet azzal jönni, hogy de hát ezt meg lehet nézni a weboldalon, de én próbáltam egy teljesen mezei Apple-felhasználó szemszögből megközelíteni a kérdést. Igazából ezt akarta a Microsoft is, amikor odaadták nekünk a Surface-t.

Szóval teljesértékű laptopként semmiképp nem tekintenék a Surface-re, igazából nekem a szerencsére azóta kihalt netbookokat juttatta eszembe amikor használtam, bár tény és való, hogy minőségben messze azok felett áll. De milyen tabletnek a Surface Pro 3? Az a baj, hogy annak is kompromisszumos. Egyrészt nagy, bár ez még nem is lenne probléma, támaszték vagy ilyesmi nélkül ha nehézkesen is, de azért használható két kézzel. A baj az, hogy tabletnek vastag és nehéz. Ezen kívül egyszerűen nem tudok megbékélni azzal, hogy egy tabletben néha hangosan felzúg a ventilátor, márpedig a Surface használata közben nem egyszer fordult elő ez. Melegszik, zúg a ventilátor, pont mint egy PC esetében, és az emberek jelentős hányada többek között pont azért vesz táblagépet, hogy ezeket elkerülje.

Windows 8.1

A Windows 8 megosztotta, és a mai napig megosztja a felhasználókat, nem hiába lép kicsit vissza a Microsoft majd a Windows 10 megjelenésével. Az általunk tesztelt Surface-en Windows 8.1 Pro futott. Nekem semmi bajom nincs a csempés megjelenéssel a kezdőképernyőn, szerintem letisztult, szép a dizájn, könnyen használható, egyszerűen áttekinthető. Az oldalról behúzható mindenféle menüket mondjuk szokni kell, de gyanítom, hogy ez nem lehetetlen. Sebességre egyébként semmi probléma nem volt a Surface-szel, néha akad csak meg, a görgetés folyamatos és gyors, az alkalmazások indítása szintén. Sokkal jobb, mint az Android, amit legutóbb egy Samsung Galaxy Tab S 10.5-ön volt „szerencsém” kipróbálni. Apropó, itt térnék ki az osztott képernyős multitaskingra is. Ezt nagyon jól sikerült megoldaniuk a Microsoftnál, könnyen kezelhető, nem akad, egyszerre akár három alkalmazást tehetünk ki egymás mellé, sokkal egyszerűbben és gördülékenyebben, mint az androidos megoldás. Ha az Apple valaha csinál nagyobb iPadet (9,7”-es méreten szerintem nem lenne sok értelme ennek a funkciónak), akkor megvan, hogy honnan érdemes „inspirálódni”.

Rajzolás, jegyzetelés

Ami még jó, az a toll. Masszív alumínium eszközről beszélünk, melyet a billentyűzetes takaró egy kis fülében tárolhatunk. Ennek a fülnek amúgy a kialakítása megmosolyogtató, többen is simán majdnem letépték akiknek a kezébe adtuk a Surface-t, mert azt hitték, hogy áthelyezhető. Ezzel szemben ragasztva van, és a harmadik letépés utána ragasztó már nem ragad annyira mint kéne, szóval ez szerintem inkább egy bug mintsem feature. Visszatérve a tollra. Összesen három gombot találhatunk rajta, ezekhez alkalmazástól függően más-más funkciót rendelhetünk. Ami jópofa, hogy ha lezárt kijelzőnél megnyomjuk a toll tetején található gombot, akkor egyből a OneNote alkalmazásban találjuk magunkat egy új lappal, amire kezdhetünk is jegyzetelni. Jegyzeteléskor nyugodtan rátehetjük a kezünket a kijelzőre, nem zavar bele az írásba. Viszont vagy a Microsoft Store kezelése átláthatatlan, vagy tényleg nincs rendes rajzolós/jegyzetelős szoftver az áruházban, olyan, mint mondjuk a SketchBook vagy a Penultimate iOS-re.

