imagazin arrow2-left arrow2-right arrow2-top arrow-up arrow-down arrow-left arrow-right cart close dossiers education fb instagram menu notification oander rss rss-footer search service shuffle speech-bubble star store stores tests twitter youtube

Magyarországi tömegközlekedés az Apple Mapsben

Budapest és vonzáskörzetével frissült az applikáció

Ez a cikk több mint egy éve nem frissült. Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek tükrében a tartalom mára már idejétmúlt lehet.

Most már nyíltan savazza egymást az Apple és az FBI


Forró lesz a március vége az Apple számára: március 21-én keynote-ot tartanak – amit az iMagazin is élőben fog közvetíteni –, majd rögtön rá egy nappal már az FBI-jal fognak újra csatázni a kaliforniai bíróságon. Talán nem véletlen, hogy a két időpont ilyen közel került egymáshoz.

Az, hogy hivatalosan március 22-én folytatódik az egyik San Bernardinó-i támadó iPhone-jának feloldása körüli balhé a kaliforniai bíróságon, kb. egy hónapja tudható. Már tavaly decemberben felröppent a márciusi keynote pletykája – ekkor még új Apple Watch-csal, amire viszont nagyon kevés az esély –, ami aztán január-február fordulóján kezdett konkretizálódni, amikor is az általában jól értesült Mark Gurman bedobta, hogy március 15-én lesz keynote. Ennek mi annyira nem örültünk volna, de valószínűleg nem ezért helyezte át az Apple a bemutató időpontját. Talán mindenki számára egyértelmű, hogy direkt pozicionálták ilyen közel a bírósági meghallgatáshoz a keynote-ot. Egyrészről nincs olyan, hogy rossz sajtómegjelenés, mert a botrány, a balhé, a skandalum is reklám, felhívja a figyelmet a cégre – ahogy nem tett rosszat Tim Cook népszerűségének sem. Hogy lesz-e bármilyen utalás a keynote-on az FBI-jal történő háborúskodásra? Nem tudjuk. Durva, direkt említésre nem számítunk, de finom jelzésekre igen. Például a készülő új iOS és OS X verziók biztonságának a kiemelésére, vagy más indirekt utalásra. A másik kérdés, hogy vajon megéri ez az Apple-nek? Most úgy néz ki, hogy a közvélemény egyre inkább velük szimpatizál, de ezt rossz taktikával pillanatok alatt el lehet játszani. Ahogy az ügyben az Apple egyik kritikusa fogalmazott: „maguk telefonokat adnak el az embereknek, nem pedig szabadságjogokat.” Egyszóval nyerhetnek, de bukhatnak is rajta, érdemes lesz március 21-én erre is figyelni.

James Comey, az FBI igazgatója esküt tesz a kongresszusi meghallgatása előtt.
James Comey, az FBI igazgatója esküt tesz a kongresszusi meghallgatása előtt.

Többek között azért is, mert a két fél közötti hangnem egyre inkább eldurvul. Az FBI ügyészei beadvánnyal fordultak a bírósághoz, amiben a szokásos érvek mellett egyre durvábban mennek neki az Apple-nek:

Az Apple retorikája nemcsak hamis, hanem épp azokat az intézményeket bomlasztja, amelyek a leginkább alkalmasak arra, hogy megvédjék a szabadságunkat és a jogainkat.

Az Apple-t sem kell félteni: Bruce Sewell, az Apple fő jogtanácsosa szintén beadványban reagált, amiben leszögezi, felháborítónak tartja azt, hogy miután maga az FBI igazgatója, James Comey köszönte meg az Apple eddig tanúsított együttműködését az ügyben, most ezt vágják a fejükhöz:

A 30 éves jogi pályafutásom alatt nem láttam még olyan jogi beadványt, ami ilyen szinten akarja besározni a másik felet hamis vádakkal és célozgatásokkal, ahelyett, hogy az ügy valóban fontos szempontjaira összpontosítana. Most először látjuk azt, hogy azzal vádolnak minket: szándékosan tettünk olyan változtatásokat, hogy akadályozzuk az igazságszolgáltatást.

Sewell szerint az FBI eléggé kétségbe lehet esve, hogy ilyen olcsó trükkhöz folyamodik, hogy bűnözőnek állítja be az Apple-t. Viccesen hozzá is teszi, hogy ha így akarják hitelteleníteni a tárgyalás egyik résztvevőjét, akkor ennyi erővel ők is hivatkozhatnának mindenféle bornírt összeesküvés-elméletre, miszerint valójában az FBI intézte el John F. Kennedy meggyilkolását, ezért nem lehet bennük megbízni.

Segítünk, ha megkérnek minket. Őszinték vagyunk abban, hogy mit tudunk, és mit nem tudunk megtenni. Legalább kezeljük egymást tisztelettel és felelősséggel ebben az ügyben az amerikaiak előtt. Azért megyünk bíróságra, hogy gyakoroljuk a törvény adta jogainkat. Ez mindenki számára intő jel lehet, mert e szerint ha nem értesz egyet az Igazságügyi Minisztériummal (DoJ), akkor az azt jelenti, hogy gonosz és amerikaellenes vagy. Semmi sem állhat távolabb a valóságtól.

Források: 9to5Mac, The Verge

Borítókép: Justine Lane/EPA

Apple Watch akció
Apple Inc. (AAPL)

Ezt már olvastad?

A Sirinek ez is az egyik baja, hogy mindenki a célközönség. Valószínűleg hatékonyabb lenne, ha először jól működő modulokat hoznának létre egy-egy funkcióra szabva.

Miért nem ismeri anyanyelvünket az Apple virtuális asszisztense? ... - Klikk ide!