OS X Tiger

Romlik az Apple-szoftverek minősége?

#HÍREK
2015. 01. 10.
Marco Arment, a Tumblr korábbi vezető fejlesztője nagyjából egy hete írt „Az Apple elvesztette vezető pozícióját” címmel egy blogbejegyzést arról, hogyan látja az Apple szoftvereinek fejlődését, illetve milyen problémákat vél felfedezni az utóbbi időben az OS X-zel és az iOS-sel kapcsolatban.

A blogbejegyzés elég nagy port kavart a régi Apple-felhasználók körében, egyre-másra jelentek meg hasonló írások több neves bloggertől és fejlesztőtől a témában. Marco azóta azt is kifejtette, hogy megbánta, hogy megírta az eredeti cikket, mert rengeteg portál szenzációhajhász módon kapta fel a gondolatait, teljesen elferdítve azokat – 15 perc hírnevet szerezve ezzel Marcónak.

Jómagam nagyjából 9 éve használok napi szinten OS X-et illetve Macet, az Apple világába úgy 10 éve csöppentem bele. Nem tudom, ez mennyire számít régi felhasználónak, nyilván vannak akik sokkal régebb óta mozognak ezekben a körökben, de talán mondhatom azt, hogy én is megéltem jópár OS X illetve iOS frissítést, illetve végigkövettem egy jelentős részét ezen operációs rendszerek fejlődésének. Úgyhogy először nézzük meg, mit írnak mások a jelenségről, aztán pedig röviden kifejtem a saját véleményemet is a témában.

Marco az eredeti írását azzal kezdi, hogy az Apple hardverei egészen elképesztőek manapság, és a cég sosem volt ennyire erős hardverben. A szoftveres minőség azonban annyira visszaesett az utóbbi időben, hogy komoly kétségei vannak a jövővel kapcsolatban. Néhány évvel ezelőtt még bátran viccelődhettünk a Windows-felhasználókkal az operációs rendszerükben található milliónyi buggal kapcsolatban, ma viszont már nem teljesen ez a helyzet.

Az „egyszerűen csak működik”-elv természetesen sosem volt ennyire egyszerű, mindig voltak apró betűs részek az Apple szoftverei esetében is – Marco szerint a különbség az, hogy régen mintha ebből sokkal kevesebb lett volna. A frissítéseket ma ugyanazzal a szkepticizmussal vegyes izgalommal fogadjuk, mint ahogy azt a Windows-felhasználók és -rendszergazdák teszik hosszú évek óta. Persze hozzáteszi azt is, hogy ettől függetlenül még mindig az OS X a legjobb választás a piacon – a Windows még mindig rosszabb, a Linux pedig a legtöbb ember számára továbbra is túl „fájdalommal” jár. (Ajjaj, ez utóbbiért mit kapunk a kommentekben…)

Steve Jobs

Az Apple szoftvereinek minőségromlását Marco egy okra vezeti vissza. Ez szerinte az, hogy túl fontos lett a marketing. És itt nem a cég marketingosztályára gondol – ezt értették félre sokan akik felkapták a cikket –, hanem arra, hogy fontos lett annak a marketingértéke a Macek és iOS-eszközök számára, hogy minden új modellel új rendszer is érkezik. Szerinte egyszerűen lehetetlen feladat a fejlesztőmérnökök számára az, hogy minden évben egy nagy frissítést adjanak ki a rendszerekhez. A megoldás is rendkívül egyszerű: tágabb határidők, ritkább frissítések.

Ahogy korábban említettem, Marco azóta megbánta, hogy megírta a cikket. Másnap reggel ugyanis arra ébredt, hogy tele van vele nem csupán az online, hanem az offline média is, olyan címekkel, mint a jó öreg, sokunk számára ismerős „Vége van az Apple-nek?”-felütés. Benne volt a Huffington Postban. A Wall Street Journalban. A CNN-ben. A CNBC-nél még a tévében is beszéltek róla. Mindenki azt mondta, ennyi, az Apple-t is utolérte a vég, pedig Marco nem egy gyors visszazuhanásról beszélt, hanem egy olyan kibontakozni látszó trendről, ami hosszú távon veszélyes lehet a cég számára, ezért érdemes lenne időben figyelmet szentelni a problémáknak.

