Ming-Chi Kuo, az Apple-jós

Ming-Chi Kuo, a (szinte) tévedhetetlen Apple-jós

#HÍREK
2015. 06. 20.
Ha valaki rendszeresen olvas Apple-híreket, akkor szinte teljesen biztos, hogy találkozott már Ming-Chi Kuo nevével. Itt az iMagazinon is több tucatszor hivatkoztunk már rá, ha várható eladási számokról, vagy jövőbeli termékekről illetve szolgáltatásokról volt szó.

Alex Heath, a Cult of Mac egyik szerzője most alaposan utánajárt Kuónak, és minden elérhető információt összeszedett róla, ideértve azt is, hogy pontosan milyen tippjei voltak eddig az elemzőnek, és ezek milyen arányban jöttek be végül. Még mielőtt lelőnénk a poént, annyit azért elmondhatunk, hogy egész biztosan nem vaktában lövöldözik a szóban forgó „Apple-jós.”

Kuo legutóbb akkor szerepelt a hírekben – így nálunk is –, amikor megtippelte, hogy milyen újítások várhatók majd a következő iPhone-ban. Ezek egy része szinte magától értetődő (például a jobb kamera, erősebb processzor, stb.), voltak viszont olyan találgatásai is, amiket semmilyen más forrásból nm lehetett korábban hallani: például, hogy az Apple bevezet egy új, negyedik színt, ami a rózsaarany lesz.

Ming-Chi egyébként majdnem olyan titokzatos, mint maga az Apple: a híreken kívül nem sok helyen szerepel, illetve a forrásait – mert abban biztosak lehetünk, hogy nem a fejéből pattannak ki az ötletek – is jótékony homály fedi. Ettől függetlenül elég nagy tekintélyt szerzett a szakmában az elmúlt évek során, a Business Insider például ezt írta róla:

A világ legpontosabb Apple-elemzője.

Sőt, a BGR még ennél is tovább megy, ha Kuo magasztalásáról van szó:

A világ legmegbízhatóbb iparági megfigyelője, ha az Apple-ről van szó.

A kevés fotó közül az egyik Ming-Chi Kuóról. | Kép forrása: Cult of Mac
A kevés fotó közül az egyik Ming-Chi Kuóról. | Kép forrása: Cult of Mac

Az elemzők sokszor írnak mindenféle, olykor egészen nyilvánvalóan földtől elrugaszkodott várakozásokat, ha az Apple-ről van szó. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy Kuónak legalább a beszállítók szintjén magas beosztású forrásai vannak, akik értelemszerűen már hónapokkal az új termékek megjelenése előtt többé-kevésbé részletes információkkal rendelkeznek. A csodaelemző idei tippjei is ezt a sejtést látszanak igazolni.

Egyébként Kuo imidzséhez sokat hozzátesz a fent említett titokzatossága is: nem szereti a rivaldafényt, és interjúkat sem szokott adni. Még képeket sem nagyon találni róla az interneten, ami azért manapság már elég meglepő. Arra a néhány fellelhető fotóra is csak akkor bukkanhatunk rá, ha kínaiul keresünk a nevére. Amit biztosan tudunk, hogy a KGI Securities nevű befektetőcégnél dolgozik, ami Tajvan második legnagyobb ilyen jellegű vállalkozása, és 30 éve van jelen a piacon.

Alex Heath az összefoglaló cikkében megemlíti, hogy korábban e-mailben már kommunikált Kuóval különböző tippekről, amikor azonban a szóban forgó cikkel kapcsolatban kereste meg, elzárkózott a válaszadástól. Noha kerüli a nyilvánosságot, mégis ő a KGI legfontosabb elemzője, és nem csak az Apple-témában mozog otthonosan, hiszen például azt is helyesen jósolta meg tavaly, hogy az Amazon okostelefont fog bemutatni.

Ming-Chi Kuo egy ideig a hírhedt tajvani újságnál, a DigiTimesnál is ténykedett, bár az adatok alapján elég rövid ideig: mindössze két hónapig 2010-ben. Itt álljunk meg egy pillanatra, mert adja magát az alkalom, hogy értekezzünk egy kicsit a DigiTimesról. Ez az az online híroldal, aminek szinte már eposzi jelzője a nemzetközi Apple-sajtóban a „hit-and-miss IT newspaper.” Mégpedig azért mert nagyjából tényleg úgy működnek, hogy hasraütésszerűen írnak valamit, ami aztán vagy bejön vagy – az esetek döntő hányadában – inkább nem. Ha mi futunk bele egy olyan hírbe, ahol az eredeti forrás a DigiTimes, akkor már el sem olvassuk.

