imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Szuper tablet, szuper áron

Már elérhető az új, 2018-as iPad!

Miért buktak el a moduláris telefonok?


Nem is olyan régen még ez tűnt az okotelefonozás jövőjének. Könnyen bővíthető, javítható, egyéni igényekre szabott moduláris készülékek, amelyekkel látszólag minden probléma megoldódott volna, ami fel szokott merülni a mobilokkal kapcsolatban. Aztán az egész ment a süllyesztőbe. Miért?

A technológiai fejlesztések után érdeklődő olvasóink biztosan nagy lelkesedéssel olvasták annak idején a híreket a moduláris telefonokról. Magam is hatalmas pártolója voltam a koncepciónak: egyszerre hasznos, sci-fi, ötletes, felhasználóbarát, magyarul kell. Azoknak, akik esetleg nem tudnák miről van szó:

A moduláris telefonok lényege, hogy adott egy készülékváz. Hogy ez mit takar, az gyártónkként változó volt, legtöbb esetben szinte csak egy alaplapot és egy kijelzőt. Erre a vázra aztán különböző alkatrészeket, úgynevezett modulokat lehetett ráaggatni. Mindezt úgy, hogy maga a felhasználó is egy mozdulattal el tudja végezni. A lényeg az lett volna, hogy ezeket a modulokat mindenki a maga igényei szerint kombinálhassa.

Tehát, ha például nyaralni mész, akkor felpattintasz a vázra egy nagyobb aksit és egy szuper kameramodult és máris megvan a tökéletes utazós telefonod. Ha filmeznél egyet a szobádban, jöhet a projektormodul, amivel a kijelződ tartalmát fél pillanat alatt fellökheted a falra. Bővítenél a tárhelyen? Semmi gond, pár dollárért veszel egy nagyobb modult. Ugyanez igaz a RAM, kamera, és hangszóró, stb. esetében is – egyszóval minden helyzet megoldható olcsón, ami miatt az embereket alapesetben telefont szoktak váltani.

Elég szuperül hangzik, nem? Ráadásul – bár ez ízlés kérdése – az első prototípusok némelyike tök jól nézett ki. Nem az elegáns, Apple-ös értelemben, de színesek voltak, vidámak, fiatalosak – egyszóval még ez sem állt a dolog útjába. És még vastagnak sem voltak túl vastagak. Aztán szép lassan mindegyik, egykor csodakészüléknek beharangozott termék, és velük együtt maga a koncepció is szinte nyomtalanul eltűnt. De vajon miért?

Az okokat legjobban talán a TechAltar YouTube csatorna foglalta össze, ezen a gondolatmeneten haladunk most mi is tovább. Röviden összefoglalva, ezeknek a moduláris telefonoknak öt nagy névleges előnyük volt a hagyományos készülékekkel szemben:

  • bővíthetőség
  • „jövőtállóság“
  • személyreszabhatóság
  • költséghatékonyság
  • egyszerű javíthatóság

A bővíthetőségről feljebb már értekeztük, a lényeg, hogy szituációtól függően, a helyzetre reagálva gyorsan és egyszerűen alakíthatod át a telefont az adott igényekhez. Ugyanez érvényes az személyreszabhatóságra is: mindig olyan telefonod van, amilyet szeretnél. Ha belekezdtél a telefonos fotózásba, nem kell lecserélned az egész készüléked egy jobb kamerásra, elég csak egy modulcsere. A jövőállóság annyit tesz, hogy – akárcsak egy PC-t – bármikor felturbózhatsz a kor igényei szerint. Megjelenik a 4K, és az eddig 16 gigás készüléked kevésnek bizonyul? Csak veszel egy 128 gigás modult és csókolom.