Az írásra Glenn Fleishman, a The Magazine szerkesztője, illetve az Economist, a Boing Boing, és a Macworld külsős cikkírója is reagált egy hosszabb blogbejegyzésben. Glenn egy pontokba szedett listát késztett arról, hogy régi Apple-felhasználóként mik zavarják jelenleg az Apple szoftvereiben és online szolgáltatásaiban. Olyanokat ír, hogy mostanában újra kell indítania a gépét, ami veterán Mac-felhasználóként elég kellemetlen és furcsa élmény. Én is emlékszem, hogy régebben töb hónapos uptime-jaim voltak, igazából csak akkor nyomtam egy restartot, amikor egy frissítés miatt szükség volt rá. Ezek az újraindítások azonban – frissítések nélkül is – valóban megszaporodtak az utóbbi időben.

Glenn tételesen felsorol még pár bugot, amik egyébként a fórumokat és hozzászólásokat böngészgetve valóban többször is előfordulnak. Az OS X esetén ilyenek az eltűnő hálózati megoldások, a Back to My Mac gyengélkedése, a folyamatosan növekvő mentés-párbeszédpanel (ez az őrületbe kerget engem is!), az iMessage-szinkronizáció több eszköz között és az többtagú beszélgetések duplázódása, a Mail úgy általában, az Aperture megölése és az iTunes átszabása a 12-es verzióval.

OS X Tiger

Az iOS-t sem kíméli, a hibalistáján szerepel a lassúság a régebbi készülékeken, az AirDrop megbízhatatlansága, a Bluetooth-problémák és a külső fejlesztésű billentyűzetek összeomlása – bár ennek az oka nem feltétlenül az Apple-nél keresendő. A szolgáltatások esetében hiányolja az Apple ID-k összevonásának a lehetőségét (de örülnék ennek, hajlandó lennék fizetni érte), és a Family Sharing sokak számára nem érthető és bizonytalan működése.

A témával kapcsolatban egy, korábban az Apple-nél az OS X-en dolgozó fejlesztő is kifejtette a véleményét egy kommentben a Hacker Newson, amiből egyébként érdekes részletek derülnek ki a Craig Federighi-érával kapcsolatban:

Szerintem a fejlesztési módszerekben akkor következett be a legnagyobb változás, amikor Bertrand Serletet Craig Federighi váltotta. Bertranddal hatalmas, egységes frissítésekben haladtunk, amibe minden csapat bedobta azt, amije van, aztán napi verziókat csináltunk. A Snow Leoparddal kapcsolatban konkrétan emlékszem, hogy egyszer 36 verzión keresztül nem működött az Xcode. […] Ez nagyon lassú megjelenésekhez vezetett. […] Craig sprintrendszerre alakította át a szervezetet, ami azt jelenti, hogy két hétig új funkciókat fejlesztettünk, majd egy hétig a bugokat javítottuk. 10-12-16 ilyen ciklus után adtuk ki a szoftvert.

OS X

A CoolGuySteve néven író szoftverfejlesztő a Lion megjelenése után távozott az Apple-től, ami Craig első OS X-e volt, így nem tudja, hogy azóta változtak-e a módszerek. Azt azonban leírja, hogy szerinte semmivel sem rosszabb ma az OS X minősége mint korábban. Ami változott, az a frissítések gyakorisága. A Tiger és a Leopard évekig volt az Apple aktuális asztali operációs rendszere (mivel az új verziók a fent vázolt okokból folyamatosan késtek a tervezett megjelenési dátumhoz képest), évekig érkeztek hozzájuk patch-ek, ezért tűnhetnek visszatekintve stabilabbnak. Mivel öreg rendszerek voltak, és öregségükre sikerült az összes hibájukat kijavítani. A fejlesztő szerint azonban megjelenéskor sokkal rosszabb volt például a Leopard és a Snow Leopard, ahogy kiadták a GM verziót, azonnal jött is a .1-es frissítés hogy javítsák az egészen durva fennmaradó hibákat.

Itthoni idő szerint ma hajnalban John Gruber is beszállt az eszmecserébe, ő gyakorlatilag ugyanarra jutott, mint a fenti volt Apple-fejlesztőmérnök. Szerinte az OS X éves fejlesztési ciklusa megmenti az Apple-t attól a stagnálástól, mint amibe annak idején a Microsoft került azzal, hogy például a Windows XP után 5 évet kellett várni a Vista megjelenésére, aminek ráadásul elég rossz lett a fogadtatása, a következő „elfogadott” verzió pedig csak nyolc évvel később 2009-ben érkezett a Windows 7-tel.

