iPad appok

Milyen alkalmazásokat használunk iPaden?

#TIPPEK
2014. 07. 26.
Nagyjából két hete írtunk arról hogy az iMagazin szerkesztőségében milyen alkalmazásokat használunk gyakran az iPhone-jainkon. Erre a mintára most megcsináltuk az iPad-változatot is, hátha talál közületek valaki valamilyen érdekes appot, ami eddig hiányzott kedvenc iPadjéről.

Szokás szerint láthatók a kezdőképernyők, így ha találtok valamit rajtuk ami érdekelne és nem írtunk róla, kérdezzetek bátran a kommentekben!

Anna

Harmadik generációs fekete iPadem van (32 GB Wi-Fi + Cellular), amit apukámtól örököltem. Alapvetően otthon használom, néha egyetemre viszem el gép helyett.

Anna iPad appok

iBooks
Az idő nagy részében az iPademet olvasásra használom, több száz könyvet tárolok rajta. Ugyan az „igazi” könyveket jobban szeretem, de utazáshoz sokkal kényelmesebb az iPad, mint 4-5 könyv.

Safari
Reggeli kávém mellé és esténként nem szoktam elővenni a gépemet, iPaden böngészem a legfrissebb híreket.

Duolingo
Tanultam 3 évig franciául, de mivel soha nem egymást követő évben, sajnos eléggé alapszinten tartok még. Most próbálom felhozni magam a Duolingo segítségével, szerintem szuper alkalmazás. Aki nyelvet szeretne tanulni, vagy csak szinten tartani magát, annak maximálisan tudom ajánlani.

Retro
Instagram iPadre. Sajnos az original alkalmazás csak iPhone-ra van optimalizálva, ezért muszáj volt keresnem egy alternatívát. Posztolni természetesen nem innen szoktam, de az ismerőseimet követni szuper.

iTunes U
Imádom!! Az egyik legjobb ötlet a világon. Teljesen ingyen tanulhatok a Harvardon, Stanfordon, Yale-en, etc.

Evernote
Amikor nincs kedvem egyetemre gépet vinni, akkor mindig ezen jegyzetelek, ráadásul az iPhone-omra és MacBookomra is szinkornizálja minden feljegyzésemet.

Pinterest
Receptek, DIY ötletek és gyönyörű képek minden mennyiségben. A legjobb inspiráció forrás.

Bence

Én egy ezüst színű, 16 GB-os, Wi-Fi-s iPad Air-t használok. Mivel a dokumentumaim javát Dropboxban tárolom, eddig még nem okozott gondot a kis tárhely. Leginkább tartalomfogyasztásra és jegyzetelésre használom, főleg a tanulmányaim során, de amikor kellett, hosszabb dokumentumokat is szerkesztettem vele. Nagyon szeretem, hogy szinte soha nem kell a programok betöltésére várni, és lemeríteni is alig tudom néha napján.

Bence iPad appok

Comic Flow
Nincs jobb eszköz képregényolvasásra, mint az iPad. Sok alkalmazást kipróbáltam, de nem találtam jobbat a Comic Flow-nál. Semmi extrát nem tud, csak kényelmes, gyors és letisztult. Pont jó.

Dropbox
A Dropboxot valószínűleg nem kell bemutatnom, nekem ez a legjobb cloud tárhely, ami minden lényeges platformon elérhető és ingyenes. Nagyon megkönnyíti az életem, hogy a fontosabb fájljaim egy szolgáltatáson keresztül elérhetőek iPad-en és iPhone-on is.

Lumosity
A Lumosity egy tudományos alapokon kifejlesztett játékgyűjtemény, amivel elvileg karban tudom tartani az agyam napi néhány perc játékkal. Húsz év múlva meglátjuk, mennyire sikerült.

Pages
Nálam nagyon beváltak az iWork alkalmazások iPades verziói, és ez a Pages-re duplán igaz. Egy komolyabb szerkesztést azért nem vállalnék be vele, de írtam már esszét az érintőképernyős billentyűzettel és teljesen jó volt.

CALC
Egy igazán egyszerű, de letisztult számológép. Mivel az iPaden alapból nincs, pedig kellene, kénytelen voltam találni egy elfogadható számológép alkalmazást, és ez lett belőle.