IMG_0172

Kijelző

Apropó kijelző. A 2160×1440 pixeles kijelző ppi-je ugyan kisebb mint az iPad Air-é (216 ppi vs 264 ppi), de mivel nagyobb a maga 12 hüvelykes méretével, úgyis kicsit messzebbről nézzük, szóval nem zavaró. Ami érdekes, hogy elég szembetűnő sávosodást vettem észre a színátmeneteknél, de nem tudom eldönteni, hogy ez szoftveres hiba, vagy tényleg a kijelző ilyen gagyi. A csempéknél különösen idegesítő, hogy kb. 8-10 sávból állnak. A fényerő kicsit kisebb, mint az iPad Air esetében, ami kültéren már zavaró lehet, főleg, hogy jobban is tükröződik.

Zárógondolatok

Nem is akarom sokkal tovább húzni a dolgot, inkább összefoglalnám a gondolatokat, amiket a Microsoft Surface Pro 3 keltett bennem. Vagyis azt, amit már az elején is írtam, hogy a Surface nem egy rossz termék, de nem is jó. Az a baja (ami az előnye kéne legyen), hogy egyszerre akar laptop lenni és tablet is. Viszont nem egy jó laptop, és nem egy jó tablet. Majdnem az, mindkét szempontból, de a rengeteg apróság miatt mégsem. Ehhez hozzájön az is, hogy nem olcsó, nagyon nem. Az Egyesült Államokban pontosan annyiba kerül, mint egy 128 GB-os 13”-es MacBook Air – a billentyűzetes takaró nélkül. Ha ezt is hozzáadjuk, akkor már majdnem ott vagyunk, mint a 256 GB-os modellnél. Márpedig egy MacBook Air-hez képest a Surface Pro 3 nem egy jó laptop, gagyi az építési minősége, kopogós, igénytelen műanyagból van, nem használható kompromisszumok nékül. iPadekhez nem érdemes ebből a szempontól hasonlítani, azoknál viszont jóval drágább. Szóval az egész koncepcióval az a baj, hogy kb. 350 ezer Ft-ért kapunk egy tabletet ami laptopnak nem olyan jó, és egy laptopot ami tabletnek ugyancsak nem túl jó. Persze egy MacBook Air + iPad kombináció ennél drágább, viszont akkor van egy jó laptopunk és egy jó tabletünk is. Ezt úgy tűnik, a vásárlók is észrevették, hiszen a Surface eladásai sosem voltak túl fényesek, a Microsoft már közel 2 milliárd dollárt bukott az üzleten. Ezért nem is értem a Microsoft reklámkampányát, melyben a MacBook Airrel hasonlítják össze a tabletet: ha bármilyen laikust leültetünk a két eszköz elé, megkérjük hogy használja, majd elmondjuk melyik mennyibe kerül, nem hiszem, hogy bárki is lenne, aki a Surface Pro 3-at választaná.

– Handras

Elég nehéz objektíven írnom a Surface-ről, hiszen megrögzött Apple felhasználó vagyok, de talán pont az Apple iránti rajongásom segíthet benne, hogy értékeljem a Microsoft táblagépét. Vagyis laptopját. Vagy mi is ez?

LaptopTablet-TabletLaptop

A Microsoft igazából táblagépként hirdeti a Surface-t, amit helyettesíti a laptopunkat is. Én nem igazán tudtam, és nem is akartam tesztelni a Surface-t, egyrészt azért, mert laptopnak szerintem egy vicc, tabletnek pedig nagy és nehéz. Laptopként használva, azonnal feltűnt, hogy a keybord közel sem annyira jó, mint mondjuk a MacBook billentyűzete. Meghajlik, zörög, az tapipad pedig túl kicsi. Persze használhatjuk külső USB vagy BT billentyűzettel is, meg külső egérrel, de akkor meg nem laptopról beszélünk. Tabletként használva sem az igazi, egyszerűen túl nagy, nehéz, és vágja a kezemet. Bill Gates döntésképtelenségbe beleőrülő agya vagyok.

