Pixelmator

Pixelmator for iPad

#TESZTEK
2014. 10. 30.
A kedvenc képszerkesztő alkalmazásom Macre a Pixelmator. Nem azt mondom, hogy a leggyakrabban használt, mert a Photoshophoz sokkal többet nyúlok, de ha a kezelőfelületről illetve az egyszerűségről van szó, akkor a Pixelmatorhoz húz a szívem. Éppen ezért nagyon izgatott lettem, amikor a mostani iPad-bemutatón feltűntek a Pixelmator fejlesztői, és az alkalmazás iPades változatát kezdték el demózni.

Szóval, a demó után nagyon megörültem, amikor pár napja megjelent az alkalmazás, gyorsan rá is vetettem magam. Nagyon kíváncsi voltam, mit tudnak kihozni az iPades változatból, mennyire hozza egy asztali képszerkesztő funkcióit a Pixelmator for iPad. Már így az elején leszögezném, hogy teljesen más, nem mondanám hogy rosszabb, sőt, van amiben jobban is tetszett. De ne szaladjunk ennyire előre.

Pixelmator for iPad

Ha megnyitjuk a Pixelmator for iPadet, első körben azt kell eldöntenünk, hogy egy meglévő képet szeretnénk-e kicsit felturbózni/megszerkeszteni (valószínűleg ez fordul elő majd gyakrabban), vagy nulláról kezdjük a munkát. Meglévő képeket az iCloud Drive-ból, a Fotókönyvtárból importálhatunk, és természetesen lőhetünk egyből egy képet a kamerával is, bár ez még iPad Air 2 esetében sem biztos, hogy életszerű. Ha úgy döntünk, hogy új képet készítünk, akkor választhatunk álló vagy fekvő képet (az alapértelmezés 2048×1536 pixel, az iPad kijelzőjének a felbontása), illetve természetesen megadhatunk teljesen egyedi értékeket is.

Itt térnék ki a különböző elérhető témákra, amiket szintén a Create Image menüpont alatt találhatunk meg. Ezek abból a szempontból nem részei az alkalmazásnak alapesetben, hogy le kell töltenünk őket, de természetesen ingyenesek. Nem tudom pontosan mekkora lehet egy template, de egy közepesen lassú netkapcsolaton azért elég sokáig töltögeti őket. A template-ek segítségével pillanatok alatt készíthetünk látványos üdvözlőlapokat, posztereket, keretezett képet fotómontázsokat, vagy effektezett fotókat. Ezek az effektek és template-ek egyébként elég jól néznek ki.

Pixelmator for iPad

Ha már eldöntöttük hogy szerkesztünk képet, akkor a jobb felső sarokban az ecset ikonra kattintva előhívható eszköztárból választhatunk a különböző szerkesztési lehetőségek között. Az első menüpontban az ecsetek és radírok között tallózhatunk, nem számoltam meg pontosan, de több tucat különböző segédeszközből választhatunk. (Jó, mégis megszámoltam: 84 ecsetünk és 12 radírunk van.)

A retusáló eszközök fotókkal történő munkánál jöhetnek jól. A Repair segítségével a nem odavaló elemeket szedhetjük ki a fotóból, hasonlóan a Photoshop Content-Aware Fill funkciójához. Egyébként meglepően jól működik ez a funkció, bár iPad 4-en azért néha nézegetni kell a töltőcsíkot, de iPad Air 2-n szépen muzsikál. Itt találhatjuk továbbá a szokásos javítóeszközöket, világosíthatunk és sötétíthetünk a kép egyes részein, élesíthetünk, kiszedhetjük a vörösszem-hatást, stb.

Pixelmator for iPad

Természetesen a kép színeit is állíthatjuk, a fényerőt, kontrasztot és színtelítettséget is. Az effektekkel pedig a Pixelmatorban megszokott látványos és testre szabható effekteket tehetünk könnyedén a képeinkre. Rengeteg előre eltárolt effektből választhatunk, sokuknak ezek közül pedig további al-effektjeik vannak. Az biztos, hogy kb. 100x több lehetőségünk van ezen a téren, mint bármely más iOS-es képszerkesztő alkalmazás esetében.

Persze nem csak fotókkal dolgozhatunk. A Pixelmator kezeli a rétegeket (balról húzhatjuk elő őket) és a különböző alakzatokat is, bár a Pixelmator megszokott hatalmas gyűjteményét nem kapjuk meg az iPad-verzióban, olyan alapokat tehetünk a képeinkre, mint a téglalapok (akár lekerekített sarkokkal is), kör, csillag, sokszög, vonal, stb. Természetesen írhatunk is a képekre, további fotókat illeszthetünk be, stb. Az elemek részleteit a jól ismert ecset ikon alatt a Format részen találhatjuk. Kitöltés színe és stílusa, körvonal, árnyék, tükröződés.

Pixelmator for iPad

De hagyjuk is a funkciókat! Annyi van belőlük, hogy már az komoly időt vesz igénybe, hogy átfussuk őket a Pixelmator weboldalán. Milyen érzés használni a Pixelmator for iPadet, főleg mondjuk a Pixelmator Maces verziójához vagy a Photoshophoz képest. Egyrészt nagyon más, másrészt rengeteg esetben megdöbbentően jól működik. Vannak olyan funkciók, amik az érintőképernyőn egyszerűen természetesebben használhatók mint egérrel vagy trackpaddel. Ilyen mondjuk egy kép „fényelése”, amikor például egyes részleteket akarunk világosítani vagy sötétíteni, de ha a színeket akarjuk módosítani, azt is nagyon könnyedén megtehetjük egy kör alakú kezelőszervvel.

Tisztán látszik, hogy a Pixelmator fejlesztői nagyon odafigyeltek arra, hogy egy érintésvezérelt felületen teljesen másfajta kezelőszervekre van szükség, mint a hagyományos egeres/trackpades megoldás esetén. Rengeteg intuitív megoldással is találkozhatunk: ha például egy alakzatot szeretnénk elforgatni, ugyanazzal a kétujjas mozdulattal tehetjük meg ezt, mint ahogy azt várnánk az érintőképernyőtől. Annyira adja magát például ez a megoldás, hogy nem is gondolkoztam előtte rajta amikor először használtam, egyszerűen csak működött, mert logikusan így kell működnie.

Pixelmator for iPad

Biztosan sokan vagytok kíváncsiak arra, hogy kiválthatja-e a Pixelmator a Photoshopot, vagy akár a szoftver maces verzióját. Nos, egyelőre szerintem erről nincs szó. Tisztán látszik, hogy a Pixelmator csapata inkább a fotószerkesztésre koncentrált, azt viszont meg merem kockáztatni, hogy iPadre jelenleg a Pixelmator az egyik, ha nem a legjobb fotószerkesztő alkalmazás. Attól, hogy kiváltsa a Photoshopot a rajzolás (bannerek, egyéb grafikák) esetén, még elég messze van. De sokkal jobban megközelíti, mint bármelyik korábban általam próbált iOS app. És a Pixelmator fejlesztői sosem alszanak, a szoftver Maces verziója is folyamatosan újabb és újabb, még praktikusabb és komolyabb funkciókkal frissülnek, úgyhogy nem lennék meglepve, ha ez a Pixelmator for iPad estében is így lenne. Az biztos, hogy nem véletlenül hívta meg az Apple a csapatot az iPad Air 2 bemutatójára.

Pixelmator for iPad letöltése az App Store-ból (4,49 €)