Éppen ezért lehet meglepő, hogy Kuo ide írt egy időben, bár a kevéssé megbízható lap nem fosztotta meg „szuperképességeitől”, ugyanis ebben az időszakban jósolta meg sikeresen a 11″-es MacBook Air 2010-es megjelenését, illetve a negyedik generációs iPod touch-ot. Ennek tükrében talán pont a DigiTimes kétes híre okozhatta azt, hogy meglehetősen rövid ideig volt az újság senior elemzője.

És egy másik fotó, ugyanabból az időszakból, amikor még a DigiTimesnál dolgozott. | Kép forrása: Cult of Mac
És egy másik fotó, ugyanabból az időszakból, amikor még a DigiTimesnál dolgozott. | Kép forrása: Cult of Mac

És hogy vannak-e belső forrásai az Apple-nél? Biztosan nem tudhatjuk, de egyszer egy interjúban megemlítette egy Apple-termék kódnevét, amit értelemszerűen csak a cégen belülről tudhatott meg. Mivel azonban Kuo sosem fedi fel a forrásait, vagy beszél a módszereiről, ezért ebben sem lehetünk feltétlenül biztosak.

A tavalyi év volt egyébként Ming-Chi Kuo legnagyobb sikere, hiszen gyakorlatilag az összes 2014-es Apple-bejelentést sikeresen jósolta meg valamilyen formában, és noha egyes részletekben tévedett vagy pontatlannak bizonyult, a lényeges történéseket sikerült eltalálnia – még az olyanokat is, amik egyáltalán nem tűntek logikusnak korábban. Ilyen volt például az új, olcsóbb iMac-modell bemutatása, az új iPad Air és iPad mini, a kétféle méretben érkező iPhone 6, és a szintén kétféle méretben érkező Apple Watch – ez utóbbinál még azt is kitalálta, hogy lesznek modellek jóval az 1000 dolláros ár felett is.

Most pedig nézzük meg az elmúlt évek Kuo-tippjeit, valamint azt, hogy ezek mennyire jöttek be!

2011

Nem lesz Retina kijelző a második iPadben.
Ebben teljesen igaza lett.

Áprilisban jelenik meg végre a fehér iPhone 4.
Bejött.

Az iPhone 4s dizájnja kicsit változik az elődhöz képest, A5 chip kerül bele, fejlődik a kamera, egyszerre lesz CDMA és GSM, ősszel érkezik.
Ez elég egyértelműnek tűnt előre is, kivéve talán a dual-band, de csont nélkül bejött.

Májusban kerül gyártásba a Thunderbolt-csatlakozós MacBook Air.
Bejött.

2012

Az Apple megszünteti a 17″-es MacBook Prót.
Ez is érdekes tipp volt, de bejött.

Az Apple Retina kijelzős MacBook Prót mutat be a WWDC-n választató SSD vagy HDD háttértárral, optikai meghajtó nélkül.
Részben bejött, HDD végül nem került a gépekbe, de figyelemre méltó így is.

Év végén 13″-es Retina kijelzős MacBook Pro is érkezik.
Nyert.

Szeptemberben bejelentik a kisebb kijelzős iPad minit.
A dátum nem jött be, de az iPad mini igen.

Továbbfejlesztett negyedik generációs iPad érkezik ősszel.
Bejött.

Áttervezett iPod nano, iPod touch és iPhone 5 érkezik szeptemberben.
Talált.

2013

Minimális Apple TV-frissítés jön az első negyedévben.
Neccesen, de bejött – márciusban frissült az Apple TV.

A tartalomszolgáltatókkal való hadakozás miatt az Apple tévével kapcsolatos tervei elakadtak, legalább 2014-ig ne is várjunk semmit.
Nem is lett semmi, egészen a mai napig.

A MacBook Air nem kap Retina kijelzőt, Haswell processzort viszont júniusban igen, ahogy az iMac is.
Bejött, még a hónap is.

Az Apple teljesen kivonja a forgalomból a nem Retina kijelzős MacBook Prókat ősszel.
Majdnem bejött, kivéve a legkisebb nem-retina modellt, ami érthetetlen módon a mai napig megtalálható a kínálatban.