Tehát igazából itt kezdődtek a problémák. A Google Glass érdekes volt, a Surface-ben csak az ötlet érdekes, a termék maga, már közel sem annyira. Az iPadem és a MacBook Próm után egyszerűen nem is akartam használni a Surface-t. Bármelyik részletre pillantottam, legyen az a hardver, vagy a szoftver, nem éreztem a késztetést. Egyáltalán nem Instant Get.

IMG_0174

Zseniális, vagy bukásra ítélt ötlet?

Pedig az elgondolás egyébként nagyon jó. Egy laptopként, asztali PC-ként és táblaképként is használható eszköz, amin asztali operációs rendszer és tulajdonképpen egy tabletre optimalizált felület is fut. Ezt találta ki a Microsoft, és az ötlet tényleg jó is. Mondjuk nyilván mindeni másnak is eszébe jutott ez, csak épp egyelőre nem igazán megvalósítható az ötlet. Kicsit olyan ez mintha akarnánk készíteni egy autót, ami terepen is jó, meg versenypályán is, és még a nagyi komódja is belefér. Lehet, hogy még a technológia nem tart ott, hogy a fenti ötlet megvalósítható legyen kompromisszumok nélkül, de az is lehet, hogy egyszerűen ergonómiailag nem lehet megoldani, hogy ugyanaz az eszköz laptopként is, és tabletként is funkcionáljon.

IMG_0184

Specifikációk

Nem érdekel. De tényleg. Nem izgat, hogy mekkora felbontású a kijelző, ha úgysem tudom rá letölteni a kedvenc játékaimat. Processzor? Nem izgat. Megintcsak azt tudom mondani: amíg nem tudom letölteni a kedvenc alkalmazásaimat, addig teljesen mindegy. Amíg arra kell az erő, hogy a táblagépemen feleslegesen futtassak a háttérben egy asztali oprendszert, addig tökmindegy. Amíg egy olcsó műanyag a hátlap, addig ezekig a dolgokig el sem jut az ember. És a legrosszabbat még nem is említettem…

Amikor felzúg a tabletben a ventillátor.

A Surface Prónál sem sikerült megoldani egy csomó problémát a fentiek miatt. Az asztali oprendszer miatt erős vas kell, emiatt vastag a készülék, iszonyatosan melegszik a legkisebb terhelésre is, de az is gyakran megtörtént, hogy hozzá sem nyúltunk, mégis elkezdett felzúgni a ventilátora. Gondolom valamilyen Windows update elindult… Én valahol ezen a ponton dobnám ki az ablakon, ha az esti tartalomfogyasztás csendjét megtörné a táblagépemben felzúgó ventilátor.

A toll nagyon kellemesen működik, de ezzel engem nem tudnak megvenni. Kézzel lassabban írok mint billentyűzeten (és sokkal rondábban is), rajzolni pedig nem tudok. Még valami amivel egy csomót dolgoztak, mégsem adja el a terméket.

IMG_0177

Na de majd a szoftver!

Nem, ez sem. A szoftveres része a Surface-nek ugyancsak nem tudna elcsábítani. A csempéktől már teljesen rosszul vagyok, Xboxon is rosszul vagyok már ezektől a szemkiégető kék, lila, zöld, hatalmas négyzetektől. Ha átváltok a desktop nézetre, az sem jó hír, hiszen ugyanazt a Windows felületet találom ami miatt 11 éve Mac-re váltottam. A tabletes nézet multitaskja meggyőző, ebben tényleg jobb mint az iPad, de nagyjából ennyi a pozitívum. Szerettünk volna egy két menő alkalmazást letölteni az Windows alkalmazásokat kínáló boltjából, de szinte semmit nem találtunk azok közül amiket iPaden használunk. Ez persze nem a Microsoft hibája, nyilván a fejlesztők nem nagyon erőlködnek egy olyan platformra történő fejlesztésen, ami alig pár százalék piaci részesedéssel rendelkezik az iOS és az Android uralta piacon.