Persze emiatt egy másik problémába futott bele az Apple: semmi nem érződik stabilnak is kiforrottnak. Ha folytatódik ez az ütem, mire jónak érzik az emberek az aktuális OS X-et (és iOS-t), már a nyakunkon van a WWDC, amikor is bemutatják a következő verziót és megérkeznek az első béták. És minden kezdődik elölről. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy minden év elején – vagyis most – már rengeteg fejlesztőt állítanak át az új verziók fejlesztésére, vagyis amikor ezt a cikket olvassátok, sok ember az Apple-nél már az iOS 9-en és az OS X 10.11-en dolgozik.

Eleinte szintén gyakrabban adott ki újabb és újabb főverziókat az OS X-ből az Apple. A 10.2-re és 10.3-ra a mai napig mindenki úgy emlékszik, hogy szörnyű volt, a 10.4-et tartják sokan máig a legjobb és legstabilabb rendszernek. (A legstabilabbat ebből még én is hajlandó vagyok hangoztatni.) Azt azonban észre kell venni Gruber szerint, hogy a Tiger 2,5 évig volt a piacon, csak ezután váltotta a Leopard. A Leopard után ismét két évet kellett várni a Snow Leopardra, ráadásul akkor a legnagyobb marketingüzenet az volt, hogy nulla darab új funkció került a rendszerbe, csupán finomhangolták azt. Ha ebből a szemszögből közelítjük meg, a Leopard is négy évig volt az aktuális OS X.

Így tehát 2005 áprilisa és 2011 júniusa között összesen három új verzió jelent meg, amiből egyben ráadásul semmi, a felhasználók számára szembeötlő újítás nem volt. Ekkor kezdtek felerősödni azok a kritikák, hogy az Apple már nem is figyel a Macekre és az OS X-re, csak az iOS-sel hajlandóak foglalkozni, mi lesz szegény Mac-felhasználókkal. Gruber ezzel zárja:

Nehéz megtalálni az egyensúlyt. Amikor az OS X-ek nagyjából kétévente jelentek meg, akkor azért panaszkodtunk, hogy az Apple elhanyagolja azt. Most hogy évente jönnek új verziók, azért panaszkodunk, hogy túl gyorsan haladnak.

OS X

Ha röviden kéne összefoglalni a saját véleményemet: én is nagyjából az utóbbi két véleménnyel értek egyet. Emlékszem, máig könnyes szemmel gondolok vissza a jó kis Tigerre és Leopardra, mert – az idő által megszépített emlékeimben – azok voltak a stabil rendszerek. Azonban ha kicsit mélyebbre ások az emlékeimben, Leopardra csak nagyjából a 10.5.3-as vagy 10.5.4-es verziónál frissítettem (a bugoktól hangos fórumok miatt), ami bizony 7-8 hónapot jelent a megjelenéshez képest. Vagyis ha ezt az elvet követném, akkor most május-június környékén váltanék Yosemite-re – és akkor tényleg esedékes lenne már a 10.11 bemutatása. A Leopardnál viszont volt még bő egy évem azt érezni, hogy egy stabil rendszert használok.

Magamon is megfigyeltem, hogy többször anyázok és csapkodom az asztalt a Yosemite használata közben, mint néhány évvel ezelőtt. Ekkor nem gondolom végig, hogy néhány évvel ezelőtt ilyenkor még bőven az előző rendszer sokadik „dot-verzióját” használnám lényegesen kevesebb valóban hasznos és minden nap használt funkcióval. Tetszik az új dizájn, szeretem a Continuityt, főleg az SMS-eim beérkezését, aminek már ma is nagyon örültem egyszer.

De akkor mi lenne a megoldás? A Yosemite kétség kívül egy hatalmas lépés volt az OS X történetében, sokkal nagyobb, mint mondjuk a Mavericks, pedig emlékezzünk vissza, súlyos problémák ott is akadtak bőven eleinte – gondoljunk csak az elveszett Boot Camp-partíciókra. Ha így nézzük, nem változott semmi az utóbbi egy évtizedben, csupán a fejlődés üteme gyorsult fel, annak minden előnyével és hátrányával együtt. És még mindig semmi pénzért nem váltanék vissza Windowsra vagy Linuxra, mert tartom azt a véleményemet – hogy minden hibájával együtt – az OS X a legjobb asztali operációs rendszer a világon.