Minden, amit a Touch Barról tudni akartál

2016. 11. 01.

Sok funkciót, beépített “Apple Watch”-ot, és rengeteg optimalizált alkalmazást kaptunk. Összeszedtünk mindent, amit tudni lehet az új MacBook Próban bemutatott OLED érintősávról. De jó ez nekünk?

Kuonak, és a többi jósnak hála, már jóval a “Hello Again” keynote előtt szinte biztosan tudhattuk, hogy jönni fog valami OLED csoda a fizikai funkcióbillentyűk helyére. Érzékeny téma ez, első hallásra én is kicsit felhördültem. Amikor Mac-re váltottam sok minden egyéb mellett a billentyűzet legfelső sora lett az egyik kedvencem.

Minden itt volt, amire gyakran szükség lehet, de csak annyi. Nem kellett nézegetnem Ins, Break, Numlk, Scr Lk és hasonló, számomra teljesen fölösleges gombokat. Viszont egy helyen, billentyűmágia nélkül állíthattam fényerőt, billentyűzetvilágítást vagy a hangerőt. Különösen interjúk gépelése közben voltak hasznosak a médiavezérlők, amiknek köszönhetően nem az egérrel kellett megállítanom a hangfelvétel lejátszását, hanem egyetlen gombnyomással, gépelés közben.

Gondolom nem is kell tovább hangsúlyozni, mennyire jó, használható dolog volt. Erre jön az Apple, és kivágta az ablakon az egészet. A kérdés, hogy mit kínál helyette. Ebből elég nagy ízelítőt kaphattunk, mivel a bemutató nagy része az új Touch Bar (örök hála, amiért nem Magic valami lett) demózásával telt. De ami szép és jó egy keynote-on nem biztos, hogy az is marad a valóságban. A dolog létjogosultsága úgyis a tesztekből fog kiderülni, de előtte összeszedtünk mindent, amit egyelőre tudni lehet.

2345

Mi ez?

Mindenek előtt nézzük meg, hogyan definiálja az újdonságot maga az Apple:

A Touch Bar – ami a billentyűzet fölött található, a támogatott MacBook Pro modellekben – egy Retina kijelzős beviteli eszköz, amely dinamikus interfészén található vezérlők segítségével lehetővé teszi a főkijelző tartalmának irányítását, kezelését. Ezen vezérlőknek köszönhetően gyorsan hozzáférhetünk rendszerszintű és alkalmazásspecifikus funkciókhoz is, kontextustól függően.

Példákat is mutatnak mikor jöhet jól a 2170×60 pixeles segédsáv. Tegyük fel, hogy szöveget szerkesztünk, ekkor a Touch Bar-on megjelenhet mondjuk a betűtípus és a méret állításának lehetősége. Vagy ha éppen térképen keresünk egy lokációra, egy érintéssel továbbnavigálhatunk a közeli benzinkutakra, éttermekre stb.

A sáv mellett jobbra, de mégis azzal egybeépítve egy ujjlenyomat szenzort is találhatunk. Természetesen ez az iPhone-okban megszokott célokra alkalmas, például bejelentkezni, jóváhagyni az App Store letötéseket, vagy Apple Pay vásárlásokat. De ez nem minden, mostantól a felhasználóváltás tényleg csak egy mozdulat lesz. Akinek van eltárolt ujjlenyomata, a Touch ID-vel egy suhintással beléphet saját fájljai közé. Mindez elvileg szuper biztonságosan és offline tárolva. Szép munka Apple.

Hogyan épül fel?

touch_bar_2x

Gyárilag a sáv jobb oldala az úgynevezett Control Strip. Itt találhatóak a megszokott rendszerbeállítások, például a fényerő és hang szabályzó gombok, a billentyűzet megvilágításának ereje, és a médiavezérlők. Elvileg minden, aminek idáig külön dedikált fizikai billentyű jutott. Itt kapott egyébként helyet a macOS Sierrában debütált Siri gyorsindítója is, meg egy rakat más dolog is.