Az iPhone 5s főgombjába zafírborítású ujjlenyomat-olvasó kerül, A7 chip lesz benne, fejlesztik a kamerát, dupla vakut kap, és arany színt is választhatunk.
Itt a kamerához és az A7 processzorhoz nem kellett nagy jóstehetség, de a többi tipp figyelemre méltó – minden bejött.

Az iPhone 5s főgombja domború lesz, és jön a 128 GB-os modell.
Ez egyáltalán nem jött be.

Az Apple megszünteti az iPhone 4s-t, és olcsóbb, műanyag házba csomagolt iPhone 5-öt ad ki, több színből is választhatunk majd.
Az új telefon bejött, ez lett az iPhone 5c, az iPhone 4s viszont még egy évig maradt.

A második generációs iPad mini Retina kijelzőt kap.
Így lett.

Az ötödik generációs iPad jelentősen vékonyabb (7,5 mm) és könnyebb lesz, újfajta kerettel, 64 bites A7X processzorral.
A processzor nem jött be, sima A7 került az iPad Airbe, de minden más igen – a vastagság tizedmilliméterre pontos eltalálása külön figyelemre méltó.

Az iPhone 5s-t nyáron mutatja be az Apple.
Nem nyert, a szokásos szeptemberi bemutató volt.

2014

A második negyedévben olcsóbb iMac érkezik.
Talált.

Ősszel jön a második generációs iPad Air A8 csippel és Touch ID-vel, 8 megapixeles kamerával, az első generációs modellt olcsóbban továbbra is árusítani fogják.
Ezt mondjuk nagy eséllyel bárki kitalálhatta volna – a processzorban tévedett is Kuo, ugyanis az A8X lett.

A harmadik generációs iPad minibe Touch ID kerül, és A8 processzor. A második generáció megmarad a kínálatban.
A Touch ID bejött, a processzor – legnagyobb meglepetésünkre – nem.

Az Apple a harmadik negyedévben bemutatja az iWatch-ot. Két méretben érkezik, 1,3″-es és 1,5″-es hajlékony AMOLED kijelzővel. Vezeték nélküli töltést, 200-250 mAh-s akkumulátort zafír borítást, biometrikus azonosítást és NFC-t tartalmaz majd.
A nevet nem találta el, de a két méret bejött (amire nem fogadtunk volna), a kijelző nagyjából oké, bár nem hajlékony, hanem nyomásérzékeny. A vezeték nélküli töltést félig-meddig behúzhatjuk, a zafír borítást is, a biometrikus azonosítást inkább nem, az NFC pipa. Nagyjából tehát eltalálta.

A 4,7 hüvelykes iPhone 6 ősszel jelenik meg, a kijelző felbontása 1134×750 pixel lesz.
Bejött.

A másik új iPhone 5,5 hüvelykes lesz, és az év folyamán később jelenik meg.
A méretet eltalálta, viszont az iPhone 6 Plus az iPhone 6-tal egy időben jelent meg.

Az Apple újratervezett, 12″-es, Retina kijelzős MacBook Airt mutat be ősszel.
Kicsit koraira tippelte, mert csak idén jött az új MacBook, de egyébként bejött.

Ősszel új Apple TV érkezik, gesztusvezérléssel.
Semmilyen szinten nem jött be.

2015

Ming-Chi Kuo idei tippjeinek helyességét még nem tudjuk megítélni, hiszen a legtöbb várt terméket még nem mutatta be az Apple. Az iPhone 6s-ből rózsaarany színűre is számít, 12 megapixeles kamerával, Force Touch technológiával és A9 processzorral, keményebb alumínium házban. Őszre várja a 12,9 hüvelykes „iPad Pro” érkezését, szintén Force Touch-csal és Bluetooth-os stylusszal. Kuo úgy tippelt, hogy az eladott Apple Watch-ok 80%-a a nagyobb, 42 mm-es modell, ami jó tippnek tűnik, mivel azonban az Apple nem közöl hivatalos adatokat, nem tudjuk ellenőrizni a helyességét. Tippelt még arra is, hogy az új, olcsóbb, színes műanyag iPhone az iPhone 5s belsejét kapja majd meg.

A fentiekből kiderül, hogy Ming-Chi Kuo ugyan nem tévedhetetlen jós, de meglepően pontos információkat ad egy-egy jövőbeni Apple-termékről. Ha 100%-ban nem is bízhatunk meg benne, az tény, hogy ő a legjobb Apple-elemző napjainkban. Mindenképp érdemes odafigyelni rá.

Forrás: Cult of Mac.