Jimmy Iovine és az Apple music

Saját tartalmak az Apple Music előfizetőknek?

#HÍREK
2017. 01. 17.

Egyre tisztábban látszik, hogy az Apple teljes gőzzel a szolgáltatások felé vette az irányt, az Apple saját sorozatai pedig jobban közelednek, mint azt vártuk. Most Jimmy Iovine, az Apple Music főnöke dobta be a lehetőséget.

A Wall Street Journal rövid időn belül két cikket is megjelentetett, ami az Apple filmes karrierjére helyezi a hangsúlyt. Eleinte arról mentek a pletykák, hogy az Apple tartalomkészítőként ugrana bele a hollywoodi mélyvízbe. Azt nem igazán értettük, hogy mi köze ennek a cupertinóiak eddigi tevékenységéhez, de az Apple biztosan tudja mit csinál – gondoltuk naivan. Aztán lassacskán eltelt a 2016-os év, jöttek a pénzügyi előrejelzések, amik lassulást majd stagnálást jósoltak az iPhone-nak.

iphone-7-colors--dyn--fullviewsize

Az idei év pedig egyáltalán nem indult boldogan az Apple számára. Kiderült, hogy 20 millióval kevesebb iPhone-t sikerült értékesíteniük tavalyhoz képest. Szegény Tim Cooknak rendesen meg is vágták a bérét. Aztán 10%-kal visszavették az iPhone 7-esek gyártását is, annak ellenére, hogy a legnagyobb amerikai tech oldalak többsége szerint 2016 legjobb okostelefonja volt. Ez két dolgot jelenthet: túl sok jó telefon van már a piacon és az Apple-nek nincs már akkora vonzereje, mint 3 éve vagy egyszerűen csak lassul a piac.

Akármi is állhat a háttérben, az Apple gondolt a jövőre is és szépen lassan belépett a szolgáltatások piacára. Indult az iCloud tárhelyekkel, amit követett az Apple Music. Közben megérkezett a TV alkalmazás, amivel minden eszközödön egy helyen láthatod a legjobb tartalomszolgáltató appokat. Az App Store is jó évet zárt, illetve az Apple Music elérte rövid időn belül a 20 millió előfizetőt, ezzel megnehezítve a Spotify dolgát.

Apple-Music-cover

Szóval minek is csinálna kábeltévé-sorozatot az Apple? Van egy óriási felhasználói bázisa, illetve egy relatíve nagy Apple Music előfizetői közönsége. Bingó, sorozatok az Apple Music előfizetőknek. Ami nem is tűnik annyira hajmeresztő ötletnek, tekintve, hogy már kaptak is (limitáltan) az előfizetők egy saját gyártású dokut. A film címe “808” és tulajdonképpen egy zenei ismeretterjesztő dokumentumfilmről van szó, ami csak Apple Music előfizetésen keresztül érhető el.

A hírek szerint az Apple megszerezte a Carpool Karaoke jogait is, ami ha elsőre nem lenne ismerős másodjára mindenkinek be fog ugrani. Ez James Cordan The late late show című műsorának egy eleme, amiben a műsorvezető James kocsiba pattan egy amerikai celebbel, dumálgatnak és dalolásznak. Ő vezette Tim Cook-ot a szeptember 7-i keynote-on a Bill Graham Civic Auditoriumba, illetve tulajdonképpen ő az Apple Music elsőszámú reklámarca is egyben.

Screen Shot 2017-01-16 at 20.59.16

A történetet megerősítve – és ez, azért eléggé BRÉKING – amikor Jimmy Iovine-t az Apple Musicról és a filmiparról kérdezte a Wall Street Journal, akkor tulajdonképpen egy igenlő válaszban fejtett ki, hogy hová is tart az Apple Music, ami hamarosan videótartalmakkal fog gazdagodni. Jimmy szerint az, hogy egy cég – jelenesetben az Apple – korlátlan zeneszolgáltatást kínál, amiért elkérnek havi 5-10 dollárt, nem fogja az égbe repíteni őket.

Ezért szükség van más tartalmakra is az Apple Music előfizetésen belül, Jimmy Iovine szerint ezek a tartalmak nem feltétlen zenespecifikusak lesznek. Inkább olyanok, amik felkavarják a jelenlegi állóvizet és egy teljesen másfajta irányt mutatnak a tartalomfogyasztásban.

Mi az Apple Musicnál egy mindent átívelő popkultúrális élményt próbálunk meg létrehozni, ami magába foglalja a zene- és videótartalmakat egyaránt. Tudod, ha a South Park készítői besétálnak az irodámba nem mondom azt nekik, hogy menjetek ki, mert ti nem vagytok zenészek. Mindent megteszünk azért, hogy jól orrba koppintsuk a jelenlegi populáris kultúrát.

A Hollywood Reporter szerint az új tartalmak terén nagy valószínűséggel elsők között lesz a “Vital Signs” című dráma, amiben jelentős szerepet vállal Dr. Dre is, erről már mi is írtunk itt az iMagazinon. Izgalommal várjuk a folytatást és azt is, hogy vajon ezeket a tartalmakat milyen széles körben kívánja az Apple terjeszteni majd.

Forrás: 9to5mac