Az összes ismert egyéb funkció:

Siri
Értesítések
Ne zavarjanak
Képernyőmentés
Diktálás
Beviteli eszközök
Asztal mutatása
Képernyővédő
Alvás
Valamint az fn gomb lenyomására előugrik mindegyik funkcióbillentyű F1-F12-ig

Ez elég megnyugtató, én speciel kifejezetten aggódtam ezekért a gombokért, sokat használtam őket. A megoldásnak hála, ezek továbbra is kényelmesen elérhetőek maradnak, ráadásul a sáv kibővíthető, így minél nagyobb teret adunk neki annál több funkció lesz kapcsolható görgetés nélkül. Ha pedig mindent szeretnénk a régiben tudni, akár úgy is személyre szabhatjuk a sávot, hogy csak a Control Strip látszódjon.

Kár lenne, mert a lényeg ettől balra helyezkedik el. Ezt a területet az Apple “App regionnak“ hívja, és itt kaptak helyet az alkalmazásspecifikus vezérlők. Ez az a sáv, ami a kontextustól függően változik, itt történik a varázslat. Az App region bal sarkában pedig továbbra is viszontláthatjuk a jó öreg Esc gombot (vagy ha szükséges más rendszerbillentyűt is).

Hasonlóan a Control Striphez, ennek a területnek a térnyerését is szabályozhatjuk. Ha úgy tartja úri kedvünk akár kitehetjük a sáv teljes szélességére is.

Jony Ive tízparancsolata

Voltak olyan kedvesek Cupertinóban, hogy összeszedtek pár dizájnelvet a fejlesztőknek, miként tervezzék az alkalmazásaikat Touch Bar kompatibilisre. Ezek számunkra is érdekesek lehet, mivel megtudhatjuk, mire számítunk a jövőben, mik a legfontosabb szempontok az Apple szerint.

Tervezz kontextuális élményt
Tedd relevánssá a Touch Bar-t a főképernyő tartalmától függően. Azonosítsd a különböző kontextusokat az alkalmazásodon belül, és fontold meg miképpen tehetsz elérhetővé eltérő funkciókat, attól függően miként használják az appod.

Macbook Pro

Használd a Touch Bar-t úgy, mint a billentyűzet és az érintőpad kibővítését, ne úgy mint egy kijelzőt.
Annak ellenére, hogy szigorúan véve egy kijelzőről van szó, a Touch Bar beviteli eszközként funkciónál, nem másodlagos kijelzőként. A felhasználónak csak akkor kelljen rápillantania, amikor valamelyik vezérlőt akarja használni. A fókusz maradjon a főképernyőn, így a Touch Bar-on ne jelenjenek meg üzenetek, riasztások, görgethető vagy statikus tartalmak, illetve bármi más, ami magára vonja a felhasználó figyelmét, és emiatt eltereli őt a munkáról.

Törekedj, hogy a kinézet passzoljon a fizikai billentyűzethez
Amennyire lehetséges a Touch Bar gombai hasonlítsanak mind megjelenésben, mind méretben és színben a gép fizikai gombjaihoz.

A funkciók legyenek máshogy is elérhetőek
Nem minden készülék rendelkezik Touch Barral, valamint a felhasználók dönthetnek a funkció kikapcsolás mellett is. Éppen ezért mindig biztosíts más lehetőséget a feladatok elvégzésre billentyűzettel vagy érintőpaddal.

apple-finalcutprox-3

Olyan funkciókat használj, amiknek azonnali hatásuk van
Olyan műveletekhez biztosíts gyors elérést, amiket egyébként több kattintásból lehet csak elérni. Minimalizáld az olyan gombokat, amik megnyomása után további döntéseket kell hoznia a felhasználónak.

Gyors reakció
Még akkor is ha az alkalmazásod éppen dolgozik, vagy ha a kijelző tartalma éppen töltődik, minden a Touch Baron található funkciónak azonnal kell reagálnia.

Ne kelljen váltani a Touch Barról
Ha lehetséges, csak olyan műveleteket használj, amik ha a Touch Barról indultak, ott is fejeződjenek be. Kerüld az olyan feladatok alkalmazását, amik igénylik a billentyűzet vagy az érintőpad használatát a befejezésükhöz, kivéve ha a művelet olyan bonyolult, hogy komplex bevitelei eszközöket igényel a végrehajtása.