Ha muszáj lenne, akkor oké.

A fentiek ellenére, a Surface Pro 3, egészen jó kis eszköz. Ha valaki bezárna egy irodába a Surface-szel, és azt mondaná, hogy márpedig ma ezen kell elvégezd a napi munkádat, és szórakozásodat, nyilván meg tudnám oldani a feladatot. Tudnék rajta cikket írni, táblázatokat nézegetni, akár még fotókat is szerkeszthetnék, de hálás nem lennék az biztos. Itt jegyzem meg, hogy ha Apple termék lenne, és egy OS X meg egy iOS futna rajta, akkor sem kellene. Hacsak az Apple nem találná ki, hogy hogyan lehet mindent egyben készüléket gyártani, és hogyan lehet két kezelőfelületet egybe olvasztani.

De most akkor jó vagy nem jó? Kérdezheti magában a kedves olvasó. Egészen jó, ahogy egy bekezdéssel korábban is írtam. Biztosan van egy vásárlóréteg akinek tökéletesen kielégíti a Surface az igényeit. Bár ez a vásárlói réteg elég szűk lehet.

IMG_0180

De!

Nem elég jó. Ha versenyezni akarok, akkor egy Ferrarival megyek ki a versenypályára. Ha utazni akarok, akkor a kabrió BMW Z4-et veszem elő. Ha pedig a nagyi komódját akarom fuvarozni, akkor hívok egy nagy egyterű taxit. (Bár az autós hasonlatok mindig sántítanak, remélem érthető mit akarok ezzel a hasonlattal mondani.) A Surface mindent akar, mégsem jó semmiben. Olyan nekem kicsit mint egy X6-os BMW. Az is mindent akar, de se terepre nem jó, se pályázni. Utazásra jó, de akkor meg sokat fogyaszt… Na tessék még egy autós hasonlat. Ez is sántít, mert X6-os BMW-t többen vesznek mint Surface-t. Mert az X6-os szexi…

A szomorú valóság.

A Surface továbbra sem kapható egy csomó országban. Nem véletlenül. A Microsoft lemaradt mind az okostelefon piacon, mind a tablet piacon. Valahol ott rontották el, amikor Steve Ballmer kiröhögte az iPhone-t, és azóta sem képesek behozni a lemaradást. Közben eszembe jutott, hogy Bill Gates meg az iPadre mondta, hogy semmire sem jó eszköz. Hiába próbálkoznak. Pedig azt nem lehet mondani, hogy ne próbálkoznának. Megcsinálták a csempés mobil oprendszerüket, megpróbáltak a Surface-szel létrehozni egy mindenre jó csúcs táblagép-laptop egyveleget. De egyelőre úgy tűnik hiába próbálkoznak. A piaci részesedésük az okostelefon piacon alig pár százalék, a tablet piacon talán nem is mérhető a jelenlétük.

Talán nem is a keszekusza rendszer, vagy a felzúgó ventilátor az oka a sikertelenségnek. Talán csak a termékek hátlapján látható Microsoft logó nem elég szexi, nem elég divatos. Az biztos, hogy nem annyira szexi és divatos mint manapság egy Apple logó. Talán csak ahogyan én is, az emberek teljesen kiábrándultak a Microsoft termékeiből a Windows miatt. Talán csak a lélek hiányzik a termékeikből, nem tudom. A nagyobb baj, hogy szerintem a Microsoft emberei sem tudják mi a baj. Nem az a baj, hogy Handrásnak nem tetszik, és nem venne Surface-t. Az a baj, hogy a Windowst egyébként megelégedéssel használó embereknek miért nem tetszik, és miért nem veszik meg.

Lezárásként még annyi, hogy Lacival egyáltalán nem olvastuk az egymás által írtakat, nem is beszéltünk össze, talán lesz is emiatt sok kétszer is leírt dolog, de talán így érdekesebb is lesz a cikk.

Köszönet a Microsoft Magyarországnak, hogy kipróbálhattuk a Surface Pro 3-at!