Evernote
A mindennapi listáimat az Evernote-ban vezetem. Szinte csak iPaden használom, de nagyon kényelmes, hogy bármelyik másik eszközömről is tudom szerkeszteni jegyzeteimet, ha épp úgy alakul.

Handras

Most, hogy ezt elkezdtem írni, magam is meglepődtem, hogy mennyire más alkalmazásokat használok az iPademen. Egy 32 GB-os Wi-Fi fehér iPad Airt nyüstölök már a megjelenés óta, leginkább otthon, amikor távol szeretném tartani magam a laptopomtól, így a munkától is.

Handras iPad appok

Legtöbbet természetesen a Safarit használom, tartalomfogyasztásra, böngészésre a neten. Az iPaden szoktam elolvasni a napközben a laptopomon megnyitott, de olvasatlan cikkeket. Ezeket ugyebár a Safari iCloud bookmarkok közül könnyedén meg tudom nyitni, nem kell gondolkozzak milyen cikkeket nem olvastam el, hiszen a MacBook Próm böngészőjében megnyitott linkeket simán átszipkázza a felhőből az iPad.

Sokszor az iPaden olvasom el a blogomra illetve az iMagazinra beérkezett hozzászólásokat, ezekből napi több száz is lehet, de természetesen sokat használom az iMessage appot, vagy a Naptár alkalmazást is.

Camera
Ez az app amit szinte sosem használok, csak ha a macskám pont akkor dob egy sosem látott kunsztot amikor az iPad a kezemben van, akkor fotózok vele.

FaceTime
Elég sok külföldö élő ismerősöm van, akik fel szoktak hívni FaceTime-on, ilyenkor a MacBook Próm, az iPhone-om, és az iPad is csörög, én pedig az iPaden szoktam felvenni ezeket a videóhívásokat.

YouTube
Gyakran az iPad Airemen nézek YouTube videókat, természetesen a YouTube alkalmazásból. Mondanom sem kell, hogy sokkal kellemesebb mint iPhone-on.

Netatmo
Ezt leginkább iPhone-on használom, de gyakran elindítom az iPademen is, ha úgy érzem, hogy túl hideg, vagy túl meleg van a lakásban, a Netatmo segítségével könnyedén ellenőrizhetem, hogy nem-e csak a fáradtság miatt érzem például túl hidegnek a lakást.

SmartGlass
Ez tipikusan az az alkalmazást amit szinte csak iPaden használok amikor a haverokkal forzázunk Xbox-on. Ilyenkor úgyis benn ülök a kormány előtt, sokkal kényelmesebb az odakészített iPaden nézni egymás videóit, achievementjeit.

Philips Hue
A Philips Hue okoslámpáimat is inkább iPadről kapcsolgatom, egész egyszerűen azért, mert kényelmesebb az alkalmazás használata mint iPhone-on.

Trailers
Ezt az alkalmazást is szinte kizárólag iPaden használom, sokkal kellemesebb iPaden megnézni a legfrissebb filmelőzeteseket mint iPhone-on, köszönhetően a nagy kijelzőnek.

Facebook
Tipikusan kádban agyzsibbasztásra használom, amikor már tényleg kiolvastam az internetet, akkor elindítom a gyári Facebook appot. Bár sokszor böngészőből szoktam iPaden Facebookot böngészni, hiszen pont olyan iPaden Safariből, mint asztali gépről.

Formula 1
Minden évad elején megveszem a gyári F1 appot, hogy futam közben rá tudjak nézni az engem érdeklő köridőkre, amikor a kommentátorok éppen valami teljesen oda nem illő dologról vitatkoznak. Persze lehetne sima netes időmérőt használni, de az F1 appban például beérkeznek olyan rádióüzenetek is, amiket a TV közvetítésből kihagynak.

Játékok
iPhone-on nagyon ritkán indítok el bármilyen játékot. Ha tapicskolós játékokkal akarok játszni, akkor inkább az iPadre töltöm le, és az iPaden játszom, mert a 10 hüvelykes kijelzőn sokkal jobb játszani mint iPhone-on.

A második oldalon lévő alkalmazásaimat nem részletezem, mert ezeket nagyon ritkán használom. Csillagász appok, iTunes Festival, RTL Most, stb, ezeket van, hogy hónapokig el sem indítom, de ha kell ott vannak.