1oled

Kerüld az olyan funkciókat, amiknek van jól ismert billentyűparancsa
Általánosságban véve, a Touch Bar ne tartalmazzon gombokat a keresésre, a mindent kijelölésre, a másolásra, kivágásra, beillesztésre, a mentésre, a nyomtatásra, a kilépésre és a bezárásra, valamint a visszavonásra. Továbbá olyanokat sem, amik lemásolják valamelyik navigációs billentyű funkcionalitását, például a page upot és downt.

Legyen szinkron a kijelzők között
Ha egy gomb megtalálható a főkijelzőn és a Touch Baron is, mindkettőnek ugyanazt az állapotot kell megjelenítenie. Ha például egy billentyű nem elérhető a főképernyőn, ne legyen az a Touch Baron se.

Kerüld a tükrözést
Ha például a felhasználó megnyom egy billentyűt a Touch Baron, ami előhív egy funkciólistát, ugyanazok az elemek ne jelenjenek meg a főkijelzőn is.

123eedd

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Rendes tesztelés híján egyelőre elég keveset tudunk arról, hogy hol és miként kamatozik majd az új funkció. Ennek ellenére a bemutatón el lehetett lesni pár újdonságot, lássuk miből élünk.

Quick Type
Hasonlóan az iPhone-okon és iPadeken megismert szuggesztív gépeléshez a Touch Bar-on megjelennek majd a javaslatok. Megtippeli tehát milyen szavakat akarunk gépelni, az emailmezőknél ajánl kontaktokat, illetve feldobja gyakran használt emojikat is.

Finder
Tekintve, hogy a fájlkezelő az egyik legfontosabb alkalmazás az operációs rendszerben nem meglepő, hogy a Touch Bar szinte minden funkcióját tudja kezelni. A teljesség igénye nélkül: megosztás, nézetbeállítások, új mappa, előre és visszalépés, gyors nézet, új tab, ugrás ide…, megnyitás ezzel…, törlés, mozgatás stb.

Fotók
Szerencsére a gyári alkalmazás bővelkedik a funkciókban, így jó hír, hogy ezeket mostantól még gyorsabban érhetjük el. Megjelenhetnek albumok és gyűjtemények előnézetei, amik között egy legyintéssel görgethetünk. Egy szívecske ikonra kattintva azonnal a kedvencek közé tehetjük bármelyik képet, vagy beletekerhetünk a videókba egy csúszkával. Sőt, még szerkesztési opciók közül is szemezgethetünk legyen szó körbevágásról, forgatásról, filterekről, fényelésről vagy retusálásról.

Final Cut Pro X
Az Apple saját, professzionális felhasználásra szánt videóvágó programja is kapott egy frissítést, amivel egy sor kifejezetten hasznos lehetőség került a Touch Barra. A legjobb, hogy folyamatosan láthatjuk az idővonalat, amibe könnyen és pontosan tekerhetünk is. De ezen kívül szerkeszthetjük a hangsávot (hangerő, effektek), mozgathatunk, létrehozhatunk, és átrendezhetünk jeleneteket, na meg persze vezérelhetjük a lejátszást is.

Photoshop
Bár a bemutatón már láthattunk pár funkciót, a hivatalos frissítés még csak később fog érkezni. De akkor már egy érintéssel méretezhetünk, kezelhetjük a rétegeket, beléphetünk a teljes képernyős módba, beállíthatjuk az ecsetek tulajdonságait, választhatunk színeket a keverőből vagy hozzáférhetünk a Kedvencek mappához. Számomra már csak azért is örömteli ez a frissítés, mert tartottam tőle, hogy lassú lesz az Adobe, pedig ezek a szoftverek az egyik legtöbbet használtak. Remélem bekerül majd a natív teljes képernyős mód támogatása is végre.

Safari
A böngészőbe azért elég nehéz valami teljesen váratlannal bővíteni. Csak a szokott funkciókat kapjuk, szerintem ezek eddig is könnyen kezelhetően voltak, nem tudom elképzelni, hogy emiatt levegyem a kezem az érintőpadról, de kitudja. Az OLED sávról megnyithatunk új tabokat és ablakokat, amik között egyszerűen válthatunk is, valamint gyorsan előhozhatjuk az előzményeket/könyvjelzőket is.