Ha bármelyik alkatrész bemondja az unalmast, otthon házilag egy új modul árából meg is oldottad a javítást. Nem kell várni a szervízre, nem kell brutális összegeket fizetned a szakszerű javításért. Ezzel pedig meg is érkeztünk a költséghatékonysághoz. Belátható, hogy a fentiek következményeként egy vázzal akár hosszú-hosszú évekig is ellehetsz, tulajdonképpen soha nem kell új telefont venned, csak néha pár dollárért egy-egy új modult. A gond, hogy a legtöbb előbb említett előny csak papíron igaz…

Kezdjük a kiábrándítóbb felével a történetnek. A telefonbiznisz mindig is két oldalú üzlet volt. A gyártó pénzt akar keresni a termékeivel, a felhasználó meg szeretne jó dolgokat kapni a pénzéért. Ez egy két oldalról szabályzott, elég érzékeny egyensúly. A vásárló a pénzével szavaz, drágán vackot aligha fog venni. A gyártó éppen ezért úgy egyensúlyoz, hogy éppen meglegyen az elégséges felhasználói élmény, amiért már kifizetik az emberek a telefon árát, de ne kínáljon túl sokat, meg akkor neki nem éri meg az alku.

Könnyen belátható, hogy egy szinte örökké tartó telefon nem éri meg a gyártónak. Egyrészt már maga a fejlesztés is felemésztene egy csomó pénzt, hogy minden tökéletesen működjön. Aztán a gyártási költségek is magasabbak lennének a szokásosnál a sok csatlakozó, speciális modul és társaik miatt – amit ráadásul nem is biztos, hogy megfizetnének az emberek. Végül pedig az sem árt, ha az emberek pár évente új készüléket vesznek, mégis ki akarná csak az olcsó, nehezen kalkulálható modulokra felépíteni az üzleti modelljét? Egyfelől tehát már itt halott az koncepció:

az alku egyik résztvevőjének nem éri meg, akkor minek menne bele?

Másfelől az egyik legfontosabb két előny, a bővíthetőség és jövőtállóság koncepciója is csak papíron mutatott jól. A valóságban, mivel nem minden alkatrész volt cserélhető, ezek a telefonok is ugyanúgy elévültek volna. Hiába cserélheted a RAM-ot, ha az alaplapba integrált CPU már öregecske. Hiába csinálhatsz egyre jobb képeket, ha a kijelző még mindig az 5 évvel ezelőtti szinten rekedt, és így tovább. Magyarul pont ott mutatkoztak hiányosságok, ami az egésznek a lényege lett volna.

A javíthatóság valamilyen szinten továbbra is vitathatatlan előny. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy sok, ha nem a legtöbb baleset leejtésekből, vízbeejtésektől és társaikból adódik. Ez ellen pedig nem véd az sem, ha ki tudod cserélni az egyes modulokat, cserébe a tropára vágott vázat pótolni jó drága mulatság lenne az említett magas gyártási költségek miatt, és mert lényegében ez lenne a gyártók fő bevételi forrás, tehát magasabb haszonkulccsal adnák.

Végül – és ez egy érdekes tanulság – kiderült, hogy a felhasználóknak csak egy nagyon csekély százaléka rajong az efféle geek dolgokért. Ők nem akarnak testre-szabni, bütykölgetni, modulokkal seftelni, kitalálni különféle szituációkat és ezekre betárazni alkatrészből. Ők az olyan dolgokra vágynak, mint amilyen az iPhone is. Egy darab, tökéletesre formált monolit, ami jobb időkben egyszerűen csak működik. Neked nem kell semmit sem csinálnod, csak kiveszed a dobozból és használod.

Sokat elmond, hogy maga Rafa Camargo, a Project Ara (a Google moduláris telefonos csapata) vezető mérnöke így nyilatkozott a kérdésről:

Amikor piackutatásokat végeztünk, arra jutottunk, hogy a legtöbb felhasználót nem érdekli a fő funkciók modularitása. Azt várják, hogy legyen minden, működjön mindig, és legyen konzisztens.

Ebből is látszik, hogy Steve Jobs azon törekvése, hogy az Apple termékei „just works“ élményt nyújtsanak pontosan az volt, amire a felhasználók vágytak, és nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy az Apple ma ott tart, ahol. A modularitás meg maradjon a Mac Próra, a hordozható eszközöknél sokkal lényegesebb tulajdonság az integritás.

Forrás: TechAltar

Erre vártál!

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? - Klikk ide!