Laci

Már említettem egyszer, hogy az iPademet főleg otthon használom, viszont ha otthon vagyok, digitális életem 99%-át az iPademen töltöm. Egy 16 GB-os fehér Wi-Fi Retina kijelzős iPadem van (leánykori nevén 4. generációs iPad). Mivel főleg otthon használom, a 16 GB eddig elégnek bizonyult. Néha utazásnál is ezt viszem magammal, ilyenkor például egy rövidebb repülőútra épp elég filmet/sorozatepizódot tudok rátenni.

Laci iPad appok

Safari
Ez egyértelmű, 90%-ban ez az app van nyitva az iPaden. Ha otthon netezek, akkor az iPadről teszem, ehhez a Safarit használom. Sokat nem is tudok hozzáfűzni.

Messages
Ha otthon vagyok, ezen fogadom az iMessage-eket, ha pedig lesz iOS 8, akkor az SMS-eket is, bár azt sosem kapok. :) Sorozatnézés közben is az iPad van mellettem, Safarival vagy Messages-zel nyitva. Gyorsabban lehet gépelni rajta mint az iPhone-on.

Mail
Ez az amit nem igazán használok iPaden, max hírleveleket törlök meg az iMagazin Disqus-értesítéseket nézem meg. :)

Philips Hue
Mivel Hue-val világítók otthon, ezért adja magát a Hue app az iPaden. Átlalában az iPhone-ról vezérlem a világítást, mert az „távirányító-szerűbb”, de ha éppen a kezemben van az iPad, nyilván nem keresem meg a telefonom.

RedEye
Ugyanaz, mint az iPhone esetében: a nappaliban található összes elektronikai cuccot az iOS eszközeimről vezérlem a RedEye segítségével. Ezt is inkább iPhone-ról használom a fent említett okokból, de néha az iPad akad a kezembe.

Remote
Minden zeném a gépemen van, ezeket egy AirPlay-hangszórón játszom le, a lejátszást a Remote alkalmazásból vezérlem. Nagyon szeretem, hogy gyakorlatilag a full asztali iTunes nézetet adja iPaden, sokkal kényelmesebb így megkeresni egy számot vagy albumot.

YouTube
Ha otthon vagyok, néha nézek kismacskás YouTube-videókat (de szigorúan csak ha egyedül vagyok, más meg ne tudja!). Erre tökéletes a YouTube app. Ráadásul a weboldalakba beágyazott tartalmakat is ezen keresztül nézem meg.

iTeleport Remote Desktop
Régebben munkára használtam, most már nem jellemző, de szerintem nagyon jó kis app az iTeleport. Windowsos gépeket és Maceket is elérünk vele távolról, az érintőkijelző ellenére egyszerű kezeléssel, így gyakorlatilag bármit meg tudunk csinálni mondjuk egy szerveren.

GoodReader
Csóró vagyok, szóval még az eredeti verzióval tolom, de ez volt az első alkalmazás amit megvettem az első iPademre még 2010-ben. Ha valami fájlt akarok magammal vinni az iPaden akkor ebben teszem. Tud kezelni mindenféle hálózati megosztást, letölteni netről, zipeket kitömöríteni. Pédául egyszer valamiért nem volt nálam a gépem otthon, viszont kellett egy felirat egy filmhez, simán letöltöttem az iPadre a zipet, kitömörítettem, és a fájlt hálózaton rámásoltam a WD TV megosztott merevlemezére. Ez akkor, 2010 tájékán meglepett, hogy működik, ma már annyira nem.

CineXPlayer HD
A fent említett esetekben, amikor filmet viszek magammal valahova, akkor ezzel az appal oldom meg. Lejátszik kb. mindent, mkv-kat is, kezeli a feliratokat, más nem kell. A kezelőfelülete szerintem átláthatatlan és gagyi, de a lényeget tudja.

Broken Age
iPaden ritkán játszom, ha pedig van időm, akkor inkább valami komolyabb játéknak állok neki. Most a Broken Age van soron, ami a legendás Tim Schafer (Monkey Island-sorozat, Full Throttle, Grim Fandango) új kalandjátéka. Sajnos nem volt még időm nagyon belemerülni, épp csak belekezdtem, de mindenképp végig fogom játszani egyszer. Egyébként most meglepett mennyi játék van az iPademen, szerintem ezzel a lendülettel le is törlöm a nagy részüket.