Calendar
Hasonlóan a Safarihoz, a Naptár alkalmazásban sem kell semmi ördöngösségre számítani. Egyszerűsödött az események hozzáadása, a meghívók elfogadása, a helyszín megjelölése, és a pörgetés az események között.

Microsoft Word
Hamar rástartolt a konkurencia is az új funkcióra, ez mindenképpen értekelendő lépés a Microsofttól. A szövegszerkesztő elsősorban a formázási funkciókat helyezné ki a segédképernyőre. Lehet majd vastagon és dőlten szedni a betűket, aláhúzni a legfontosabb gondolatokat, színezni a karaktereket, és beállítani a felsorolás típusát. Mindezt persze egyetlen érintéssel.

Ez azért lesz különösen kényelmes, mert huzamosabb ideig lehet szerkeszteni a teljes képernyőre tett dokumentumokat, nem kell állandóan nyitogatni a szerkesztőt. Ezt a Microsoft ráadásul még eggyel tovább tolta a “Focus Mode”-al, ami elrejt minden menüszalagot és szerkesztő ablakot, hogy valóban csak a lényeggel foglalkozzunk.

Power Point
A prezentációs alkalmazásnál elsősorban az objektumok mozgatására lesz kiváló az érintősáv. Persze ide is érkeznek a fenti szövegformázási lehetőségek, és a diavetítést is lehet majd irányítani.

office-for-mac-adds-touch-bar-support-2

Igaz, ez utóbbi szerintem teljesen fölösleges. Lényeges kényelmesebbnek tartom, az előadóhoz közelebb eső billentyűzet használatát a célra. De kit tudja, lehet hogy valami okosságot is beletettek, amitől megéri majd a billentyűzet felett nyúlkálni.

Excel
A rettegett, de céges környezetben kikerülhetetlen táblázatkezelő talán nem lesz már olyan félelmetes a jövőben. A Touch Barra kihelyezett függvényjavaslatok azonnal előjönnek, amint valamelyik cellába egyenlőségjelet írunk. Elsősorban a leggyakrabban használtak jelennek majd meg itt, például a summa vagy az átlag. Ezeket egy zöld vagy piros gombbal lehet jóváhagyni vagy elutasítani, így attól sem kell tartani, hogy egy rossz mozdulatra bukik az egész táblázat.

Outlook
A levelezőprogram tudása is bővül, javarészt az emailok kezeléséhez szükséges gombok jelennek majd meg a csodasávon. Szuper, hogy a mostanában szerkesztett dokumentumokat is érintéssel csatolhatjuk majd az üzenethez, ez valóban lényegesen növelheti majd a produktivitást.

Ahogy az is, hogy a “Today view” gombbal láthatjuk a napi teendőinket és naptáreseményeinket, így egyszerűbb és kényelmesebb lesz például időpontokat egyeztetni. Ráadásul Skype hívásokat is azonnal indíthatunk, vagy zárhatunk le, valamint megoszthatjuk az asztalunkat is.

Irodisták, tikárok és tikárnők! Mostantól lehet mivel érvelni a főnöknek amellett, hogy miért MacBook Prót vegyen neked céges laptopnak.

cover

One more thing…

Egy ír programozó, Steven Troughton-Smith kicsit mélyebben beleásta magát a Touch Bar elemzésébe, és meglepő eredményekre jutott. A Touch Bar tulajdonképpen egy mini Apple Watch is egyben.

Mindent egybevetve úgy látom, hogy az új MacBook Prókban lévő T1 chip, tulajdonképpen az Apple Watch egylapkás rendszerének (SoC) egy variánsa. A watchOS futtatása ezeken chipeken lehetővé teszi, hogy a Mac kihasználja az iOS-be mélyen ágyazott biztonsági kapukat. A T1-nek hozzáférése van a Touch ID érzékelőhöz, és úgy tűnik az új gépek előlapi kamerájához is.

Persze az, hogy az Apple úgy döntött a watchOS fogja hajtani a Touch Bart, még nem jelenti azt, hogy az óra alkalmazásait fogjuk látni a billentyűzet fölött. Az érintősáv rendszere mindössze 25 MB tárhelyet kapott, hogy innen indítsa és vezérelje a hardvert. Tehát nem egy teljesértékű watchOS-ről van szó. Nem lehetséges például, hogy egynél több app fusson egy időben. Ennek következményeként nem lesznek háttérben futó applikációk, és értesítések sem.

Macbook Pro

A fejlesztő szerint, ami az egészben az igazán érdekes, az az hogy mennyi potenciál rejlik a megoldásban a jövőre nézve. Az Apple, most adott hozzá a MacBookjaihoz egy érintő kijelzővel rendelkező watchOS rendszert. Ez, véleménye szerint egy lépést jelent a további kísérletezések felé.

Ma még csak az Apple Watch-hoz hasonló képességekkel rendelkezik. De rengeteg fejlődési lehetőség van még. Elméletileg a Touch Bar képes lenne úgy is működni, közben a számítógép ki van kapcsolva. Így például minden előnyét elvezhetnénk az alacsony-energiaigényű biztonsági szolgáltatásoknak anélkül, hogy a teljes rendszert bootolni kellene.

Ez azt jelenti, hogy az Apple könnyen készíthetne teljesértékű iOS funkcionalitással rendelkező Touch Bart alkalmazásokkal, és minden egyébbel együtt.

Talán egy napon, a sáv egy erőteljesebb processzort is kaphatna, például az Apple valamelyik A-szériás chipjét. Ez lehetővé tenné, hogy a macOS gyakorlatilag iOS alkalmazásokat, és bővítményeket futtathasson. Legyen az akár az iMessage, értesítések kezelése vagy más rendszerfolyamatok ellátása. És mindez működhetne alvásban is, nem kellene hozzá az x86-os CPU

touch2.jpg

Sajnos akár milyen jól is hangzanak a programozó elképzelései, mi túl sok esélyt nem adnánk neki. Alig pár napja hoztuk le a Cnet beszélgetését többek közt Phil Schillerrel. Ebben az Apple nemzetközi marketingért felelős alelnöke így nyilatkozott:

Évekkel ezelőtt rengeteg időt eltöltöttünk azzal, hogy megvizsgáljuk az egybeolvasztás lehetőségét. Arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy a legjobb személyi számítógépet hozzuk létre, nem alakíthatjuk a macOS-t iOS-szé, és ugyanígy fordítva.

Ettől függetlenül nincs okunk a bánkódásra, így is rengetek okos funkciót fogunk kapni a közeljövőben. Főleg, hogy az Apple kiadta az ide kapcsolódó API-t, így a külső fejlesztők is elkezdhetik optimalizálni szoftvereiket.

8A0A3046-verge.0

Akkor most jó ez nekünk?

Nehéz egyértelmű választ adni. Egyfelől a fentiekből (vagy akár az Apple-vezérekkel készült interjúból) jól látszik, hogy egy alaposan kidolgozott megoldásról van szó. Végtére is egy új funkciót kaptunk, ami elegáns válasz arra az igényre, hogy legyen érintőkijelző a Mac-eken. Ezzel nincs is baj, nem vesztettünk semmi megszokottat (szemben például a jack-csatlakozó esetében).

Ahogy olvasgattam, a csalódottak fő problémája elsősorban az, hogy ez volt az egyetlen wow-faktor a történelminek nyilvánított és nagyon várt frissítésben. Ez egyrészt jogos, bár vitatható is. A szokásos sebességnövekedés és méretcsökkenés elvárt, ezért nem jár taps. Sem az új színért, annak ellenére, hogy én régóta szerettem volna egy sötétebb árnyalatot.

Viszont azért az is túlzás, hogy csupán egyetlen funkciónak nevezzük a Touch Bart. Ez egy, az egész rendszerre hatással lévő, új beviteli megoldás. Minden alkalmazással kompatibilis, mélyen integrált, sok potenciált rejt magában, és előnyei valóban a pro felhasználást fogják segíteni elsősorban. Már amennyiben pro felhasználó alatt videóvágókat és fotósokat értünk. A programozók feltehetőleg jobban örültek volna egy ugyanolyan vastag, de jóval erősebb gépnek, a DJ-k pedig biztosan nem fognak a kisujjukkal skreccselni.

Ha a frissítés nem is lett történelmi, azért szerintem mindenképpen üdvözlendő a Touch Bar.